Balatonföldvár: tanárnő bilincsben

Megbilincselve vittek a rendőrségre egy Balatonföldváron nyaraló pedagógust a napokban. Pentz Erika biciklivel, éthordóval felszerelkezve ment egy keddi délután családja földvári nyaralójából az egyik közeli étterembe ebédért. Már visszafelé tartott, amikor a 7-es főúton azt látta, hogy két rendőr igazoltat egy kerékpárost – ott, ahol a nyaralók rendszeresen áttolják biciklijüket az úttesten.

Az asszony – aki egy fővárosi középiskolában tanít közgazdaságtant – megkérdezte a rendőröket, átkelhet-e. Azt tanácsolták neki, hogy a háromszáz méterre lévő zebrát használja. Ekkor haragíthatta magára az egyik rendőrt: azt mondta ugyanis, hogy ott nem működik a lámpa. Azonnal igazoltatták.

– Nem volt nálam igazolvány, mert csak az ebédért ugrottam le a partra, de többször is bediktáltam az adataimat. Ennek ellenére a rendőrök úgy döntöttek, hogy bevisznek a helyi őrsre – elevenítette fel Pentz Erika. – Nem ellenkeztem, nem vitáztam, csak az azonosító számukat kértem, mégis sokak szeme láttára, megalázó módon bilincsbe vertek a nyílt utcán, mint egy bűnözőt.

Az asszony állítja: az őrsön többször is kérte, hogy értesítsék a nyaralóban egyedül maradt tizenkét éves gyermekét, de majd fél órát kellett erre várnia, s majdnem két óra telt el, mire elengedték. Pentz Erika megemlítette: csupán egy igazolást kapott arról, hogy előállították, azt mind a mai napig nem tudja, indult-e eljárás ellene, s ha igen, akkor miért.

Megkerestük Bíró Gábort, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, aki közölte: vizsgálatot indítottak az ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.