Legény a karibi betonon

– Fogalmam sincs, hogy mit csinálsz, de nagyon tetszik – mondta Valentino Rossi motoros világbajnok Kun Ádámnak (képünkön), miután a MotoGP egyik futama előtt végignézte a magyar fiatalember néhány perces bemutatóját.

Kun Ádám egyike azon magyar sportolóknak, akik külföldön sztárok, míg itthon egyelőre egy szűk réteg ismeri őket. A BMX műfaja még mindig kissé törvényen kívüli státuszban van. Az 1980-as években megszülető flatland (szó szerint: egyenes talajú) BMX lényege, hogy a versenyzők sík terepen forgásokból és gurulásból álló trükksort mutatnak be.

– Tizenkét éves koromban kaptam meg az első BMX-emet. Átlagos áruházi darab volt, de mindent kipróbáltam rajta, amit csak lehetett. Azt persze nem tudtam, hogy létezik egy olyan sportág, amely éppen ezekről a trükkökről szól – meséli a kezdetekről a huszonhét éves sportoló.

A flatlandhez a biciklin kívül csupán betonra van szükség: például egy kosárlabdapályára, de elég egy néhány négyzetméteres aszfaltcsík is. Miután Ádám rájött, hogy amit egyszerű hobbinak gondolt, az egy komplett sportág, elkezdett hétvégenként Budapestre járni, és a fővárosban egyre többen felfigyeltek a tehetséges, rendkívül elhivatott fiúra. Alig négy évvel az első BMX-szel megtett méterek után a 2002-es németországi világbajnokságon már a mester kategóriában indult.

Sőt, meg is nyerte.

Minden idők legfiatalabb világbajnokaként tért haza, a tizenöt órás autóút után még gyakorolt három órát a kosárpályán, aztán visszaült a gimnázium padjába. A tanulás mindig fontos volt számára, szociálpedagógusként végzett a Nyíregyházi Főiskolán.

A szakválasztás nem volt véletlen, Ádám számára a BMX nem csupán fizikai és ügyességi sport, hanem mód arra, hogy a világ minden tájára eljusson. És azt csinálja, amit a biciklizés mellett a legjobban szeret: az embereket figyelje. – Az egyik legnagyobb élmény Trinidad és Tobago volt. Amikor megkaptam a repülőjegyemet, meg kellett néznem a térképen, hogy pontosan hova is utazom. Akkor tudatosult bennem, hogy én, a sátoraljaújhelyi Kun Ádám másnap a Karib-tenger partján fogok BMX-ezni – mesélni.

Az egzotikus színhelyen az egyik szponzor szervezett bemutatókat, Ádám ott lépett fel. A trinidadiak minden mozdulat után kiabáltak, táncoltak és énekeltek körülöttem. Elmentek a helyi iskolákba is, és elképesztő szegénységet láttak. – Megrázó volt, ahogy a gyerekek megöleltek, rám csimpaszkodtak. Ilyen örömet okoztam nekik azzal a néhány trükkel – idézi fel a Port of Spainben szerzett élményeit.

Bár 2010-ben és 2013-ban is világbajnok lett, Ádámot még nem fedezték fel a hazai cégek, azért akadnak támogatói. Szponzora azonban, aki nem csupán termékkel támogatja, Magyarországon még nincs. Annak ellenére sem, hogy az egyik legnagyobb amerikai energiaital-gyártó által felkarolt hat európai BMX-es egyike, s a cég huszonhárommillió rajongóval rendelkező Facebook-oldalán rendszeresen büszkén számolnak be Ádám sikereiről. A 28 éves magyar fiút nem csupán innen, hanem a saját maga által tervezett BMX-ről is ismerhetik, melyet Kun Ádám-modell néven forgalmaznak Japántól egészen Dél-Amerikáig.

A BMX azonban nem a szponzorokról, hanem sokkal inkább az önfegyelem, az ügyesség, az erő és a szabadság különös keveredéséről szól. Ádám ezt így fogalmazza meg:

– Nincs senki, aki irányít. Én magam vagyok az edzőm is. Ez szabaddá tesz, de így minden felelősség az enyém. És minden siker is. Az emberekből nagyon sokat tudok meríteni. Főleg azokból, akiken látom, hogy teljesen átadják magukat valaminek, bármi legyen is az. Kitartanak minden nehézség ellenére, mert úgy érzik, hogy tudnak valamit, amit meg kell mutatniuk a világnak. Profik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.