Úgy tapasztalta Patzauer Éva, hogy a súlyos beteg gyermekek előbb vannak tisztában azzal, hogy meghalnak, mint a felnőttek. Nyolc és fél éves Dóri lánya az utolsó előtti héten azt mondta neki: „Meg akarok gyógyulni, de nem tudok, nem érted?” Anyaként ezt nem hitte el. Ma már, a Csodalámpa Alapítvány ügyvezetőjeként azt vallja: ha elveszítenek is egy gyermeket, abban az egy órában vagy napban a gyermek annak örült, hogy segítettek neki, és teljesítették a kívánságát. És ez az öröm megmarad, utána is.

Pontosan érti Éva, miért kíván a gyermekek többsége tárgyat. Annyi időt töltenek (a kórházban vagy odahaza) négy fal között, hogy már el is felejtik: van élet a falakon túl. A szülők ráadásul beleszegényednek a gyerek ápolásába, az anya általában otthagyja a munkahelyét. Laptopot azért kérnek sokan, mert a külvilággal így tudják tartani a kapcsolatot. Gyakran ismert művésszel, sportolóval szeretnének találkozni, vagy elutazni valahová. És akad, aki delfint akar simogatni, tengerparton kagylót gyűjteni vagy tankot vezetni.

Életet veszélyeztető betegségekkel (rák, leukémia, izomsorvadás, szívbetegség, cisztás fibrózis stb.) kezelik azokat a gyermekeket, akiknek a kívánságait a Csodalámpa Alapítvány valóra váltja. Az elmúlt nyolc évben ez eddig 1506-szor sikerült.

Mindegyik kívánságra jól emlékszik Patzauer Éva, aki szerint a gyerekek nagyon szép dolgokat tudnak kérni. Kertész Erzsébet által dedikált könyvet kívánt például egy lány. Csakhogy az írónő már meghalt, és hiába kutatták az alapítvány önkéntesei az antikváriumokat, sehol sem találtak dedikált példányt. Végül megvették a teljes könyvsorozatot, kapcsolatba léptek Kertész Erzsébet fiával és Londonban élő lányával, s kérték, hogy ők adják át. Mindketten eljöttek; az író lányát is Szonjának hívják, akárcsak a beteg lányt. Szonja asszony ezután hazament Londonba, és keresett olyan könyvet, amelybe az édesanyja nem azt írta, hogy „lányomnak, Szonjának”, hanem csak annyit: „Szonjának”. Ezt személyesen hozta vissza Budapestre.

Úgy tervezte Patzauer Éva, hogy – miután 2000 júliusában megszületett a második lánya, Laura – 2001 decemberében visszamegy dolgozni a bankba, ahol a nemzetközi főosztály helyettes vezetője volt. Ám 2001 szeptemberében kiderült, hogy nagyobbik lánya, a hétéves Dóri beteg. Éva fejében akkor már meg sem fordult, hogy visszatér a munkahelyére, Dórit szerette volna mielőbb meggyógyítani. Nyolc és fél évesen veszítette el.

Az agydaganat egyik legdrasztikusabb formájával (medulloblastoma) kezelték Dórit 2001 szeptemberétől 2003 februárjáig. Amikor Éva és a férje utánaolvastak a betegségnek, megdöbbenve látták, hogy az ilyen daganatban szenvedők 95 százaléka öt és hét év közötti gyermek.

Visszament volna később dolgozni, de addigra Laura borult ki. Óvodába kezdett járni, és Éva arra lett figyelmes, hogy hétfőtől péntekig minden éjszaka sír. Két pszichológushoz is elvitte, és mindketten azt tanácsolták: maradjon otthon a lányával, aki hiába látja, hogy minden nap érte megy az óvodába, tudat alatt ott bujkál benne, hogy az édesanyja is ugyanúgy eltűnhet, mint a nővére.

Hallottak a férjével, Patzauer Gáborral egy amerikai alapítványról, amely beteg gyermekek kívánságait teljesíti. Levelet írtak nekik. Az alapítvány a világ jó néhány pontján jelen van, és bár Magyarországra nem akartak jönni, hozzájárultak, hogy (más néven) ők is hasonló szervezetet alapítsanak. Néhány barátjukkal együtt 2003-ban belevágtak, de fogalmuk sem volt, mire vállalkoznak. Évi tíz-húsz kívánság teljesítésében gondolkodtak – ehelyett évi 260-270 kívánság valóra váltásáig jutottak.

