Az osztrák állami televízió riportere valószínűleg nem tévedett, amikor a győzelem pillanatában arra is felhívta a figyelmet: nem a verseny hagyományait megvető cinikus nézők puccsolták az Eurovízió élére a rendezvényt kifigurázó énekest. Látott már olyat is a kontinens, Wurst azonban komolyan veszi magát, nem tudta palástolni döbbenetét és meghatottságát, amikor már látszott, meg fogja nyerni a dániai szavazást.
Wurst biztosan érdekesebb és izgalmasabb személyiség, mint az általa előadott Rise Like a Phoenix. A nagyívű ballada egy Bond-film betétdalának tökéletesen megfelel, bár azokhoz egy kicsivel több énektudás kell általában. A 2014-es mezőnyben azért nem az osztrák versenydal volt a legjobb.
Jó hír, hogy az elmúlt évekhez képest mintha több eredeti szám lett volna, bár azért sokan maradtak a már bevált szirupos popszámoknál és a Celine Diont idéző érzelgős, lírai hangvételű daloknál. Az eredményt elnézve ők döntöttek jól. Ami igazán kirítt a tömegből, az ugyanis nem aratott átütő sikert.
A fogadóirodák és néhány zenei újságíró is az élmezőnybe várta a francia Twin Twin nevű formációt, akik egészen különös, az amerikai LMFAO-t idéző pörgős, poénos popszámmal készültek. Nyoma sincs benne a legtöbb versenydalra jellemző erőlködésnek, nem vették magukat túl komolyan, viszont a szám, amit hoztak, modern volt és jól szórakoztunk rajta. Mégis az utolsó helyen végeztek 2 árva ponttal.
|
Annyi pontot sem szerzett a francia trió, ahányan a színpadra álltak
Tobias Schwarz / Reuters |
A svájciak sem álltak be a sorba. Indulójuk kellemes, fülbemászó számmal készült, nem volt sem fellengzős, sem túl teátrális. A Hunter of Stars című dal végül a 13. helyre volt elég. Az élénk színű öltönyökben ugráló Pollapönk is emlékezetes marad, legalábbis egy darabig. Merthogy az indulók nagy része azért a feledés homályába vész, többnyire előbb, mint utóbb.
A tavalyi nyertes, Emmelie de Forest is egyedi műsorral készült a többiekhez képest, Only Teardrops című dala sem simult bele az eurovíziós masszába, mégsem lett előadójából új Shakira. Talán egy darabig játszották a számot a nagyobb rádiók, de azért nem tett szert világhírre.
A játékosság és a kísérletezés a zene területén nem tűnik kifizetődő receptnek, ha valaki előkelő helyen akar szerepelni. De hát ez a verseny még mindig nem több egy anakronisztikus táncdalfesztiválnál. Vigasztaló ugyanakkor, hogy a zenei igényesség azért kezd alapkövetelménnyé válni.
|
| Minden idők második legjobb helyezését hozta Kállay-Saunders (MTI/AP/Frank Augstein) |
A svéd Sanna Nielsen például kiváló énekesnő, sokakkal ellentétben nála minden hang a helyén volt végig, pedig kimondottan technikás, nehezen énekelhető darabot hozott. Ugyanakkor nála is a mindent elsöprő érzelmeké volt a főszerep, és a klisészerű felépítés is működött: a harmadik helyen végzett.
A holland The Common Linnets country-ja az első elődöntőn még üde színfoltnak hatott, a második után azonban már látszott, többen is folkos, country-s poppal készültek idén, így nem is tűnt annyira különlegesnek. Abba viszont nem lehet belekötni, hogy a páros, Ilse DeLange és Waylon színvonalas műsorral készült, és a zene is a helyén volt, ellenben például az ukrán Mariya Yaremchukkal, aki maximum a színpadi kellékjéről, a mókuskerékről jut majd néhány ember eszébe. Az általa előadott műanyag poszámot néhány órával a döntő után sem tudnánk felidézni, és a hangja sem volt kiemelkedően jó. Hasonló a helyzet az azeri indulóval, Dilara Kazimovával vagy a spanyol Ruth Lorenzoval is.
Az eredményt elnézve megint csak az a konklúzió, hogy a versenyben kiemelkedő szerepet kap népek (különösen a szláv népek) egymás iránti szimpátiája - amelyet a dániai csarnokban jól hallhatóan befolyásolt a jelenlegi orsz-ukrán válság. Csak ez lehet az oka, hogy az ukrán énekesnő a hatodik helyen végzett, míg a tökéletesen jellegtelen számot nevetségesen előadó orosz ikerpár, a Tolmachevy Sisters jelentős pfujolás mellett a hetedik helyen végzett.
Az pedig tényleg vicc, hogy a lengyel Donatan & Cleo bekerült az első húszba. Bár a telt idomokkal megáldott, a színpadon szexisen vajat köpülő, valamint mosó hölgyek bizonyára sok szavazatot hoztak, és el is vonták a figyelmet a borzalmasan csengő rapről. A görög fiúbanda által előadott dal talán már a '90-es évek végén is ciki lett volna, mégis a huszadik helyre szavazták a nézők.
Jól szerepelt a két Bruno Mars-klón is: a másodikként színpadra lépő és végül tizenhatodik helyen végző fehérorosz Teo, és a huszonharmadikként fellépő dán Basim is, akinek láttán déjá vu érzés támadhatott sokakban. Nem véletlenül. Ő egyébként a kilencedik lett.
Mindent félretéve azonban annak örülhetünk, hogy a magyar indulót szerette a szakma és a közönség is. Kállay-Saunders András magasan kirítt a többi versenyző közül, noha a Running szövege nem egy tipikus eurovíziós téma. Egy New York-i barátnőjével történtek ihlették, akit gyermekkorában a mostohaapja bántalmazott.
A komoly szöveg azonban működött, talán azért, mert azon kevesek egyike volt, aki valóban jelen volt a színpadon. Az este statikus produkcióival ellentétben Kállay-Saunders együtt élt a közönséggel. Végül 143 pontot kapott, ezzel pedig minden idők második legjobb magyar helyezését érte el, és az ötödik helyen végzett.
