Kilenc évre ítélték a hatéves kislányt megerőszakoló katonát

9 év börtönbüntetésre ítélték Craig Stormeyt kedden Innsbruckban, mert tavaly novemberben megerőszakolt egy 6 éves kislányt.
Craig Stormey kiképzésen vett részt osztagával tavaly novemberben az ausztriai Stubai-völgyben. A katona vallomása szerint november 29-én este barátaival iszogatott egy kocsmában, arra viszont már nem emlékszik, hogy miért hagyta el a helyet és miért ment be a kislány családjának házába - írja a Daily Mail

Stormey első emléke ugyanis az volt, hogy egy férfival verekszik, mellettük pedig egy gyereket tartó nő áll.

A férfi, akivel verkedni kezdett, a kislány édesapja volt, aki éjszaka arra riadt fel, hogy egy alakot lát, kezében egy gyerekkel. Miután felfogta, hogy a sajtá kislányát erőszakolta meg a házukba belopódzó alak, ütlegelni kezdte a meztelen férfit, felesége pedig azonnal kihívta a rendőröket, akik letartóztatták a részeg katonát.

Stormey bocsánatot kért a gyerektől és családjától, és elismerte, tetteire nincs mentség. Ugyanakkor elmondta, korábbi afganisztáni szolgálatai miatt poszttraumatikus stressz szindrómában szenved. Ügyvédje szerint a betegség és az alkohol játszhatott közre a történtekben.

Az innsbrucki bíróság 9 év börtönbüntetésre ítélte Stormeyt, ügyvédjével ugyanakkor fellebbeznek a döntés ellen. Ha a fellebbezés nem jár sikerrel, Stormey kérvényezheti, hogy Nagy-Britanniában tölthesse le büntetését - írja a Reuters.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.