A pénz nem boldogította

„Megmagyarázhatatlan” körülmények között halt meg londoni kúriájában a szenvedélybeteg milliárdosnő. Ismerősei szerint korai halálában közrejátszott, hogy nem talált magának értelmes életcélt.

Szerdán egy meg nem nevezett londoni kórházban ápolták a Tetra Pak svéd élelmiszercsomagoló óriás alapítójának unokáját, a 49 éves Hans Kristian Rausingot, akit még hétfőn vett őrizetbe a rendőrség, miután London belvárosában „bizonytalanul” vezette autóját. Röviddel ezután a Scotland Yard házkutatást tartott a milliárdos knightsbridge-i ötemeletes luxus otthonában, melynek egyik hálószobájában holtan találták „Hans K” 48 éves feleségét, Evát.

A keddi boncolást követően a négygyermekes anya elhunytának körülményeit „megmagyarázhatatlannak” nevezte a rendőrség, több bizonyosságot várva a méregtani vizsgálatok kiértékelésétől. Hans K kábítószeres befolyásoltság alatt súlyos állapotban lehetett, hiszen előzetes letartóztatását sürgős kórházi kezelése idejére felfüggesztették.

Hans K és Eva Rausing szenvedélybetegsége köztudott volt családja, sőt a közvélemény számára is. 2008-ban komoly sajtóvisszhangot kapott, hogy Eva egy a londoni amerikai nagykövetségen rendezett fogadásra jelentős mennyiségű cracket, kokaint és heroint próbált becsempészni. A rendőrség mindkettőjüket letartóztatta, miután a biztonsági őr által felfedezett bűncselekmény nyomán elindított vizsgálat során otthonukban több ezer font értékű illegális kábítószert találtak. Ennek ellenére ellentmondásos módon elmaradt a vádemelés és csak rendőri figyelmeztetésben részesültek. A megmenekülés feltétele volt, hogy mindketten vessék alá magukat szenvedélybetegségek leküzdését szolgáló klinikai kezelésnek.

Az önpusztító pár már megismerkedését is közös addikciójának köszönhette. A húszas éveiben járó Hans K és az akkori Eva Kemeny, Tom Kemeny dúsgazdag Pepsi Cola vezető lánya egy amerikai rehabilitációs intézetben találkozott össze. Az első visszhangok és a tévécsatornákon megszólaló ismerősök elmondása szerint Eva korai halálában szerepet játszhatott, hogy minden próbálkozása ellenére nem talált magának értelmes életcélt. Pedig tinédzser gyermekei nevelése mellett számos jótékonysági intézmény munkáját segítette és a családi vagyonból nagyvonalúan támogatott elsősorban hozzá hasonlóan narkós embereket. Részt vett Károly walesi herceg Princeʽs Foundation elnevezésű alapítványában, és aktívan hozzájárult az Action on Addiction karitatív intézmény munkájához is. Utóbbi egyike azon egyelőre kevés nemes célnak, melyhez Kate, Cambridge hercegnője is a nevét adta.

Eva apósa, Hans Rausing és családja 4,2 milliárd fontos vagyonával a The Sunday Times 2012-es Gazdagok listájának előkelő 12. helyét foglalja el. Hans Rausing a nyolcvanas évek elején a magas svéd adók elől „menekülve” tette át székhelyét a szigetországba. Korábban aktívan részt vett az édesapja, Ruben által  1944-ben alapított Tetra Pak, (később Tetra Laval) vállalat felvirágoztatásában. Hans Rausing a többek között a gyümölcslevek és a tej tartós csomagolását forradalmasító cégben örökölt 50 százalékos részesedését 1995-ben közel 5 milliárd fontért eladta testvérének Gadnak. Hans Rausing két másik gyermeke közül Lisbet a rangos londoni Imperial College-ban folytat kutatásokat, az antropológiai doktorátussal rendelkező Sigrid pedig a saját nevét viselő alapítvány élén elsősorban nemzetközi emberi jogi programokat támogat. Kedd este mind a Rausing, mind a Kemeny család közleményben hozta nyilvánosságra „mély megrendülését” és „szomorúságát” Eva elvesztése miatt. Mint szülei hozzáteszik, „hosszú éveken át küzdött egészségügyi problémákkal”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.