8 évet kapott az erőszakra gerjedő brutális férfi

Brutális kegyetlenséggel bánt el feleségével és szeretőjével is az a harmincéves füzesgyarmati férfi, akinek ügyét kedden tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla.

Életveszélyt okozó testi sértés, folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak, testi sértés bűntettének kísérletében és személyi szabadság megsértésnek bűntettében mondta ki bűnösnek a Békés Megyei Bíróság 2011. október 6-án F. Sándor vádlottat. Az ítélet 8 év 6 hónap börtönre és 5 év közügyektől eltiltás, ami ellen a vádlott védője fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

A négy gyermekéről nem gondoskodó, alkoholfüggő vádlott 2010 elejétől különváltan élt feleségétől. Ettől az időtől élettársi kapcsolatot létesített K. Éva sértettel, akivel egy füzesgyarmati házban laktak.

A férfi 2010. április 19-e és április 25-e között szinte egész nap folyamatosan bántalmazta élettársát: féltékenységből pofozta, rugdosta a nőt, egy fémcsővel is verte, és dühében többször a falhoz vágta. A nő számos súlyos sérülést szenvedett, közöttük az egyik közvetlen életveszélyes állapotot okozott. A bántalmazások után a vádlott mindig közösülni akart az élettársával, aki ez ellen tiltakozott. Ekkor a vádlott megfenyegette, még jobban meg fogja verni.

Május 1-jén a férfi felesége találkozott a vádlottal abban a házban, ahol K. Éva összeverve, legyengült állapotban feküdt. A vádlott és felesége előbb veszekedett, majd kibékültek, és megbeszélték, hogy ettől kezdve együtt élnek tovább. A kibékülést követően a férfi közösülni akart az asszonnyal, de ő ezt visszautasította, mire a vádlott őt is alaposan megverte.

Ezt követően a férfi – a nő ellenkezése ellenére – K. Évával közösült, majd magához szólította a feleségét, és megparancsolta neki, hogy feküdjön mellé az ágyba. A másnapra virradó éjszakát egy ágyban töltötték úgy, hogy a vádlott folyamatosan fenyegette az asszonyt. Reggel a nő végül el tudott menekülni, a füzesgyarmati vasútállomásra futott, és onnan telefonon hívta a rendőrséget.

(Forrás: beol.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.