Kiszedte macskájából a lövedéket, majd meglőtte vele a szomszédját

Macskák miatt veszett össze két férfi, haragjukban mindketten lövöldöztek is. Egyikük szomszédja háziállataira lőtt, a macskák gazdája viszont azzal a lövedékkel állt bosszút haragosán, amit macskájából szedett ki.

Emberölés kísérletének bűntette miatt állt a Győri Ítélőtábla elé a szomszédjával haragban álló 64 éves férfi. A jogerős ítélet enyhébb az első fokon kiszabottnál, de így is hat és fél év börtönbüntetést kapott a vádlott.

A férfi a sértettel azóta haragban volt, hogy ő odaköltözött az otthona  mellett álló házba. A vádlott ugyanis 16 macskát tartott, azok rendszeresen a szomszéd udvarára piszkítottak. Ezért a szomszéd légpuskával meglőtte az egyik háziállatot. Ezért a Mosonmagyaróvári Járásbíróság pénzbüntetésre ítélte állatkínzás miatt.

A vádlott már korábban vett "feketén" egy amerikai gyártmányú, nagy kaliberű Remington vadászpuskát. Az incidens után vásárolt hozzá hozzá három sörétes lőszert is, melyeket átalakított.  Kettőbe vaktöltényt tett, egybe pedig a macskájából kivett két sörétet helyezte.  A szakértők szerint az így "preparált" lövedékek a vádlott vadászfegyveréből kilőve 100 méteren belül alkalmasak voltak az emberi élet kioltására.A sértett a levéli falunapról érkezett haza, amikor észrevette, hogy a vádlott leselkedik utána. Ezt szóvá is tette neki. A vádlott kihajolt nappalija ablakán, és az egyik vaktölténnyel rálőtt a szomszédra, aki ijedtében a ház előtt parkoló autó mögé bújt.

A vádlott a második vaktölténnyel is haragosa felé lőtt, ekkor a sértett menekülni kezdett. A vadászpuskás férfi már az éles lőszerrel harmadszor is rálőtt, s el is találta a férfit a feje tetején. Négy centi hosszú, erősen vérző  sérülést ejtett, mely nyolc napon belül gyógyult.

Első fokon a Tatabányai Törvényszék  a vádlottat emberölés kísérlete és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés büntette miatt nyolc év börtönbüntetésre ítélte.

Fellebbezés nyomán  került az ügy a Győri Ítélőtáblára, mely mérsékelte a büntetést. A határozat indoklásában elhangzott: a tábla egyetértett a Tatabányai Törvényszékkel abban, hogy a vádlottat a cselekmény elkövetésekor  "eshetőleges emberölési szándék vezette." Az enyhítést azért tartotta mégis indokoltnak, mert a vádlott közepes-súlyos fokban korlátozott beszámítási képességgel rendelkezett, illetve egészségügyi állapota jelentősen megromlott.

A fogva tartási idő beszámításával és a büntetés kétharmadának kitöltése után 2018 decemberében bocsátható feltételes szabadságra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.