Brügger neves újságíró-famíliából származik. Azért, hogy végül ő is ezt a hivatást űzi, valahol szülei áldozatának tekinti magát. A családi elvárások magasra tették a mércét: nem elég jó újságírónak lenni, neki kell lenni a legjobbnak. Dániát ugyan biztonságos szigetnek tartja, de amint tehette, külföldre ment. Világjárását azzal indokolta, hogy hazájában a nyári hónapok kivételével sötét és hideg van. Szerinte a monarchia igazi törzsi ország, a legtöbben ismerik egymást, ettől is vágynak a dánok olyannyira az újra, a kalandra.

Nem Semjén Zsolt Kézdivásárhelyen– A nagykövet plakátja

Első dokumentarista alapú televíziós műsora azonban Dániában játszódott – igaz, arab tinédzserek körében, akiknek Döner címmel Brügger újságot is szerkesztett. Szerinte ma ők az igazi dán fiatalok: a második, illetve harmadik generációs bevándorlók életszemléletükkel és hiphop stílusukkal nemzeti értéknek számítanak. – Különösen tetszik az öltözködésük. Meg nagyon vagány, ahogy az iszlám imafüzéreket a Tupac Shakur-matricák mellé aggatják – érzékeltette a vallás és a bandaháborúban meghalt amerikai rapsztár kultuszának keveredését.

– Az a koncepció, hogy nincs koncepció – mondta a 11. óra című televíziós beszélgetős műsoráról. A talkshow-ban pornósztároktól kezdve a dán kulturális miniszteren át egészen Mihail Gorbacsovig elég tarka vendégsereget vonultatott fel. A tévés hagyományokat akarta megújítani, elege volt abból, hogy mindig minden a terv szerint halad. – Pont a kínos hallgatásokra és a kellemetlen pillanatokra építettünk – emlékszik vissza Brügger, aki az egyik adásban annyira „megkínozta” keménykötésű és kemény filmeket is készítő meghívottját, hogy Nicolas Winding Refn rendező elsírta magát.

Bejutott a világtól elzárt és elzárkózó észak-koreai kommunista diktatúrába. Méghozzá nem akármilyen trükkel: az interneten felkutatott két Dániába örökbe fogadott koreait, velük alapította meg a Vörös Zenekar nevű társulatot. Az elnevezést a Gestapótól vette át: a náci titkosrendőrség nevezte Rote Kapellének a hitleri rezsim ellen szervezkedő kommunista földalatti mozgalmat, illetve az Európába telepített szovjet ügynökhálózatot. Az észak-koreai turnéból, az ottani kalandokból azonos címmel film is született. (Érdekes viszont, hogy a többjelentésű dán Kapel, német Kapelle szó félrefordításából, mire az angolon keresztül eljutottunk a magyar változathoz, a Titanic fesztiválon A Vörös Kápolna címmel vetítették az alkotást.) Brügger nem éppen diplomatikusan nyilvánított véleményt a Népszabadságnak a népi Koreában szerzett tapasztalatairól. Szerinte az ottani társadalomnál képmutatóbb és rasszistább kevés létezik a világon, ráadásul olyan mértékű iszákosságot látott, amihez képest a dániai alkoholproblémák eltörpülnek.

Tényfeltáró tevékenységét a negyvenéves Brügger szerepjátéknak titulálja, amihez következő terepnek Afrikát választotta. Három év munkával született meg A nagykövet, amely azt meséli el, hogyan lehet a fekete kontinensen jókora kenőpénzekkel diplomáciai rangot és védettséget vásárolni. A leleplezett libériai kormány viszont szeretné börtönbe csukni a dán fenegyereket. Aki azzal védi a helyenként bicskanyitogató stílusú filmjét, hogy nem az afrikai embereket akarta kompromittálni. – Nagyon is foglalkoztatott a véleményük a filmről, ezért számos olyan vetítésen részt vettem, ahol afrikaiak is voltak a nézők között. És megnyugodtam: vették a lapot, értették, hogy nem ellenük, hanem mellettük vagyok, meg a cinizmusom is átjött nekik – nyilatkozta. Brügger ezután egy hidegháborús rejtély felderítésébe vágta a fejszéjét: Dag Hammarskjöld 1961-es repülőszerencsétlenségét nyomozza most készülő filmjében. Skandináviában még mindig nem adták fel, hogy kiderítik, mi is történt valójában az ENSZ svéd származású egykori főtitkárával. A dán újságíró-filmes kutatói módszereként a halottkémes vizsgálatot nevezte meg lapunknak nyilatkozva. Hogy ez pontosan mit jelent, azt hamarosan személyesen is elmagyarázhatja a provokátor, aki a héten Budapestre látogat az ELTE dokumentumfilmes fesztiváljára.