'Megtanultuk becsülni halott katonáinkat'

A román és a magyar halottakról egyaránt megemlékezett vasárnap Bukarestben Szekeres Imre honvédelmi miniszter: Mindenszentek ünnepén a Dinamo stadion klubházának falán felavatta Marian Cozma emléktábláját, a bukaresti Calvineum református temetőben pedig a Magyar Hősi Parcellát és az ott felállított emlékművet.

Mindkét helyszínen a román és a magyar nép történelmi konfliktusait vetette össze a mai helyzettel, amelyben a két ország már szövetségese egymásnak, és az együttműködést keresi. A két beszédében közös gondolat volt, hogy mindkét nép halottait és hőseit tisztelni kell.

Az MKB Veszprém egykori kézilabdázójára emlékező ünnepséget a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetsége rendezte. Az emléktábla elkészítését a Romániai Magyar Üzleti Egyesület és a Magyar Klub Egyesület kezdeményezte, e két szervezet gyűjtötte össze a pénzt. A Dinamo Stadionban a miniszter emlékeztetett rá, hogy Marian Cosma halála eddig példa nélküli összefogásra ösztönözte a két országot, a két népet, a magyar és a román közélet egy emberként mozdult meg szinte már a tragédia másnapján. A két népnek hősei, példaképei vannak, akiket tisztelnünk kell, még akkor is, ha a történelem során sokszor egymás ellen harcoltak - állapította meg a miniszter. Hozzáfűzte: a modern időkben már csak a sportban küzdünk egymás ellen, azután kezet fogunk.

A Calvineum temetőben rámutatott, hogy történelmi sérelmeik ellenére Románia és Magyarország ma már szövetséges állam. Korábbi időszakokban hadseregeink egymásnak feszültek. A katonák - románok és magyarok - teljesítették kötelességüket életükben, és teljesítik egy másik - parancs nélküli - kötelességüket haláluk óta, halott katonáink mára az államaink közötti béke zálogai lettek - hangoztatta.

Szekeres Imre kijelentette: "Mára megtanultuk becsülni halott katonáinkat. Ez a korszak már megértette velünk, hogy a másik katona is parancsot, sőt esküt teljesített - amiért hősként kell őt tisztelnünk. Más állam, más ország, más nép hősei - de az a föld, ahol testük porlad, védett és tisztelt hely: katonasír, amely védelmet élvez". A miniszter utalt arra is, hogy a történelem során harcoltak magyar zászlók alatt román nemzetiségű, és román zászló alatt magyar anyanyelvű katonák is.

A honvédelmi miniszter emlékeztetett rá, hogy a Magyar Hősi Parcella emlékművének alapkövét 2002 októberében helyezték el, 2008 márciusában létrejött a román-magyar hadisírok jogi helyzetéről szóló nagy jelentőségű megállapodás, és a román katonáknak is áll már Budapesten hasonló mementója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.