Gördülékeny szépség

Először széles mosolyát láttam meg, azután a nyelvében a piercinget. Haját a tavaly februári verseny óta világosabbra festette, kezén a hegek mellett tetoválás villan: 07. 11. 17. Aequitas. Erősen szorítja meg a kezemet, majd olyan fesztelenül kezd mesélni magáról, mintha mindig ismertük volna egymást. A kerekes széke miatti zavarom hamar elillan.

– Mindig próbálok közvetlen lenni az emberekkel, ettől elfelejtik, hogy mozgássérült vagyok – elemzi magát Varga Katalin Eszter, az első magyar kerekes székes szépségverseny győztese. – A legtöbb ember nem tudja, hogyan viselkedjen velünk; feszélyezve érzik magukat. Van, aki inkább el is fordítja a fejét. Sok kerekes székes, félvén a visszautasítástól, hallgatásba burkolódzik. Sokan azt gondolják, a mozgássérült szellemi fogyatékos is, és félnek hozzájuk szólni. Ördögi kör ez. Pedig ugyanolyan emberek vagyunk, mint az épek. Csak mi ülünk – magyarázza a 26 éves lány.

Kata nem ült mindig kerekes székben. Vidám, pörgős lány volt, szeretett bulizni. Jó tanuló volt, sosem volt vele baj.

Pedig az élet korán elkezdte osztogatni neki a pofonokat. Tizenkét éves volt, amikor az édesapja öngyilkos lett. A gyógymasszőrként dolgozó férfi egy elhibázott szemműtét következtében megvakult, amit nem tudott feldolgozni. Levetette magát a második emeletről. Kata egy hónapig teljes némaságba süppedt. Mindennap azon a gangon kellett végigmennie, ahonnan imádott édesapja leugrott.

Mégsem sírt. Egészen tizennyolc éves koráig. Akkor „elkeveredett” egy kineziológushoz, ahol végre felszakadt a gát. Csak úgy ömlöttek a könnyei. – Azóta tudok erről úgy beszélni, hogy nincs gombóc a torkomban – állítja, de a szomorúság azért érződik a hangjában.

Kata elvégezte a Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskolát, majd munkába állt. Szeretett zsizsegni, emberek között lenni, autót vezetni. Bár sajátja soha nem volt, imádta a motorokat. Álmai netovábbja volt, amikor egy motorszalonba felvették hitelügyintézőnek.

Azután jött a baleset. Három fiatal lány tragikus szerencsétlensége az Árpád hídon: ettől zengett az egész magyar média. A sofőr Kata volt.

Az akkor 21 éves lány aznap hajnali négykor kelt; főnökével Ausztriában üzleti ügyeket intéztek. Késő este ért haza, fáradt volt már. Barátnői unszolták: ő a soros, hogy buliba fuvarozza a többieket. Késésben voltak, siettek. Az Árpád hídon Kata éppen sávot akart váltani, amikor az előtte haladó autó befékezett. Ő is fékezett, de a novemberi hidegben tükörsimára fagyott úton megcsúszott az autó. S szó szerint föltekeredett egy villanyoszlopra.

A tűzoltók órákon keresztül dolgoztak, mire kiszabadították Katát a felismerhetetlenségig összeroncsolódott autóból. Mindhárom lány súlyos sérüléseket szenvedett. Legszerencsésebbiküknek csigolyái törtek: ő számos műtétnek köszönhetően ma tud járni. Kata és másik barátnője azonban – akinek mindkét lábát amputálni kellett – tolószékbe kényszerült.

Kata tizenkét napig eszméletlenül, mesterséges altatásban feküdt az intenzív osztályon. Amikor felébredt, a lábai akkorára voltak dagadva, hogy nem ismert rájuk. Bal karján és két alsó lábszárán kívül mindene eltörött. Gerincsérülése miatt nem tudott többé lábra állni.

Mindezzel akkor még egyáltalán nem foglalkozott. Csak az érdekelte, mi történt a barátnőivel. Úgy érezte, tönkretette az életüket.

Barátnői sosem hibáztatták. Együtt csinálták végig a rehabilitációt, egymást támogatva épültek föl lelkileg.

– Miattuk, az ő hozzáállásuknak köszönhetően vagyok ma itt és vagyok olyan, amilyen –vallja mély meggyőződéssel.

A fiatal lány egy évet töltött Budakeszin a Rehabilitációs Intézetben. Eleinte azt gondolta, jobb lett volna, ha őt már ki sem szedik a roncsok közül. Undok volt az ápolókkal, az orvosokkal, a családjával. – Honnan tudhatnátok, mi történik velem? Hogy jöhetne minden rendbe, amikor a gerincsérülés gyógyíthatatlan? – vágta a fejükhöz. Pánikrohamok gyötörték, levegőért kapkodott. Olyan fájdalmai voltak, hogy még az ülés is nehezére esett. Barátnői segítségével azonban fokozatosan gyógyult a lelke, a gyógytornász által előírt feladatokat is volt kedve megcsinálni. Lassan elfogadta: így is lehet élni.

