'Most megdöglesz' - kiabálta a 'kopasz cigány'

Marian Cozma elszakadt pólóban, feldúltan sietett fel a Patrióta lokál alagsori tánchelyiségéből, utána "egy nagy darab véres fejű cigány" ment, majd őt egy kisebb kopasz követte, aki azt kiabálta, hogy "most megdöglesz, ezt nem kellett volna" - vallotta a Veszprém Megyei Bíróságon az NN7-es jelzésű védett tanú, a Cozma-ügyben emberöléssel vádoltak szerdai tárgyalásán.

A bíróság zárt tárgyalására még a vádlottakat sem állították elő, ugyanis a védett tanúk csak azok távollétében voltak hajlandók a vallomásuk megtételére. A sajtó képviselői a tárgyalóterem melletti helyiségben hallhatták kihangosítva a tárgyaláson elhangzottakat. A bíróság a vádlottakkal később ismerteti a védett tanúk vallomásait. 

Az NN7-es tanú (férfi) vallomása szerint a lokál előtt az utcán "négy-öt cigány férfi verekedett" Marian Cozmával, akinek a mozgása "egyszer csak lelassult, majd a szívéhez kapott és összerogyott". A tanú az utcai verekedést bentről, az egyik földszinti ablakon át látta, s mint vallotta: a "vérző fejű" volt a Cozmát-támadók közt a legmagasabb, legerősebb testalkatú. (A "vérző fejű" Raffael Sándor, a bűnügy elsőrendű vádlottja volt.)

Az NN8-as jelzésű védett tanúnak (egy nő) ugyanakkor az szerepel a nyomozati vallomásában - amelyet a tanácsvezető bíró ismertetett -, hogy az utcán a feldúlt Marian Cozmát, a kézilabdás társa, Zarko Sesum "húzta-tolta volna el" a helyszínről, de Cozma üvöltött valamit a kiérkező "vérző fejűnek", majd "kiszakította magát" Sesum kezei közül és visszalépett a Patrióta kijárata felé. A tanú szintén az egyik földszinti ablakból látta a kint történteket, s mint vallotta: a "vérző fejű" éppen annál az ablaknál állt, s látta, hogy a füléből is csöpög a vér.

A tanú nyomozati vallomása szerint - melyet a szerdai tárgyaláson is fenntartott, illetőleg megismételt -, "Cozma indulatosan ment a kiérkező cigányok felé", s az ajtó előtt három-négy férfival összecsapott. A tanú szerint a csíkos pólós kézilabdást a falhoz szorították, "ugráltak körülötte és ütötték-rúgták", de Cozma "állta az ütéseket" és próbált védekezni.

A sportoló azonban hirtelen a szívéhez kapott, lelépett az útpadkáról, majd "rémült, megdöbbent arckifejezéssel és tehetetlenül eldőlt, mint egy zsák" - vallotta, megjegyezve: két kopasz férfi még a magatehetetlen ember fejébe, nyakába és hátába is többször belerúgott.

Az NN8-as szerint "más kézilabdások is verekedtek a cigányokkal", de az utóbbiak jóval többen voltak. Szerinte az utcán legalább 20-25 ember tartózkodott. A tanú a nyomozás során elé tárt fényképek alapján Raffael Sándort (a "véres fejűt") és  Sztojka Iván, harmadrendű vádlottat felismerte a verekedők közül.

Az NN9-es tanú - szintén nő - a Patrióta lokál utcájának sarkától, mintegy 5-6 méternyi távolságból látta a verekedést, s vallomása szerint "a nagy darab cigány férfi a verekedő boly közepében volt". Elmondása szerint legalább 15-20 ember verekedett - mint vallotta: "mindenki mindenkit ütött" -, ám körülbelül tízen nézték a történteket a fal mellől. Látta azt is, hogy egy ember futva menekül, s legalább 15-en kergetik, az egyik üldöző kezében botot is látott. (Több vallomás utalt arra, hogy Uros Vilovski szerb kézilabdázót kergették meg a verekedéskor a cigányok.)

A bíróság csütörtökön újabb védett tanúk meghallgatásával folytatja a tárgyalást.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.