A sztráda fogságában: 'csak nagy fehérséget lehetett látni'
„Tudtam, hogy rosszak az útviszonyok, de folyamatosan hallgattam a híreket, és délután két órakor még csak arról beszéltek, hogy az M7-est egy nagy baleset miatt lezárták, viszont a 7-es út még járható, ezért elindultam hazafelé.” - idézi fel hosszú útjának első pillanatait a Nagykanizsán élő Zsolt.
Útjának első órája még eseménytelen volt, havazásban, erős szélben, rossz látási viszonyok mellett, de folyamatosan lehetett haladni a sztrádán. Mint meséli, ekkor a legjobban az bosszantotta, hogy barátai, családtagjai hiába próbáltak tudakozódni arról, hol, milyen lezárások vannak a sztrádán, érdemes-e letérni a 7-es útra, vagy inkább forduljon vissza, senki nem jutott pontos, friss információkhoz. Így hát maradt a sztrádán. Három óra alatt jutott el Szabadbattyánig, ahol hatalmas dugóba került, mert a baleset miatt lezárták az utat. Hosszú várakozás után leterelték az autósokat a pályáról, de ezzel sem jártak jobban.
- A 7-es útra már nem engedtek fel, de nem is lehetett volna ott előrejutni. Csak az Enying felé vezető út volt járható, így mindenki arra indult el - meséli Zsolt. - Egy darabig konvojban haladtunk egy hókotró mögött, ám egyszer csak elakadt a gép. Egy idő után kihúzták, de ekkor a mögötte lévő autók nem tudtak továbbmenni. Néhány perc alatt ugyanis eltemette a hó a kocsikat, így az aki egyszer megállt, segítség nélkül nem tudott továbbmenni. A konvojt végül sikerült újraindítani, de csak néhány száz métert tehettünk meg, mert négy kilométerrel Enying előtt végképp elakadtunk este.
Az úton rekedt autósoknak Zsolt beszámolója szerint azt ígérték, előbb-utóbb megnyitják az utat, és egy traktorral kiszabadítják őket, hogy eljuthassanak az Enyingen kialakított melegedőbe, ahol majd ennivalót és innivalót is kapnak. Mindez azonban ígéret maradt: „Két-három óránként jött egy traktor, aminek a sofőrje váltott pár szót az autósokkal, hogy minden rendben van-e, ám segíteni nem tudott. Később aztán már a traktoros sem jött, utóbb kiderült, lerobbant a gép.”
Zsoltot nem érte váratlanul az, hogy nem sikerült megnyitni az utat, mert egészen „elképzelhetetlenül brutális idő volt.” Így eleveníti fel az éjszakai ítéletidőt: „Az autó szél felőli oldala néhány perc alatt eltűnt a hó alatt. Az ablaktörlőn jéggé fagyot a hó a hidegben. Az oldalsó ablakokon át pedig csak nagy fehérséget lehetett látni. Kiszállni sem lehetett, mert az erős szélben a hó szó szerint vágta az ember arcát. Egy mögöttem pár száz méterre álló autó vezetője megpróbált gyalog eljutni Enyingre, de csak a kocsimig jutott el, kérte hadd üljön be, mert még ekkora távot is alig tudott megtenni.”
A férfi elmondása szerint az éjszaka eseménytelenül telt: ennivalója nem akadt a kocsiban, de enni amúgy sem tudott volna, vize volt, és mivel teli tankkal kelt útra fűteni is tudott. Végül reggel hatkor érkezett meg hozzá a „felmentősereg.” Markolók bontották el az utat eltorlaszoló majd két méter magas hókupacot, a tűzoltók pedig sorra kitolták az elakadt autókat. Ennek kapcsán megemlíti: bár az éjjel senki nem tudott segíteni neki, azt látta, a helyi traktorosok, a tűzoltók, a rendőrök, minden tőlük telhetőt megtettek, nem rajtuk múlt, hogy a hó fogáságban kellett éjszakáznia.
Reggel hét órára értek Enyingre, ahol az iskola tornatermében forró tea, kávé és zsíros kenyér várta őket. Elmondása szerint reggel nyolckor már körülbelül négyszáz ember várakozott a tornateremben - azt azonban, hogy meddig kell maradniuk, nem tudják. A rendőrség senkit nem enged ki a településről, mert folyamatosan hótorlaszokat emel a szél az utakon, és még mindig az elakadt autókat és utasaikat próbálják kiszabadítani.
Hosszú hétvége az M1-esen
Több száz jármű rekedt az M1-es autópályán az éjjel. Az elakadt autósok egyike, Tamás, aki síelni indult volna. Beszámolója szerint indulás előtt tájékozódott az útviszonyokról, de akkor még csak az M7-esen történt tömegbalesetről szóltak a hírek, ezért útra kelt. Győrig jutott el, mert ott megbénult a forgalom. Tíz órán át álltak a sztrádán mínusz tizennégy fokban, hófúvásban. Ennivalójuk volt, de inni csak úgy tudtak, hogy havat olvasztottak az autóban. Az éjjel bizakodóan írta, hogy a győri rádió szerint bevetik a hadsereget, később azonban azt konstatálta: „egyáltalán nem történik semmi sem.” Tamás péntek hajnalban, tíz órás várakozás után már indulatosan adott helyzetjelentést: a magyar katasztrófavédelem impotens, fél négy van és esély sincs arra, hogy egyhamar megmenekülünk.