Noha Éva egy idő után ismét azt fontolgatta, hogy visszatér a munkahelyére, az alapítvány ügyeinek intézését sem akarta otthagyni. A férje javaslatára (Gábor egy lakáskasszánál dolgozik) levélben kért „magánkihallgatást” a banktól, ahol már tizenöt éve ismerték. Tanácsot szeretett volna kapni. Behívták őt, ott ült vele szemben a vezérigazgató és a helyettese. „Ha választhatna, a bankot vagy a Csodalámpát választaná? És miért?” – szegezték neki a kérdést. „A Csodalámpát” – felelte. Két indokkal is szolgált. Valószínűleg fiókvezetőnek menne vissza, és úgy nem maradna ideje a lányára. Ha pedig megnézi az életben, hogy mi az érték, a vele történtek után aligha dönthet másként.

Megköszönték a választ, erre számítottak. Másnap – célzott támogatásként – átutaltak az alapítvány számlájára Éva hároméves fizetésének megfelelő összeget. Ezzel adtak időt és lehetőséget a „profi” Csodalámpa Alapítvány megteremtésére. Hirtelen egy másik kívánság jut eszébe. Verset kért az emlékkönyvébe Kányádi Sándortól egy lány. Amikor Sándor bácsi unokái meghallották, hogy a vers beteg kislánynak készül, körberajzolták az oldalt almafákkal. A költőre így nem mindennapi kihívás várt: adott helyre, adott témában kellett verset alkotnia.

Nagyon vigyáz rá az ügyvezető, hogy a Csodalámpa átláthatóanműködjön, hiszen tisztában van vele, hogy az alapítványoknál sokan gyanakodnak: biztosan odaér-e az adomány, ahová szánják? Ezért hoztak létre honlapot, ahol minden kívánságteljesítésről fényképes beszámolót tesznek közzé, és feltüntetik azt is, ki (vagy melyik cég) segített. Elszámolnak minden támogatással, az alapítvány mérlegét nemzetközi könyvvizsgáló cég auditálja.

Rengeteg erőt ad Évának, hogy beteg gyermekeknek segíthet. „Ezek a gyermekek másképp mosolyognak, másképp örülnek” – mondja, és megtelik a szeme könnyel. Amikor a kívánságokról beszélget velük, egy időre elfelejti, hogy betegek.

Az élet néha úgy hozza, hogy bizonyos kívánságok csak részben teljesülnek. Grégori Baquet francia színésszel (aki a Rómeó és Júlia című musicalben játszott) szeretett volna találkozni egy lány. Amikor a kívánság megérkezett, az orvosok már tudták, hogy csak néhány napja van hátra. A Csodalámpa Alapítvány munkatársai megszerezték egy francia produkciós iroda vezetőjének mobilszámát, és Patzauer Éva franciául jól beszélő férje elmagyarázta a helyzetet. Így Grégori Baquet-t is sikerült elérni, ám ő éppen Amerikában volt. Dedikált egy fotót, levelet írt a kislánynak, és faxon elküldte.

Patzauer Évát is nagyon megviseli, hogy tízből egy gyereket elveszítenek. De biztos benne, hogy ő többet kap a gyermekektől, mint amennyit valaha is adhat nekik.

Névjegy

PATZAUER ÉVA

A Külkereskedelmi Főiskolán végzett, és a bankszakmába ment dolgozni.

Eleinte a tranzakciós osztályon az inkasszók és akkreditívek világában élt, majd következett a forrásgazdálkodási részleg, aztán a nemzetközi főosztály. Minden megváltozott, amikor 2003-ban agydaganatban meghalt a nagyobbik lánya. Férjével és néhány közeli barátjával együtt létrehozta a Csodalámpa Alapítványt, amely azóta – hála a sok önkéntesnek és támogatónak – beteg gyermekek több mint 1500 kívánságát teljesítette.