A férj állásától is függ, hogy mennyit segít a házimunkában

Egy friss kutatás szerint az, hogy egy férfi mennyit segít a házimunkában, nagyban függ attól, hogy mit dolgozik.

A szakemberek 1981 és 2009 között gyűjtött adatok alapján megállapították, hogy azok a házas vagy kapcsolatban élő férfiak, akik valamilyen hagyományosan női munkát végeztek – például tanítottak, vagy óvodában dolgoztak -, több időt töltöttek otthon a házimunkával, mint azok a társaik, akik inkább férfiakra jellemző állást töltöttek be.

Emellett az is kiderült, hogy az előbbi férfiak feleségei vagy partnerei viszont kevesebb időt töltöttek házimunkával, mint az utóbbiak párjai. A fenti összefüggés a nőknél is kimutatható volt, azaz a hagyományosan női szerepkörben dolgozó nők otthon több részt vettek ki a házimunkából, mint a férfias munkakört végző nők, de arányaiban az előbbiek párja kevesebbet segített otthon, mint utóbbiaké - írja a Medipress.

Az Amerikai Szociológiai Társaság New York-ban megrendezett éves találkozóján a kutatást végző Elizabeth Aura McClintock, a Notre Dame Egyetem szociológusa elmondta, hogy a fenti összefüggések csak a párkapcsolatban élőkre voltak jellemzőek, ami arra utal, hogy a foglalkozástípusok hatása az otthon végzett házimunka mennyiségére csak a partneri viszonyokon belül mutatkozik meg, egyedülállók esetében a két dolog között semmilyen összefüggés nem látszik.

Noha általánosságban elmondható, hogy a házimunkák kétharmadát jellemzően a nők végzik a családokban, a mostani felmérés annyiban finomít mindezen, hogy az otthoni munkabeosztást nagyban befolyásolhatja az, hogy a feleség, illetve a férj mit dolgozik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.