galéria megtekintése

A gyűlöletes szex

7 komment


Veres Dóra

A bíróság előtt is nehéz dolguk van a nemi erőszak áldozatainak. Hogyan bizonyítsa egy nő, hogy ellenállt? Ki tanúsítja az esetleges igent? Az aljasságot még mindig könnyen meg lehet úszni.

Ne! Hagyd abba! – mondta jól hallhatóan Gina-Lisa Lohfink német modell azon a videón, amelyen két férfi megerőszakolja. Az eset még 2012-ben történt. A Topmodell leszek című műsor egykori versenyzője semmire sem emlékszik az éjszakából. Néhány héttel a történtek után az interneten bukkant rá egy felvételre, amelyen felismerte magát. Azonnal a rendőrséghez fordult, feljelentést is tett, ám hiába: az egyik legnagyobb online pornóoldal, a Pornhub éveken át nem volt hajlandó eltávolítani a videót, amelyet milliók láttak.

Tud védekezni a megtámadott, gyakran segít a jog, de még mindig túl sokszor kevés ez
Fotó: Thinkstock

Még ha hallani is Lohfink tiltakozását a felvételen, a bíróság nem a két elkövetőt, hanem a nőt ítélte el. Hamis tanúzásért 24 ezer eurós bírságot kapott. A korábbi törvény szerint ugyanis az, ami a felvételen látható, nem számít nemi erőszaknak. Az ítélet értelmében a lány nem ellenkezett eléggé ahhoz, hogy a nemi erőszak vádja megálljon. A korábbi gyakorlat szerint ugyanis csak akkor volt esélye az áldozatnak börtönbe juttatni az erőszaktevőt, ha külsérelmi nyommal – horzsolásokról, zúzódásokról készült orvosi lelettel – tudta bizonyítani, hogy ellenezte az aktust. Lohfink fellebbezett, az ügyben még nem született döntés.

 

A jogi környezet viszont mára megváltozott. Németországban július elején a parlament alsóháza, a Bundestag elsöprő többséggel elfogadta a szexuális erőszakról szóló törvény módosítását. A helyzet valamelyest jobb lesz – mondta a Népszabadságnak Kristina Lunz nőjogi aktivista. Lunz szerint a „nem az nemet jelent” néven ismertté vált törvény mérföldkő, ezzel együtt azonban messze van még az ideális szabályozástól. – Még mindig kérdéses, hogy a bedrogozott vagy öntudatlan állapotú áldozatok hogyan is tiltakozhatnának az erőszak ellen – jegyezte meg Lunz, aki szerint a legjobb megoldás az lenne, ha bekerülne a törvénybe, hogy csak az igen jelent igent. Ilyen szabályozást fogadtak el Kaliforniában 2014-ben. Ott világos, egyértelmű beleegyezés szükséges mindkét fél részéről a szex előtt.

– A hallgatás vagy az ellenállás hiánya nem jelent beleegyezést, és a szabály értelmében semmiképpen sem tud egyértelműen beleegyezni a szexbe az, aki részeg, kábítószer befolyása alatt áll, eszméletlen vagy alszik. Ennek akkor van jelentősége, ha el kell bírálni egy bejelentés után, hogy erőszak történt-e vagy sem – mondta lapunknak Sarah Meredith, a Kaliforniai Egyetem davisi campusa erőszakmegelőzési programjának igazgatója. Becslése szerint a hozzájuk érkező diákok mindössze tíz százaléka hallott a jogszabályról.

Fotó: Thinkstock

Arra a kérdésre, hogyan lehet tudatosítani a fiatalokban, hogy megerősítő hozzájárulásra van szükség, azt feleli, Al Vernacchio oktatóvideóját szokta levetíteni. Ebben a szakember arról beszél, a metaforák, amelyeket a szexről való beszélgetés közben használnak az USA-ban, mind a baseballhoz kapcsolódnak – például pontot szerez, eljut az első bázisig. A baj pedig az, hogy ez olyan képet állít a szexről, mintha az egy verseny lenne – mint a baseball –, amelyben vesztesek és győztesek vannak. Vernacchio ehelyett új metaforát kínál, amely inkább a közös örömről, megbeszélésről, megegyezésről, kielégülésről szól. Ez pedig a pizza. – A pizzázás belső ingerből fakad: kívánod, de ha esetleg nem ehetsz, gátat tudsz szabni a vágynak. A pizzázás nem verseny, mindaz, aki eszik belőle, valószínűleg élvezi. Ráadásul ha többen rendelünk, együtt kell eldöntenünk, milyen legyen, meg kell beszélnünk, ki mit szeret, mit nem. Ez a példa nálunk egész jól működik – mondta Meredith,­ aki szerint azonban a csak az igen jelent igent standard is problémás, ha valakit mégis nemi erőszakkal vádolnak.

– Nehéz kivizsgálni, pontosan mi történt. A legtöbb diák is leginkább efelől érdeklődik, hogy mégis hogyan lehet bizonyítani, hogy valaki beleegyezett az együttlétbe. Azt szoktam mondani, óvakodjunk a nonverbális kommunikációtól, merjünk kérdezni, beszélni egymással – jegyezte meg, hozzátéve, ha nemi erőszakkal kapcsolatos bejelentés érkezik, az egyetemi nyomozás során bizonyítékokat keresnek: megnézik az illetők üzenetváltásait, szemtanúkat keresnek, meghallgatják mind a két felet, és szexuá­lis bántalmazásra utaló sérüléseket keresnek. – Gyakran nincs elég bizonyíték, hogy megállapíthassuk, pontosan mi történt. Előfordul, hogy hiába hiszünk az áldozatnak, egyszerűen nem tudjuk bizonyítani az igazát – tette hozzá. A rendszer tehát nem tökéletes, ám tapasztalata szerint az áldozatok az elmúlt két évben bátrabban kérnek tanácsot, mint korábban, s szerinte ez a legfontosabb.

Nemi erőszak a világ más tájain

Franciaország: nemi erőszaknak számít a nem beleegyezésen alapuló szexuális tevékenység, akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Svédország: 2005 óta az is nemi erőszaknak számít, ha valaki visszaél a másik fél ittas vagy kábítószeres állapotával, sőt büntetés jár azért is, ha valaki visszaél azzal, hogy partnere éppen alszik.

Svájc: a törvény értelmében nemi erőszaknak a vaginális behatolás számít, az egyéb bántalmazások szexuális kényszerítésnek minősülnek. Mind a két esetben akár 10 évig terjedő börtönbüntetés jár az elkövetőnek. Hollandia: a bíróság törvénybe ütközőnek tartja az erőszakos csókot is, ám azt szemérem elleni támadásnak minősíti.

Szaúd-Arábia: kivégzés jár az erőszaktevőnek, azonban házasságon belüli erőszak esetén nehéz, szinte lehetetlen bizonyítania a nőnek, ha férje megerőszakolta. Ráadásul a nemi erőszakot jelentő áldozat is büntetésre számíthat, ha „aktívan” részt vett az aktusban. Például, ha egy nő önként találkozik néhány férfi ismerősével, akik aztán megerőszakolják, akkor ő is korbácsütésre számíthat – amiért találkozott velük egyáltalán.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.