Presser Gábor: Nem maradt más, mint bírósághoz fordulni

A Gyöngyhajú lány használata körül már három éve folyik az áldatlan és nagyon bántó huzavona. Kanye West cégeinek ügyvédei és a minket képviselő jogi iroda között mindmáig nem sikerült szerződést létrehozni – áll Presser Gábor közleményében, ami a szerző honlapján jelent meg vasárnap.

„Három éven át csak vártam, néztem, hogy mi történik a dallal, de mostanra be kellett lássam, hogy nem maradt más, mint bírósághoz fordulni. Ez lehet, hogy újabb éveket emészt majd fel" – írja az énekes-dalszező.

Ahogy arról a múlt héten mi is beszámoltunk, Presser Gábor 2,5 millió dollárra (nagyjából 700 millió forintra) perli az amerikai rapmogul Kanye Westet, amiért New Slave című számában felhasználta az Omega egykori számát, a Gyöngyhajó lábnyt.

Mint az ügyet megszellőztető TMZ bulvárportál dokumentumokra hivatkozva megírta, West 2014-ben küldött egy tízezer dolláros csekket a szerzői jogok birtokosának, de ezt Presser nem váltotta be.

„A perérték maga nyilvánvalóan az amerikai zenepiaci viszonyokat tükrözi, és persze köszönő viszonyban sincs a magyar dalszerzők jövedelmével. Gondolom, azt is hivatott jelezni, hogy ez már egy „világpiaci" történet, és talán azt is, hogy ebben a Világsztár – kelet-európai szerző viszonylatban mégsem az a legjobb módszer, hogy a nagyobb, az erősebb mindent visz. Lehet, hogy nyerünk, lehet, hogy elbukunk, de legalább nem fogok egész életemben arra gondolni, hogy meg sem próbáltam megvédeni magam" – írja az ügyről Presser Gábor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.