A babára is veszélyes a terhesség alatti elhízás

Egy kutatás elsőként talált összefüggést a terhesség alatti elhízás és a súlyos ideg-fejlődési rendellenesség, az autizmus kialakulása között. Korábbi vizsgálatok már bebizonyították, hogy az elhízott anyáknál magasabb a koraszülés esélye is.

A Pediatrics nevű szaklapban publikált tanulmány azt állítja, hogy az elhízás 67%-kal növeli az autizmus kockázatát, valamint hatására kétszer gyakrabban fordulnak elő egyéb fejlődési rendellenességek.

Dr. Daniel Coury, az ohiói Columbus Gyermekkórház vezető főorvosa elmondta, az eredmények több mint aggasztóak. A professzor szerint mind az autizmus, mind az elhízás aránya növekezett az Egyesült Államokban, és ez nem lehet véletlen. Ha további kísérletek is megerősítik e kettő összefüggését, az még csak azt jelenti, hogy az elhízás egy az autizmus kialakulását okozó tényezők közül.

A tanulmány alapja az a vizsgálat volt, amit 1000 2 és 5 év közötti kaliforniai gyereken végeztek el. Az eredmény megdöbbentő volt, közel 700 gyereknél diagnosztizáltak autizmust vagy egyéb fejlődési rendellenességet. Az édesanyákat kikérdezték a terhesség alatti egészségügyi állapotukról, valamint a rendszeresen szedett gyógyszerekről is.

A kutatók arra még nem találtak magyarázatot, hogy a terhesség alatti elhízás miért növeli az autizmus előfordulásának gyakoriságát, de hipotéziseik vannak. Az egyik szerint a terhesség során felszedett nagymértékű túlsúly (16 kiló vagy anál több) megemeli a vércukorszintet és gyulladásos folyamatokat indít el a szervezetben, ez a kettő pedig káros hatással van a magzat agyának fejlődésére.

A tanulmány nem jegyezte fel viszont az anyák vércukor-adatait és a táplálkozási szokásaikat sem gyűjtötte össze, ezért az eredmények összefüggéseinek feltárására további vizsgálatokra lesz még szükség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.