A Népszabadság főszerkesztőjének közleménye a március 30-i balesetről

A hírekben megjelentekre reagálva: 2015. március 30-án este, 8 óra körül a Rottenbiller utca és az István utca kereszteződésében baleset részese voltam. Autómmal a külső sávból egy lelassult trolit kikerülve, majd onnan jobbra kanyarodva úgy sodortam el egy kerékpárost, hogy azt akkor nem észleltem. Mindössze egy furcsa hangot hallottam, aminek nem tulajdonítottam jelentőséget.

Hazaérve láttam meg az autóm jobb oldalán, a második ajtó hátsó részénél egy nagyjából 25 centiméter hosszú karcolást. Ekkor azonnal visszamentem a kereszteződéshez, ahol már helyszíneltek a rendőrök, és jelentkeztem náluk. A két időpont között annyi idő telt el, amíg haza- illetve visszaértem, tehát úgy 20-25 perc.

A felelősségemet a kihallgatáson elismertem, hiszen az eset megtörtént, viszont nem történt tudatos cserbenhagyás, és nem gázoltam. Az ügy mélységesen megrendített, szeretném kifejezni együttérzésemet a baleset sérültjének.

Murányi Marcell

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.