Szívtiprás andantéban

Végy néhány jóképű, sármos és tehetséges énekest, tervezd meg az imidzsüket, találj ki valami újat, és vesd őket oda a média cápái elé – ez lehet Simon Cowell, az egész világon elismert brit producer receptje. A zenei szakember tudja, miből lehet aranyat csinálni, épp ezért, amikor a 2000-es évek elején a világ már a fiúbandákat temette, ő mégis létrehozott egyet.

Két évig kereste a feladatra legalkalmasabb embereket, operaházról operaházra járt, s közben figyelte a világ slágerlistáit, hallgatta a rádiókat. Így talált rá 2003-ban a nyerő négyesre: Urs Bühlerre, a svájci tenorra, Sébastien Izambardra, a francia popénekesre, David Millerre, az amerikai tenorra és Carlos Marínra, a spanyol baritonra.

Cowell semmit sem bízott a véletlenre. Tudta, hogy kitűnő hangú énekeseket kell összehozni, és úgy alakította, hogy a kvartett minden tagja egy-egy ideáltípust testesítsen meg. Ott van tehát a kisfiús bájjal megáldott Sébastien, a motorokért és a rockzenéért rajongó Urs. David az úgynevezett vicces fiú, és akad „facér csődör” is, méghozzá Carlos személyében. A latin szerető bevallása szerint azt szereti leginkább a turnékban, hogy bárhol járnak, rengeteg gyönyörű nő telefonszámát zsebelheti be. Spontaneitásnak helye nincs, minden ki van találva, Cowell számításai pedig bejöttek: a világ az Il Divo lábai előtt hever. Eddig több mint 25 millió korongot adtak már el, a kvartett 33 országban több mint 150 arany- és platinalemezzel büszkélkedhet.

A bombabiztos siker érdekében a fiúk régi slágereket öltöztettek új köntösbe, Toni Braxton Unbreak My Heart vagy Frank Sinatra My Way című számától kezdve a tradicionális karácsonyi dalokon át rengeteg klasszikust dolgoztak fel, idővel pedig jöttek a saját szerzemények is. S ahogy a dalokra is igaz, hogy egy már ismert és sikeres számmal nem lehet mellélőni, hamarosan olyan sztárokkal készítettek közös dalokat, mint Céline Dion vagy Mariah Carey. Rajongótáboruk pedig egyre nőtt.

Az együttes a Wicked Game című ötödik stúdióalbumával érkezik szeptember második felében Budapestre. Mint a pár hónappal ezelőtt, a bécsi Stadthalle-ban adott koncertjüket felvezető sajtóbeszélgetésen elmondták, a fellépések előtt leginkább egy csésze kávét fogyasztanak, mert az jót tesz a hangjuknak. Városnézésre sehol sem jut idő, amit persze sajnálnak. Bár már kialakult egy turnérutin, a színpadon mindig más érzések kerítik őket hatalmukba. S még mindig nem unják a nyolc évvel ezelőtti dalok előadását.

Mikor a legnagyobb vágyukról faggatták őket, Sébastian azt felelte, hogy szívesen dolgozna együtt Eminemmel vagy David Guettával. Mivel Urs a heavy metalért rajong, ő leginkább a finn szimfonikus metalegyüttessel, a Nightwish-szel zenélne együtt: – Szerintem Tuomas Holopainen kiváló dalszerző, a legszebb melódiákat ő írja – mondta.

A bécsi koncert show volt a javából, ami nem meglepő, hiszen az a Brian Burke tervezte, aki korábban a La Reve és Celine Dion Las Vegas-i koncertjéért is felelt. Remélhetőleg a produkció az elmúlt hónapok során nem fáradt el túlságosan, a kvartett a magyar fővárosban legalább úgy fog énekelni, mint a sógoroknál.

Az Il Divo – mindent megterveztek bennük
Az Il Divo – mindent megterveztek bennük
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.