galéria megtekintése

A magyar társadalom nagy része homofób, de bujkálva nem lehet boldognak lenni

17 komment


Veres Dóra

Fel tudja itthon vállalni másságát a saját neméhez vonzódó magyar? Bátorság kell hozzá, mert a társadalom nagy része előítéletes, de ez a boldogsághoz vezető út.

A saját életét nehezíti meg, aki titkolózik – vallja a 60 éves Láner László, aki több mint 30 éve él együtt párjával. Hét éve hivatalosan is összekötötték az életüket: amint jogilag lehetőség nyílt rá, azonnal regisztrált élettársi kapcsolatra léptek.

Láner László és Takács Bencze Gábor előre szólt a szomszédoknak, előttük sem titkolództak egy percet sem
Láner László és Takács Bencze Gábor előre szólt a szomszédoknak, előttük sem titkolództak egy percet sem
Teknős Miklós / Népszabadság

– 13 éves korom óta tudom, hogy meleg vagyok, és 22 éves koromban vállaltam fel először a családom előtt. Közel tíz évig küzdöttem, és a nővérem sokáig nem is tudta elfogadni – mondja László, hozzátéve, attól, hogy a családnak és a barátoknak elmondta, a munkahelyén eszébe sem jutott volna felvállalni homoszexualitását, a céges bulikon azt hazudta, a barátnője nem ért rá. Kellemetlen perceket okozott, amikor hazatérve Amerikából munkatársai szerették volna megnézni az utazáson készült képeket. Csakhogy a szerelmével ment. Végül kiválasztotta azokat a fotókat, amelyeken nem látszott az útitárs, majd magyarázkodásra kényszerült, hiszen nőnek nyoma sem volt a felvételeken.

 

A 28 éves Agócs Tamás augusztusban mondja ki a boldogító igent. Egy vidéki kisvárosban nőtt fel, 13-14 éves volt, amikor először érezte: más, mint a többiek. Hosszú évekig gyötrődött, több barátnője is volt, de a férfiakhoz vonzódott. – A társadalom eleve azt feltételezi, hogy heteroszexuális vagy. Meg akarsz felelni az elvárásoknak, tehát kell, hogy legyen barátnőd – magyarázza. A gimnazista évek után a fővárosi egyetemen kinyílt előtte a világ. Álnéven írt blogján coming ­outolt először, az egyik volt osztálytársa azonban olvasta a bejegyzést és ráismert. A kisvárosban élő ismerősök pletykálni kezdtek, hetekig ő adta a beszédtémát volt iskolájában, ahol a húga is tanult.

Agócs Tamás és párja, Péter augusztusban mondják ki a boldogító igent
Agócs Tamás és párja, Péter augusztusban mondják ki a boldogító igent
Teknős Miklós / Népszabadság

Családja jól fogadta a hírt, nem lepődtek meg. – Előbb megfogalmazták, mint én. Még pszichológussal is konzultáltak a szüleim, hogy ha coming outolok, olyan környezetet biztosíthassanak számomra, ne sérüljek, és ők is helyén tudják kezelni a dolgokat – jegyzi meg. A nagyszülőket azonban csak néhány hete avatta be. Őket sem érte váratlanul a bejelentés, ott lesznek a nagy napon.

Arra a kérdésre, érte-e atrocitás valaha a homoszexualitása ­miatt, határozott igennel felel. Hat éve egy lány ismerősével sétáltak a HÉV-hez Budakalászon, amikor egy ötfős társaság rájuk támadt. Azt hitték, egy meleg pár jön velük szemben. Először az általuk fiúnak nézett lányt kezdték ütni-verni válogatott mocskolódások közepette, majd Tamásnak rontottak. Mentő vitte kórházba. Könnyebb sérülésekkel megúszta.

– Gyűlölködő levelek, fenyegetések szinte mindennaposak – mondja SalvaDora, aki a nevét nem szeretné elárulni. Leszbikus, mindennapjairól blogot vezet. Családja, közeli barátai és a szomszédok is tudják, hogy a nő, akivel együtt él, több mint lakótárs. Együtt nevelik kislányukat, ám a bejegyzett élettársi kapcsolat nem szerepel a terveik között. – Egy gyermekelhelyezési pernél hátrányunk származhatna belőle – magyarázza. Az édesapával ugyanis megromlott a kapcsolat. – Csecsemő- és kisgyermekgondozó vagyok, ha kiderülne, hogy a nőkhöz vonzódom, esetleg elbocsátanának – mondja, miért a titkolózás.

SalvaDora az interneten egy rajz mögé bújik. Fél: munkáját vesztheti, ha vállalja másságát
SalvaDora az interneten egy rajz mögé bújik. Fél: munkáját vesztheti, ha vállalja másságát

– Reális esélye van, hogy hátrányos megkülönböztetés érjen valakit a nemi identitása miatt – mondja Agócs Tamás, aki vesztette már el munkáját homoszexualitása miatt, bár nem erre hivatkozva küldték el, tudja, hogy ez szerepet játszott a döntésben. Most egy multinacio­nális vállalatnál dolgozik, ahol ez nem okoz gondot.

