Most pörög a nagy mohaüzlet: kilója 1800 Ft

Halottak napjának közeledtével, úgy tűnik, beindult az illegális mohafelvásárlási piac is: a borsodi erdőkben az utóbbi hetekben több olyan gyűjtőt is elkaptak, aki e tevékenységhez nem rendelkezett engedéllyel. Az elkövetők nemcsak lopás, hanem akár természetkárosítás miatt is büntethetők.

Öt zsák moha miatt indított eljárást az encsi rendőrkapitányság lopás gyanújával egy boldogkőújfalui asszonnyal szemben: az eddigi adatok szerint a gyanúsított a község határában, az Északerdő Zrt. területén lévő állami erdőből engedély nélkül gyűjtötte össze a mohát, s ezzel közel 150 ezer forintos kárt okozott a terület tulajdonosának. A rendőrkapitányság területén nem ez volt az első ilyen eset; jelenleg is folyik nyomozás egy másik boldogkőújfalui lakos ellen, akit hatszázezer forintos mohalopással gyanúsítanak.

A moha ilyenkor ősz elején fontos árucikk a virágkereskedők körében: talán egész évben nem adnak el annyi koszorút, mint a halottak napja, november 1-je közeledtével. A moha adásvétele is általában ilyenkor lendül fel, az év nagy részében amúgy pang ez a piac.

– A mohakoszorú-alapokat jellemzően nyírségi, azon belül is nyíregyházi, nyírbogdányi családi vállalkozások készítik, s az ország nagy részét ők látják el ezzel a termékkel – tudtuk meg Cserni István szolnoki virágkereskedőtől. A virágkötőket a családi vállalkozások látják el ezzel a termékkel, s az adásvételt számla igazolja – azt azonban a kereskedők már nem ellenőrzik, hogy a koszorúkhoz való alapanyagot hivatalosan, engedéllyel gyűjtötték-e vagy illegális úton jutottak hozzá a készítők.

Más – névtelenséget kérő – virágkereskedőktől megtudtuk: elvileg a mohát egész évben felvásárolják, mert kiszárítva akár két-három évig is eláll, de senki sem szereti tárolni a nagy helyigényű alapanyagot. Ezért aztán szinte minden kereskedő ősszel tölti fel a raktárait a koszorúalapokkal. Szeptemberben és októberben sokszor hiánycikké válik ez a termék, s ilyenkor –ezzel tisztában vannak a tolvajok – magasabb árat kérnek el érte a begyűjtők is. Épp ezért előfordul, hogy a virágkötők inkább szalma- vagy vesszőfonatra helyezik el a dekorációt – a tapasztalat szerint azonban a magyar vásárlók ezeknél sokkal jobban szeretik a zöld színű, természetes hatású mohakoszorút, így a kereskedők is ezt igyekeznek a leghamarabb beszerezni, hogy a későbbi hiányt megelőzzék.

Egy kiló mohát általában ezernyolcszáz forintért vesznek át a nyírségi felvásárlók – tudtuk meg a piac egyik szereplőjétől. Mohát ezekben a hetekben épp ezért sokkal nagyobb üzlet gyűjteni, mint a sárga rókagombát, aminek jelenleg ezerkétszáz forint a kilója a városi piacokon, de faluhelyen már csak hatszáznyolcszáz forintot adnak érte a vendéglősök vagy a háziaszszonyok. Ráadásul a moha lelőhelyét is könnyebb megtalálni, mint a hegyoldalban gomba után kutatni: egy-egy déli tölgyes alatti árnyékosabb helyen akár több négyzetméternyit is felszedhetnek belőle a begyűjtők. A moha évek alatt nő újra, s az addig általa takart hely kiszárad, tönkremegy: legtöbb esetben épp ezért nem csupán lopás, hanem természetkárosítás miatt is eljárás indul az elkövetők ellen.

A rendőrség a boldogkőújfalui mohalopások ügyében azt is megvizsgálja majd, hogy természetvédelmi területen vagy tájvédelmi körzetben történt-e az eset, ilyenkor ugyanis a kiszabandó büntetést még természetvédelmi bírsággal is megtoldják – tudtuk meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrfőkapitányság kommunikációs irodáján. A moha engedély nélküli gyűjtése vagy árusítása akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Fajok és engedélyek

A mohák törzse két élesen elkülönülő osztályra tagolódik, a lombos mohákéra és a májmohákéra. Magyarországon jelenleg több mint ötszáz fajuk ismert.

A természetben csaknem mindenütt előfordulnak, ahol növényzet kialakulása lehetséges, azonban gyűjtésre alkalmas mennyiség szinte kizárólag erdős területeken található meg – olvasható a felső-Tisza-vidéki zöldhatóság honlapján közölt tájékoztatóban. A védett növényfajok listáján jelenleg 78 mohafaj szerepel: általában a virágkötészeti célra hasznosított mohafajok nem ezek közül kerülnek ki, azonban ezt teljesen kizárni nem lehet. Különleges természetvédelmi helyzetűek a tőzegmohák, ezeknek hazánkban minden fajuk védett. A kereskedőknek, virágkötőknek, dísznövénykertészeteknek – mint minden áruról, ami forgalomba kerül – tudniuk kell igazolni annak eredetét, származását és a jogszerű megszerzését, így elvileg nem vehetnek át olyan alapanyagot, amely nem rendelkezik ilyen dokumentumokkal.

Az erdőtörvény szerint a mohák gyűjtése – hasonlóan a gyógynövények, a vadon termő gyümölcsök és a gomba szedéséhez – úgynevezett „erdei haszonvételnek” minősül, s az egy-két kilogrammot meghaladó mennyiség beszerzése csak az erdőgazdálkodó írásos engedélyével végezhető. Amennyiben a terület természetvédelmi oltalom alatt áll, úgy a természetvédelmi hatóság engedélyét is be kell szerezni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.