91 ostorcsapás és fél év börtön a táncoló fiataloknak Iránban

Hat iráni fiatalt azért büntetettek meg az Iráni Iszlám Köztársaságban, mert Teherán utcáin és háztetőin táncoltak az amerikai énekes, Pharrel Williams egyik számára.

 

Tavaly novemberben robbant be a slágerlisták élére Pharrell Williams Happy című slágere és azzal párhuzamosan a dal videóklipje, melynek különlegessége, hogy 24 órás, Los Angelesben játszódik, és a benne látható rengeteg táncos mellett feltűnik néhány híresség, köztük például Jamie Foxx.

Azóta százával kerülnek fel a netre olyan felvételek, amelyekben táncoló fiatalok bulizzák végig saját településeiket az amerikai énekes slágerére.

Hat iráni fiatal is beállt a sorban, Teherán utcáin és háztetőin forgatták a videójukat, melyet májusban több mint 150 ezren láttak. A népszerű felvétel az iráni hatóságok érdeklődését is felkeltette, és hamarosan le is tartóztatták a három fiút és három lányt, mondván megsértették az ország szigorú törvényeit, melyek többek között tiltják a nyilvános táncot – írja a The Telegraph.

A szerdai tárgyaláson a felvételen szereplő fiatalokat hat hónap felfüggesztett börtönre, valamint fejenként 91 ostorcsapásra ítélték, a rendező utóbbit megúszta, ő egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ezen kívül bemutatták őket az állami televízióban, ahol arra kényszerítették a fiatalokat, hogy tanúsítsanak megbánást botrányos viselkedésük miatt.

A brit lapnak sikerült elérnie az egyik iráni fiatal Egyesült Államokban élő testvérét. Siavash Taravati felháborítónak nevezte a  iszlám köztársaság bíróságának döntését. „Először vádemelés nélkül letartóztatnak embereket, és esélyt sem adnak, hogy polgári jogaikkal élve megvédjék magukat, majd arra kényszerítik őket, hogy beismerő vallomást tegyenek, és leadják a tévében a kis showműsorukat. (...) A húgom és a barátai "vallomása" felháborító” - mondta a riporternek.

Pharrel Williams Twitter-oldalán még májusban reagált a fiatalok letartóztatására. Azt írta: „Több mint szomorú, hogy ezeket a fiatalokat azért tartóztatták le, mert megpróbálták a boldogságot terjeszteni”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.