'Karanténba kerül' a Négy Mancs?

A Négy Mancs szerint soha nem látott mennyiségű kacsa- és libahús jelent meg a magyar szupermarketekben. Ezt annak tulajdonítják, hogy siker koronázta a külföldi piacokon indított kampányukat: nyugaton már nem veszik a "drága, zsíros, állatkínzásból származó" hízott kacsákat és libákat. A magyar baromfiszövetség nevetségesnek, az állatvédelem paródiájának tartja az alapítvány érvrendszerét.

A Négy Mancs szerint a magyar szupermarketekben sosem lehetett annyi kacsa- és libahúst vásárolni, mint idén. Szerintük a töméses hizlalásból származó húsáruk dömpingje vár a magyar vásárlókra. Mint fogalmaznak: "még tömött kacsa- és libazsír is kapható" az áruházakban. Mindezt annak tulajdonítják, hogy az alapítvány kényszertömés elleni kampánya hatásos volt és sok német, osztrák és svájci szupermarket felhagyott a töméses hízlalásból származó hús forgalmazásával. "Úgy néz ki, hogy most a magyar vásárlóknak kell megvenniük a drága, zsíros, állatkínzásból származó húst. Nyilvánvalóan azt gondolja a magyar  tömő iparág, hogy az a termék, ami külföldön undort kelt és elutasítanak, azt itt, a magyar vásárlóknak el lehet adni" – írják a napokban kiadott közleményükben.

Szerettük volna megkérdezni az alapítvány képviselőit, hogy milyen vizsgálatokra alapozzák azt az álláspontjukat, mely szerint "a kínzó hizlalásból származik” az üzletláncokban árult liba- és kacsazsír, amint a hús is. Ám a Négy Mancs elérhetetlennek bizonyult. Így csak közleményükre támaszkodhatunk. Szerintük egyáltalán nem vagy csak apró betűvel szerepel a rendelet előírta szöveg: "Töméses hízlalásból származik."

Azt írják: az Egyesült Királyság legnagyobb áruházláncánál még tovább is mennek: Hungaricum helyett, "fiatal" Bulgarikum-ot forgalmaznak. (Azért "fiatalt" - szól a magyarázat -, mert Bulgáriában alig 10 éve vezették be a francia cégek a kényszertömést.)

A Négy Mancs szerint "elegánsan" kerülik ki egy másik hálózatnál a magyar rendeletet. Ezt úgy teszik, hogy a bolgár töméses hizlalásból származó kacsacombot egy magyar cég forgalmazza."Ez a tény, hogy a hízottmáj termelő cégek megpróbálják egymás elől megszerezni a piacokat, megmutatja, hogy ezeknek a termékeknek nincsen sem piacuk, sem jövőjük" - vonja le a következtetést a Négy Mancs.

Valóban akadnak, akik az élelmiszerpiacon kibontakozó "háború" részének tekintik, ám megalapozatlan támadás-sorozatnak vélik a magyar termékek elleni propagandát, amelynek legjobb "harcosai" a szenzációra törekszenek. Ide sorolják a 2007-ben a libatömés ellen indult akciót, amikor egy német lapban így buzdították a fogyasztókat: "Mindenkinek, aki a jó oldalon akar állni, azt tanácsolja a Négy Mancs, vásároljanak német kacsát, bio márkajelzéssel!".

Legutóbb az egyik svéd televíziós csatorna "libatoll-tépős"  filmje, a Rideg tények (Kalla fakta) riportja igyekezett elriasztani a magyar termékektől a tévé nézőit. Valamivel később a nyúltartás magyarországi körülményeit drámainak lefestő beszámolókat lehetett olvasni német lapokban.

Akik a piacokért folytatott harcokat látják az események mögött, sajnálattal fogalmazták meg: az igazi állatvédőket is lejáratják a szélsőséges, a gyakorlatban az állatokkal nem foglalkozó akciócsoportok, ahová a Négy Mancsot is sorolják.

A svéd televízió riportere ellen a Fehérkereszt Állatvédő Liga tett feljelentést. A magyar Baromfi Termék Tanács pedig a sorozatos támadások miatt kártérítési perre készül a Négy Manccsal szemben.

A Baromfi Termék Tanács úgy látja, nem igazi állatvédőkkel van dolguk, a Négy Mancsnak nem az állatjóléti szempontok betartása vagy betartatása a fontos.

- Az állandó konfrontációt keresi a szervezet, az ingyenes médiaszereplés kiprovokálása a fő céljuk, s ebben a terméktanács nem kíván partner lenni. Éppen ezért sem most, sem a jövőben a médián keresztül nem kívánnak tisztségviselőik reagálni a komolytalan vádakra – mondta a Népszabadság megkeresésére Bárány László elnök. Hozzátette: a Négy Mancs odáig jutott, hogy a magyar gasztronómia alapjait támadja és életviteli, táplálkozási tanácsokat, üzeneteket fogalmaz meg az állatkínzás elleni valódi fellépés helyett. Mostani közleményükben a szóhasználat is azt sugallja, hogy az európai étkezési szokásokat is elutasítják. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a Négy Mancs tagsága 80 százalékban bevallottan vegetáriánus.

Bárány László egyetértett azokkal, akik úgy fogalmaztak, "karanténba zárnák", elszigetelnék a terrorisztikus eszközökkel operáló "állatvédő" szervezetet, mert valójában csak a látszatot őrzik - és úgy tűnik, csak a haszonállat-tartás megszűntetésével elégednének meg.

A Baromfi Termék Tanács elnöke eddigi szerint a tárgyalásoknak egyáltalán nincs értelme.  Csak a peres út lehet célravezető - mondja -, a magyar állattartóknak okozott anyagi és erkölcsi veszteségekért bíróság előtt kell majd felelniük. Bárány László azt ajánja a magyar gazdáknak: ne kezdjenek ők sem kommunikációs háborúba.

Négy mancs honlap
Négy mancs honlap
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.