A legjobb fogyókúra: kezdd tojással a napot!

Amerikai kutatók megállapították, hogy a tojás az egyik legideálisabb reggeli: magas fehérjetartalmának köszönhetően ugyanis kellemesen eltelít, és még a nassolási rohamokat is képes féken tartani.

Azok az emberek, akik reggelire rántottát fogyasztottak, kevésbé voltak éhesek ebédkor, mint azok, akik csak müzlit ettek. A tojás hosszabb ídőre telít el, mint más ételek, így tulajdonképpen természetes étvágycsökkentőnek is nevezhető – ezt állapították meg a kutatók.

Van, aki megkérdőjelezi a reggeli fontosságát
tükörtojás, saláta, fogyókúra, diéta

A tanulmány egy húszfős vizsgálatra hivatkozik, amelyben az önkéntesek egy teljes héten át napi két tojást fogyasztottak reggelire, a kontrollcsoport viszont müzlit evett. A két csapat reggelije amúgy kalória-, zsír- és szénhidráttartalom tekintetében teljesen megegyezett. A vizsgálati személyek egy büfében kaptak ebédet, ahol a kutatók azt figyelték, miből és mennyit esznek, majd evés után vércukorszintmérés következett.

Az eredmények azt mutatták, hogy a tojást reggeliző személyek jóllakottabbnak érezték magukat délelőtt, éppen ezért ebédkor jóval kevesebbet ettek. A vérvizsgálat azt is elárulta, hogy esetükben ráadásul jóval alacsonyabb volt a ghrelin nevű "éhséghormon" szintje.

A ghrelin hormont a gyomor termeli, de kis mennyiségben az agyban is kimutatható, az éhség fokozásával és az evés ösztönzésével a táplálékfelvételre, az étvágyra és a test zsírtárolására hat.

Egy régebbi kísérlet azt is megállapította, hogy a ghrelint termelő gén és a receptor variánsai gyakrabban fordulnak elő az alkoholistáknál. Vagyis ha valaki hordozza a ghrelin vagy receptorának genetikai variánsait, akkor nagyobb a hajlama a többszörösen addiktív viselkedésekre, mint az alkoholfüggőség és a túlevés.

A Cincinnati Egyetem kutatói pedig arra jöttek rá, hogy ez a hormon segít beazonosítani a kalóriában dús élelmet a szagláson keresztül úgy, hogy a bejövő információkat összekapcsolja az anyagcsere és a testsúly természetes szabályozásával. Az egyetem kutatócsoportja patkány- és emberkísérletekben is bizonyította, hogy a ghrelin hormon javítja a szagok érzékelését, hatására embernél és állatnál is gyakoribbá válnak az étel utáni, ún. "felfedező" szippantások.

A tojás laktató hatását már régóta magas fehérjetartalmának tulajdonítják. Az amerikai kísérlet ezért arra is figyelt, hogy a tojást és a müzlit reggelizők is azonos mennyiségű fehérjéhez jussanak. Így került megállapításra, hogy nemcsak a fehérje mennyisége, hanem minősége is fontos. Az állati eredetű fehérjék ilyen szempontból jobbak, mint a növényiek, közülük is a tojásé különösen kiemelkedik.

"A tojás persze nem csodaszer, csak segít nemet mondani a nassolásra. A buggyantot vagy főtt tojás még jobb választás, mint a rántotta, így ugyanis a reggelink vaj vagy olaj nélkül is elkészíthető" – mondta az egyik kutató.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.