Újra szól majd, hogy 'ez mind, mind pécsi kesztyű'

Kesztyűs klasztert terveznek a pécsi kesztyűgyártók, azzal a céllal, hogy a pécsi kesztyűt, mint a minőség garanciáját védjeggyé emeljék.

Közös üzletet nyitott Pécs belvárosában a baranyai megyeszékhely több kesztyűgyártó cége pénteken, azzal a céllal, hogy felélessze a hajdani pécsi kesztyűs hagyományokat.

Hornicz Bernadett, az összefogásban résztvevő egyik cég, a Szomor-Hornicz Kesztyűgyártó Kft. kereskedelmi vezetője az MTI-nek elmondta: a három pécsi vállalkozás egyelőre nem alakított klasztert, de a szándéknyilatkozatot már aláírták, és várják az erre vonatkozó, januárban kiírásra kerülő pályázati lehetőséget. "Célunk a pécsi kesztyű, mint védjegy létrehozása, és szeretnénk, ha külföldön és belföldön egyaránt egyet jelentene a minőségi garanciával" - hangsúlyozta. A közös munkában a jelenleg legnagyobb pécsi kesztyűs társaság, a német tulajdonú Otto Kessler Magyar Kesztyű Kft. is részt vesz, amely 1993-ban alapított gyárat a baranyai megyeszékhelyen. Rajta kívül csatlakozott az együttműködéshez a családi vállalkozásban működő Gant Pécsi Kesztyű Kft., valamint a Szomor-Hornicz Kesztyűgyártó Kft.

A pénteken megnyílt márkaboltban közel száz egyedi tervezésű, eredeti bőrkesztyű modell tekinthető meg, ezek először itt láthatók együtt. A pécsi kesztyűgyártó vállalkozások ma már leginkább exportra dolgoznak, a legnevesebb olasz és francia divattervezőkkel (Cerutti, Louis Vuitton) együttműködve. A közelmúltban a baranyai megyeszékhelyen készült például a dán királyi család és Lady Gaga kesztyűkollekciója is.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.