Bűnözők karjaiba taszítja a menekülteket a MÁV

Fertőzésveszélyre hivatkozva éjfél után már nem engedik be a vonatra várakozó bevándorlókat a váróterembe Szegeden. A regisztrált migránsok csütörtökön még behúzódhattak a vasúti épületbe, pénteken viszont már a szabad ég alatt kellett éjszakázniuk – tudta meg a hvg.hu.

Bár csütörtökön civilek kérésére még engedélyezte, pénteken fertőzésveszélyre hivatkozva már elutasította a MÁV vezetése azt, hogy a Bevándorlási Hivatalból igazolással távozó, de a befogadó állomások felé induló vonatokat lekéső menekültek a szegedi vasútállomás épületében töltsék az éjszakát.

A menekültek biztonságát a szívükön viselő civilek tapasztalatai szerint ezek az emberek nem csak az időjárási viszontagságoknak vannak kitéve, hanem a kiszolgáltatottságukat kihasználó bűnözőknek is.

Az egyik szír házaspárt, amely a gyerekeivel igyekezett az állomásra, nem messze az épülettől egy banda megtámadta, elszedték minden értéktárgyukat, miközben késsel fenyegetőztek, amivel az asszony kezét meg is sebesítették. A velük történteket a családfő mondta el egy helyi aktivistának, mivel felesége sokkos állapotba került. Az aktivista erről értesítette a járőröket, akik egyébként segédkeztek az éjszakai nyitva tartás hivatalos kérelmezésében – írja a lap.

A helyi civilek már korábban is felhívták a hatóságok figyelmét arra, hogy az éjszakát a szabad ég alatt töltő bevándorlók kihasználására, meglopására nagyon hamar rákaptak a bűnözők. Ennek ellenére a MÁV nem adott engedélyt arra, hogy a hajnali négy óra harminchatkor induló vonatra a több tucat menekült az épületben várakozhasson.

A segítő szándék a lakosságban viszont megvan, a jó példa pedig ragadós. A hírportál úgy tudja, a környéken élők vizet és élelmet is hordanak a rászorultaknak, sőt, a rendőrök is felajánlották segítségüket, miután megtudták, hogy a váróterem zárva lesz a migránsok, köztük kisgyerekek és csecsemők előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.