galéria megtekintése

A modell kéznél van

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 30. számában
jelent meg.


Trencsényi Zoltán
Népszabadság

A festményen József látható felső nézetből, valamint annak a vitorlás hajónak egy szűk részlete, amelyen éppen utazik. József tizenéves srác, a hajó szélén ül fürdőgatyában, lábainál a tenger, csibészes mosollyal hunyorog felfelé, kezében dinnyekaréj. A festmény címe: József dinnyét eszik, alkotója Nagy Boglárka huszonéves, tehetséges, fiatal festőművész.

Tóth Máté Tamás / Fotó

Éppenséggel nem ez a főműve, de sokat elárul arról a könnyedségről, szabadságszeretetről, nem utolsósorban fiatal kora ellenére már-már fölényes mesterségbeli tudásról, amellyel festményeit készíti. A kép most csak a festőművész internetes közösségi oldalán nézhető meg, de ha több hely kínálkozna, talán a Fonyódi Múzeumban is helyet kapott volna az augusztus közepéig nyitva tartó Napfény Víz Levegő című tárlatán.

Nagy Boglárka tavaly ősszel tett szert szélesebb művészi ismertségre, amikor a budapesti Társalgó Galériában mesterével, Gyémánt Lászlóval közösen állította ki műveit a Mester és tanítványa című tárlaton. Azóta több interjúban kellett már elmesélnie, hogy Vácról származik, kilencgyermekes családból, amelyben ő a legidősebb.

 

Valamennyi testvére sportol, némelyikük válogatott szinten, ő maga is úszott, kajakozott, atletizált egy ideig, ám tizenöt éves kora óta céltudatosan csak a rajzolásnak, festésnek élt. Szakkörökbe, képzésekre járt, megszállottan olvasta a művészeti, művészetfilozófiai könyveket.

Ma már hivatalosan festőművész: két éve diplomázott Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán. Gyémánt László egy csoportos kiállításon figyelt fel munkáira, ő pedig (mert különösen tisztelte Gyémánt Lászlót) ezt követően igyekezett alkalmat találni arra, hogy beszélgethessen vele a művészetről, bekukkanthasson a műtermébe, alkotói világába.

Gyémánt László feleségét veszítette el akkoriban, szomorú magányban élt és nem is igen alkotott, meglepetés volt hát, hogy amikor Nagy Boglárka egy évvel később, 2013 januárjában megkérdezte tőle, dolgozhatna-e egy ideig tanítványként a műtermében, Gyémánt igent mondott. Intenzív fél év vette kezdetét: Boglárka nagyon sokat tanult a mestertől, akinek környezetébe pedig visszatért az élet és a fiatalság csillogása. Dolgoztak, hallgatták a Gyémánt műtermében kötelező dzsesszt, és Nagy Boglárka elkészítette a Napfény Víz Levegő sorozatának első darabjait, családtagjai tengeri, tengerparti szöszmörgéseit, köztük öccse, József kedves, vicces pillanatát, amikor dinnyét eszik. Készített egy másik sorozatot is, amelyben nem a figurális festészet terén mutatott ügyességét láthatjuk, hanem a Teremtés könyvének szövegeit héber írással: archaikussá roncsolt felületekre festett nagyméretű szövegrészleteket.

Aztán a féléves közös munka véget ért, Nagy Boglárka ösztöndíjjal Bécsbe került, részben ma is ott él, még egy igen elismert ottani művész, Ernst Fuchs professzor is modellt ült neki. Bújja a kiállításokat, éli a kultúrával átitatott mindennapokat, fest. Meglehet: meg is gyökerezik az ottani művészeti életben. Azt mondja, mostanában sok önarcképet is készít, mégpedig részint azért, mert ez egy önmegismerési folyamat része, praktikusan pedig azért, mert önmaga, mint modell mindig kéznél van. Nem kell senkivel időt egyeztetnie, nem kell a modell türelmére ügyelnie, ha a modell, azaz önmaga megunja a munkát, lelkiismeret-furdalás nélkül otthagyhatja a festőt, azaz önmagát.

Tóth Máté Tamás / Fotó

A Fonyódon most látható életteli és energikus kiállítás fő képe egy önarckép, amelyen Nagy Boglárka látható bőrszoknyában, fürdőruhafelsőben, nem tagadva nagyon csinos, és (jelenleg éppen) fogszabályozós önmagát, de úszósapka és napszemüveg mögé rejtőzve. Jellemző ez is: egyre bátrabban nyílik ki a nézők felé, de lévén fiatal, 24 éves pályakezdő művész, aki épp csak bekukkantott az ismertség szép és veszélyes terepére, kicsit még tartózkodó is ezzel a világgal szemben.

Nem tagadja: ő azzal is kitartóan, és a mai kor szellemének megfelelően foglalkozik, miképpen lehet megélni a művészetből, hogyan kell az ismertséget generálni, kapcsolatokat építeni, a szerencsét nyakon csípni, miféle marketing szükséges ahhoz, hogy a művészet ne csak szerelem maradjon, de legyen megélhetési forrás is.

Ha tetszik: figyel arra, hogy a dinnye ne csak szép legyen, de ehető is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.