Nem követ, diktál

Tíz év nem hosszú idő az emberiség története szempontjából, mondjuk úgy, lepkeszárnyú pillanat csupán. A rock and roll históriával más a helyzet, itt már súlyos tud lenni az évtizedes csönd. Épp ennyi telt el a Reality, David Bowie legutóbbi egész estés anyaga óta. Most mindenki megnyugodhat: kedden bejelentették, hogy márciusban érkezik a The Next Day című, immár huszonhatodik korong.

A David Robert Jones néven anyakönyvezett művész hatvanhatodik születésnapján tehát hívei kapták a legnagyobb ajándékot. Egyúttal bemutatták a Where Are We Now című dalból készült videót is, amit e cikk írásakor már több mint másfél millióan láttak a YouTube-on. Arra sem kellett sokat várni, hogy megjelenjenek az első úgynevezett „coverek”, némileg leegyszerűsítve: feldolgozás videók is.

A fokozott érdeklődés pláne érthető, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt tíz évben nem csak lemez nem jött ki a műhelyéből, de egy árva dalocska sem. Az előző lemez mellé „kötelező” jelleggel rendelt turné után a mester a háttérbe vonult, hogy családi körben töltse az időt, többnyire New Yorkban. Utolsó nyilvános fellépéseire hat évvel ezelőtt került sor Londonban és New Yorkban, de ezek sem nagykoncertek voltak. Danny Boyle rendező szerette volna, ha Bowie is fellép a tavalyi nyári londoni olimpiai játékok nyitóünnepségén, ám ő nem kívánt élni a lehetőséggel.

Magunk konkrétan egyszer láttuk 2006 óta felbukkanni – sajnos nem a Körúton, hanem Christopher Nolan ugyancsak 2006-ban készült, The Prestige című filmjében, amely A tökéletes trükk címmel volt látható itthon. A film különben elég rettenetes, még David Bowie alakítása az, ami pozitívumként említhető az alkotással kapcsolatban.

Volt ideje és alkalma gyakorolni a színészmesterséget: 1969 óta közel harminc filmben játszott kisebb-nagyobb szerepet. Közben írt három filmzenét, és produceri feladatokat is ellátott. Utóbbiak közül magyar szemmel az Enyedi Ildikó rendezte 1994-es, A bűvös vadász című magyar–kanadai–francia–svájci koprodukció tűnik a legérdekesebbnek.

A zeneileg és képi szempontból is lassan és elegánsan hömpölygő Where We Now?-val Bowie New Yorkból visszatér Berlinbe. A hetvenes évek közepén három esztendeig volt a kettészakított német főváros lakója, ezt az időszakot egyebek mellett lemeztrilógia örökíti meg, a Low, a Heroes és a Lodger is itt készült. Erre a korszakra tekint vissza ez a szám, illetve a Tony Oursler rendezte klip is.

Aki többet szeretne tudni az új lemezről, annak egyelőre várnia kell – eddig csak az derült ki, hogy a bónuszdalokkal együtt 17 opust tartalmazó 53 perces anyag producere az a Tony Visconti, akivel az 1966-os Space Oddity óta számos alkalommal dolgozott együtt a zeneipar kaméleonja. Mi mást mondhatnánk arra a művészre, aki évtizedek óta meghatározó figurája a zenei világnak (több mint 140 millió eladott lemezzel!), s aki nem követi, inkább diktálja a trendet, utazzék éppen glamben, pszichedelikus folkban vagy soulban.

Azt ugyan nem tudhatjuk, hogyan fogadja majd a kritika az Ausztráliában már március 8-tól elérhető, The Next Day című nagylemezét, a kasszasiker viszont garantált. David Bowie-ra az egész világ kíváncsi. A The Independent szerint az 1972-ben készült The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars című (egyébként brutálisan jó) lemez jubileumi újrakiadása tavaly a második legkeresettebb bakelitlemez volt az Egyesült Királyságban. Akik szimpla nosztalgiát sejtenek a háttérben, azok jó, ha tudják: mindössze néhány órával azután, hogy a menedzsment bejelentette, új lemez érkezik márciusban, a The Next Day máris elfoglalta az előkelő ötödik helyet az iTunes előrendelési listáján.

 

David Bowie, a nagy visszatérő
David Bowie, a nagy visszatérő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.