Ókori IKEA-épület

Olasz régészek templomszerű építményt találtak – a hozzá való összeszerelési útmutatóval.

Különös épület romjait tárták fel a dél-olaszországi Potenza város déli részén, Torre Satrianóban olasz régészek. A Kr. e. VI. századi görög stílusú építmény nagyon hasonlít egy templomhoz. Bár pontos funkcióját még nem tudták megállapítani, annyi bizonyos, hogy középső részének elemein részletes „összeszerelési útmutató” is előkerült.

A luxuskivitelű építmény középső részét darabokból öszszeillesztett, lejtős tető fedte, amelyet vörös és fekete színű görög stílusú dekoráció díszített. Szinte mindegyik darabra ráírták alapos gondossággal, részletesen, miként kell illeszkednie a többi részhez.

A tető szélén díszes esőfogó „panelek”, úgynevezett cymatiumok voltak, amik az ókori görög építészetben arra szolgáltak, hogy a falat védjék az eső okozta vizesedéstől. „A cymatiumpaneleken és a közvetlenül alattuk lévő, lovasok és görög harcosok ábrázolásaival díszített frízeken is feliratok sorakoznak, amelyek öszszeillesztési útmutatók. Mintegy száz feliratos építési elemet találtunk, ezek között a cymatiumokat hímnemű számokkal, míg a fríz elemeit nőnemű számokkal jelölték meg, világos különbséget téve így is az egyes építési elemek között” – mondta elMassimo Osanna, a potenzai Basilicata Egyetem Régészeti Intézetének igazgatója, ásatásvezető régész.

Végül is a feliratokat öszszegyűjtve összeállt egy teljes „modern” kezelési útmutató „füzetecske”, amelyben az egyes elemeket külön is nőnemű vagy hímnemű jellel jelezték, hogy pontosan tudni lehessen, melyik egységhez melyik elem tartozik.

„A szöveg és a betűk formája alapján meghatározható volt készítési koruk is, vagyis a Kr. e. VI. század, ezt az időpontot támasztja alá a dekoráció stílusa is” – nyilatkozta Osanna.

Az építmény díszítési stílusa a kutatók szerint nagyon hasonlít a közeli Braida di Vaglio közelében feltárt építményhez. Feltehetően mind a két épület ugyanarról a helyről származik.

A két lelőhely Magna Graecia szélére esett, vagyis a görög gyarmatosítás része volt. A kutatók úgy vélik, a helyi bennszülött előkelőségek, akik kereskedtek a görögökkel és hatott rájuk a görög kultúra, nem tudták megfizetni a görög építőmunkásokat és tervezőket, ezért a leszállított görög épületdarabokat egy ügyes kezű helyi mester illesztette egybe, kialakítva ilyen módon egy egyedülálló helyi stílust. Christopher Smith, a római Brit Iskola igazgatója szerint a feliratok azt sugallják, mintha afféle tömegterméket állított volna valaki elő egy görög városállamban azért, hogy kielégítse a távoli vidéken élő kispénzűek igényét, és segítséget adott volna a szállítás utáni összeállításhoz.

A „hímnemű” számokkal megjelölt esőfogó panelek, alattuk a „nőnemű” jelölést kapott frízpanelek
A „hímnemű” számokkal megjelölt esőfogó panelek, alattuk a „nőnemű” jelölést kapott frízpanelek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.