A Kacsamesék-sokk: generációs emlék Antall József halála

Egy egész generációban maradt meg „vakuemlékként”, amikor 1993. december 12-én késő délután, Antall József miniszterelnök halálának bejelentése miatt megszakították az MTV 1-en a Kacsameséket.

Egy teljes, a nyolcvanas években született és azóta felnőtté vált generáció emlékszik arra, amikor 1993. december 12-én, 18 óra 8 perckor mindenféle átmenet nélkül megszakították a Magyar Televízió 1-es csatornán épp futó Kacsameséket, mert Antall József, a rendszerváltás utáni első szabadon választott kormány miniszterelnöke súlyos és hosszú betegség után elhunyt. A rajzfilm képsorai egyszer csak elsötétültek, majd az MTV logója jelent meg, és felcsendült Chopin Gyászindulója.

 A logó után Boross Péter belügyminiszter bejelentette Antall József halálhírét, majd hosszú ideig Beethoven-koncertet adtak. Később beszélt Göncz Árpád is. Este hét órakor "A Hét" első tizenöt percében megemlékeztek Antall Józsefről, utána az eredetileg tervezett programmal ment le a műsor

Az esemény azért is vált egy generáció közös emlékévé, mert a kilencvenes évek elején, Magyarországon még nem léteztek 24 órás mesecsatornák, a vasárnap délutáni Walt Disney-válogatás ritka csemege és igazi családi program volt. A mese minden előzetes figyelmeztetés nélküli megszakítása a számukra érdektelen okból, különféle heves érzelmeket váltott ki a gyerekekből, így az esemény még mélyebben ivódhatott bele az emlékezetbe.

Azok, akik emlékeznek erre az eseményre, létrehoztak egy mára több mint 14 ezer tagot számláló facebook-csoportot, sőt, a témának saját Wikipedia-oldala is van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.