A holland ombudsman szerint a Mikulás segédje sérti a feketéket

Meg kell változtatni a holland Mikulás hagyományos segédje, Fekete Péter feketére festett arcú figuráját, mert az diszkriminatív és félelmet keltő - idézte a holland NU.nl hírportál Margriet Kalverboer, a gyermekjogokért felelős holland ombudsman kijelentését pénteken.
Margriet Kalverboer szerint Fekete Péter (hollandul Zwarte Piet) figurája hozzájárulhat a megfélemlítéshez, a társadalmi kirekesztéshez és a megkülönböztetéshez, amely ellentétes az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményével.

Holland gyerekek között végzett széleskörű kutatások azt bizonyítják, hogy a karácsonyi ünnepkör idején a hátrányos megkülönböztetés súlyosbodását tapasztalják a fiatalok. A legkülönbözőbb hátterű gyerekek egyhangúan azon a véleményen voltak, hogy meg kell változtatni a bántó figurát, amennyiben az sértő mások számára, különös tekintettel arra, hogy az ajándékozással járó ünnep célja a másoknak való örömszerzés - mondta az ombusman.

A holland Mikulás (Sinterklaas) minden november harmadik vasárnapján gőzhajón, rengeteg ajándék és számos segítő kíséretében érkezik. Segédeinek bőre koromfekete, ajkuk pirosra pingált, nagy aranykarikát viselnek fülbevalóként, göndör hajukba madártollat tűznek és vidám jelmezeket öltenek magukra.

A hollandok egy része szerint Fekete Péter jelenlegi formájában a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiája, ezért sértőnek, a hétköznapi rasszizmus szimbólumának tartják ezeket a figurákat és már évek óta követelik a hagyomány megváltoztatását. Egyesek véleménye szerint a fekete bőrű állampolgárok közül sokan a rabszolgaság örökségeként értelmezhetik a feketére festett arcú, afroparókás, jelmezbe öltöztetett figurát.

Korábbi jelentések szerint viszont Hollandia lakosságának többsége úgy gondolja, hogy Fekete Péter pozitív figura, akinek külseje semmilyen rasszista jelentést nem hordoz.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosságának antirasszista bizottsága 2013-ban vizsgálatot indított az ügyben. A bizottság vezetője, a jamaicai Verene Shepherd akkor "a rabszolgasághoz való visszatérésnek" nevezte a Fekete Péter-hagyományt.

Az "ENSZ-beavatkozás" nyomán tiltakozási hullám söpört végig az országon, egymást követték a demonstrációk, a gyalázkodások, a fenyegetések. Kétmillióan kérték petícióban a tradíció megőrzését.

Megfigyelők szerint elkerülhetetlennek tűnik a hagyományos Mikulás-ünnep módosítása. Elképzelhető például, hogy a jövőben különböző színűre, például zöldre, pirosra, kékre vagy sárgára pingálják az Amszterdamot ellepő Fekete Péterek százait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.