Pedig eleinte családjában is titkolóznia kellett. Nagymamájának nem árulhatta el, mi történt vele. Amikor az idős asszony karácsonykor eljött hozzájuk, azt kellett hazudnia: kificamította a bokáját, azért ül az ágyon. Kerekes székét pedig elrejtették.

– Akkoriban veszítette el két gyermekét, nem bírta volna el, hogy az unokáját így lássa. Belehalt volna. Ezt egyszerűen nem engedhettem – magyarázza Kata. Pedig borzalmas volt számára saját problémái közepette még elhazudnia is a megváltoztathatatlant.

A hétköznapok sem voltak könnyűek. Az autón nem volt casco, hitel viszont igen: ezt a mai napig fizetnie kell. A cég, ahol Kata a balesete előtt dolgozott, 2008-ban megszűnt. Be kellett jelentkeznie – méghozzá személyesen – munkanélküli-segélyre. Csakhogy kiderült: a hivatalba kerekes székkel nem tud bejutni. Azt mondták neki: majd a portás fölviszi. A plázában azzal szembesült, hogy a mozgássérültmosdó ajtaját nem tudja maga mögött becsukni, mert befelé nyílik, és nem fér be a székével. – Ki ad ezekre engedélyt? – fakad ki felháborodottan.

Két hónappal ezelőtt csípőprotézis-műtéten esett át, most a cipőjét csak komoly koncentrációval tudja felvenni. Lábainak tartóizmai olyan gyengék, hogy sokszor kell próbálkoznia, míg végre a cipő és a lába találkozik. Hacsak teheti, nem kér segítséget. –Türelem – mutatja bal csuklóján a latin tetoválást arra a kérdésre, hogy nem bosszankodik-e sokat. Az „Aequitas”-ból tanulta a legtöbbet az elmúlt években.

A konok határozottság vagány huncutsággal keveredik tekintetében. – Elszaladok WC-re – közli hirtelen, én pedig meglepődöm, amikor rájövök, hogy valójában gurul.

– Volt olyan barátom, aki azt mondta: mindig elfelejtem, hogy kerekes székben ülsz –nevet fel Kata. Ezen egy csöppet sem csodálkozom.

A pörgéshez szokott lány ugyanis nem adta föl. Élni akart, mint a többi fiatal lány. Volt, hogy négy biztonsági őr cipelte le a lépcsőn a szórakozóhelyre. Ha WC-re kellett mennie, őrt állított az ajtó elé, mert becsukni nem tudta. Barátjával, akivel a rehabilitáción ismerkedett meg, többek között azért szakított, mert a fiú túl sokat ült otthon.

Eleinte félt, hogy nem talál magának párt. Ki fogadná el így, kerekes székben? Félelmei alaptalannak bizonyultak, a férfiak ugyanúgy jelen vannak az életében, mint balesete előtt. Ezt szépségén kívül talán annak is köszönheti, hogy a baleset óta megismerte saját értékeit. – Sokkal jobban hallgatok már magamra, mint korábban. Már nem képzelem azt: másoknak rossz, ha úgy csinálom a dolgokat, hogy nekem jó legyen. Már tudok nemet mondani. Ha a baleset éjszakáján is így tettem volna, akkor talán nem történik meg a baj – mereng el.

Aztán megrázza magát: itt és most van feladata. Azt szeretné, hogy a kerekes székesek akadálymentesen közlekedhessenek, és segítség nélkül, önállóan is tudják élni az életüket. Kata jelenleg adatrögzítőként dolgozik, otthonról. A négy fal közé zártság nem éppen ideális helyzet számára, de más választása nem nagyon van.

Egy pillanatig sem gondolkozott hát, amikor tavaly egy közösségi oldalon rálelt az első hazai kerekes székes szépségversenyre szóló felhívásra. Nem győzni akart, csak elismerést szerezni. Megmutatni, hogy még mindig nő. Egyszer meg is kérdezte a rendezvény ötletgazdáját, Kazány Tibort: nem lehetne-e elintézni, hogy biztosan ne ő nyerje meg a versenyt? Félt a médiától, hogy megint felhozzák a balesetet, amiért annak idején rengeteg mocskolódó levelet kapott vadidegenektől. – Van, akinek a lehetőség is probléma, és van, akinek a probléma is lehetőség – írta végül fényképe mellé a verseny honlapján. Ő az utóbbi mellett döntött.

A korona a fejére került, egy évre ő lett Magyarország kerekes székes szépségkirálynője. Márciusban átadja koronáját utódjának, de a küzdelmét nem adja föl. Úgy érzi, közvetlenségével sikerült környezetét nyitottabbá, elfogadóbbá tenni a fogyatékkal élők iránt. Márpedig az első lépés az, hogy a kerekes székesek és az épek megismerjék egymást.

Mert az ismeretlentől félünk. Ha pedig félünk, támadunk.

Névjegy

VARGA KATALIN ESZTER 1986-ban született Budapesten. 2007. november 17-én éjjel súlyos balesetet szenvedett az Árpád hídon, gerincsérülése következtében tolószékbe kényszerült. Gondatlanságból maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset vétkesének mondta ki a bíróság, amelyért nyolc hónap letöltendő fogházbüntetést kapott egy évre felfüggesztve. 2012 februárjában Magyarország első kerekes székes szépségversenyének győztese lett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.