A nőknek több alvásra van szükségük

A nőknek több alvásra van szükségük a nap során végzett egyidejű feladatmegoldás miatt. Az alváshiányos hölgyek a fokozott igénybevétel miatt hajlamosak a depresszióra és az ingerlékenységre, továbbá a szívbetegségre, a stroke-ra és a gyulladásos folyamatokra is.

A párok életében mindennapi konfliktusforrást jelenthet az eltérő alvásigény. Egyesült államokbeli kutatók most rámutattak, hogy a nők agyának több időre van szüksége a „feltöltődéshez”, mert napközben egyszerre több feladat megoldásával is foglalkoznak. Az észak-karolinai Duke Egyetem szakértői szerint emiatt a nőknél súlyosabb idegrendszeri következményekkel járhat a pihenés hiánya. A férfiaknak azonban kevesebb negatív hatástól kell tartaniuk, ha nem alusszák ki magukat – idézte a Science World Report cikkét a Medipress.

Korábbi kutatások már összefüggésbe hozták az alváshiányt a szívbetegség, a mentálhigiénés problémák, a stroke és a gyulladásos folyamatok kialakulásával. Dr. Michael Breus alvásdiagnosztikai szakember úgy véli, hogy az alváshiányos nők egy részénél olyan súlyos gyulladás alakul ki a szervezetben, hogy valóságos fizikai fájdalommal ébrednek. Dr. Breus ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a napközbeni szunyókálás hatékony lehet a gondok megelőzésére. A délutáni alvás azonban szerinte nem lehet hosszabb 90 percnél, különben fokozza az álmosságot.

„Az alvás egyik fő funkciója, hogy lehetővé tegye az agy regenerációját” – magyarázta Jim Horne professzor, a Loughborough Egyetem Alváskutató Centrumának vezetője. „Mélyalvás során a kéregállomány, amely a gondolkodásért, a memóriáért és a nyelvi készségekért is felelős, elszakad az érzékeléstől, és helyreállító üzemmódba lép. Minél intenzívebben használja valaki a szellemi kapacitását a nap során, annál több időt igényel a helyreállítás, tehát annál több alvásra van szükség” – tette hozzá Dr. Horne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.