– Nem ezzel kezdem a bemutatkozást, de ha szóba kerül, ­van-e párkapcsolatom, hezitálás nélkül rávágom, hogy van barátom, sohasem próbálok hárítani a „párom" vagy „kedvesem" kifejezésekkel – mondja Csillag Zoltán. 16 évesen, néhány hét különbséggel vallott színt a szüleinek. Az édesapjával kezdte. Képeket nézegettek, és az egyiken Zoltán mellett állt az akkori barátja. – Apu, ő a barátom, mondtam, mire ő annyit felelt, jól van, így is a fiam vagy. Anyával néhány nap múlva épp kocsival utaztunk, amikor a csajozást szóba hozta, és akkor avattam be. Nem okoztunk közúti balesetet, de azt javaslom, hogy más ne így csinálja – mondja nevetve. Míg számára teljesen természetes, hogy kézen fogva sétál a barátjával, Tamás és SalvaDora inkább nem teszik. – Fél évig éltem Írországban, az ottani barátom egyszer fényes nappal megfogta a kezemet. Teljesen kiborultam. Mire ő elnevette magát, és csak annyit mondott: nyugi, Dublinban vagy – mondja Tamás.

Csillag Zoltán saját tapasztalatból mondja: a coming out helyszínét érdemes átgondolni
Csillag Zoltán saját tapasztalatból mondja: a coming out helyszínét érdemes átgondolni

Láner László szerint, ha valaki vállalja, fel kell készülnie rá, hogy lesz, akinek nem tetszik. A helyzet azonban évről évre jobb itthon. – A rendszerváltás előtt elég jellemző volt a rejtőzködés, a külvilág nem látott „élő meleget", vagy legalábbis nem tudtak róla – mondja, hozzátéve, az internetkorszak előtt bármilyen információmorzsa fontos volt, amit csak el lehetett érni. Szerinte a mai fiataloknak könnyebb dolguk van, a melegekhez való hozzáállás a 30-40 évvel ezelőtti állapotokhoz képest rengeteget javult, még akkor is, ha a mai magyar társadalom nagy része most is homofób. Mégis, talán a tekintetben könnyebb a meleg ­fiataloknak, hogy a homoszexualitás nem tabu többé. Ott van a tévében, a moziban, az interneten bármikor találhatnak más melegeket, akikkel beszélhetnek, civil szervezeteket, akik segíthetnek.

– Ha az ember boldog akar lenni, kiegyensúlyozott, és önmaga életét szeretné élni, akkor nincs más választása. Bujkálva nem lehet, különben egy hazugságspirálba bonyolódik, ami idővel felőrli. Amikor hat évvel ezelőtt beköltözött élettársával, Takács Bencze Gáborral közös lakásukba, akkor sem titkolóztak. – Előre szóltunk, hogy aztán ne legyen sugdolózás, pletykálkodás. – Hogy volt-e problémájuk a szomszédokkal? Azt mondja, természetesen. Csak épp annak köze nem volt az ő és az élettársa nemi identitásához.

A Hősök terétől indul szombaton az idei Budapest Pride – A szervezők Kövér Lászlót és Orbán Viktort is vonulni hívják

Kormánypárti politikusok ­portréival érkeztek a Kossuth térre a Budapest ­Pride aktivistái. Áder János államfő, ­Kövér László házelnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester fényképét tartották a magasba.

A Pride szervezői nem először hívják őket – egyelőre hiába. Szombaton rendezik a Budapest ­Pride felvonulást, a gyülekező délután háromtól az Andrássy út–Dózsa György út találkozásánál van. A beharangozó sajtótájékoztatón a rendezvény két szóvivője, Karlik Cintia és Holländer ­Dániel arról beszélt, hogy ma ­Magyarországon a döntéshozók még mindig úgy ­érzik, megszabhatják az LMBTQ- ­(leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és ­queer) embereknek, mi a helyes, hogyan kellene viselkedniük. Felszólították a politikusokat: legyen céljaik között a homofóbia visszaszorítása, a jogegyenlőség megteremtése.

Pride-tájékoztató a Kossuth téren: védett emberek, szigorúan őrzött emlékhely
Pride-tájékoztató a Kossuth téren: védett emberek, szigorúan őrzött emlékhely
Teknős Miklós / Népszabadság

A tegnapi tájékoztató végén feltűntek az Országgyűlési Őrség és a Készenléti Rendőrség emberei. Érdeklődtek, hogy mi történik éppen, és a jelenlévők kértek-e engedélyt a tájékoztató megtartására. A 20-30 ­méterrel hátrébb lévő Alkotmány utca egyszerű közterület, a Kossuth tér viszont kiemelt nemzeti emlékhely, ahol az „ilyen tevékenységet” engedélyeztetni kell. Az egyik szóvivőt igazoltatták, adatait felírták. Kevéssel később a Kossuth tér másik részén a Liberális Fiatalok Társasága is sajtótájékoztatót tartott a Pride kapcsán.

Kérték a házelnököt és a főpolgármestert, hogy – más nagyvárosokhoz hasonlóan – tűzzék ki a szivárványszínű zászlót a Parlamentre és a fővárosi önkormányzat épületére. Itt is megjelent egy országgyűlési őr és egy készenléti rendőr. Engedélyt a liberális fiatalok sem tudtak produkálni (meglepődve értesültek róla, hogy szükség lett volna rá), ám az igazoltatás ezúttal elmaradt. A rendőr ezt lapunknak azzal indokolta, hogy mire odaértek, a sajtótájékoztató már be­fejeződött. (Czene Gábor)

 A felvonulást itt tudja élőben követni:

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.