Adatvédelmi botrányba keveredett a Hello Kitty

A világhírű márka egy szerverhibája miatt több mint 3,3 millió rajongó személyes adatai váltak hozzáférhetővé, köztük gyerekekéi is. A Helly Kitty márkát is magába foglaló japán cég, a Sanrio Town tulajdonosa szerint a hibát már javították.

A japán cég honlapján tátongó biztonsági kiskapura számítógépes szakértők hívták fel a figyelmet a hét elején. A Hello Kitty tulajdonosa azt állította, hogy kiszúrták a hibát, és javították, így a felhasználók adatai valószínűleg nem kerültek ki.

A cég közleményben tudatta, hogy azok, akik ismerték a hibát „csak” a felhasználóik nevéhez, e-mailcíméhez és jelszavaikhoz juthattak hozzá. A BBC szerint 180 ezer gyerek adatai is kikerülhettek, hitelkártya-adatokat viszont nem tároltak a meghibásodott szervereken.

A Sanrio Town belső vizsgálatot folytat le, hogy kiderítsék, miért voltak rosszul beállítva a szerverek. A hiba javítása ellenére ugyanakkor azt tanácsolják, hogy minden felhasználó változtassa meg eddigi jelszavát.

Chris Vickery – a kutató, aki leleplezte a hibát – vitatta a Sanrio azon állítását, hogy a felhasználók adataihoz nem fértek hozzá illetéktelenek.

Nem a Sanrio Town az egyetlen cég, mely nem biztosította megfelelően a felhasználók adatainak védelmét. Korábban a TalkTalk és a szexpartnerkereső Ashley Madison is hasonló botrányba keveredett.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.