– Irgalmatlanul büdös volt – számolt be a hatvanas évek húsvéthétfői élményeiről egy hölgyismerős. – Apám jött locsolni, s kerített valahonnan egy üveggel. Annyira átható volt az illata, hogy jobban emlékszem rá, mint bármi másra.

– Egy parfümnek regionális sajátosságai is vannak – próbált beavatni a parfümvilág rejtelmeibe a negyvenéves Zólyomi Zsolt, aki a francia Jean Paul Guerlain alapította parfümiskolában tanult, s divatos üzletei vannak Pesten. – Amikor a gyártó kijön egy termékkel, pontosan tudja, mi az, amivel Japánban, s mi az, amivel Amerikában jelentkezhet. A „büdösség” arra is vonatkozhatott, hogy a Krasznaja Moszkvának nem volt olyan kifinomult illata, mint mondjuk, a háború utáni évek vezető illatának, a Chanel No. 5-nek. Ami egyébként egy orosz emigráns 1921-ben született találmánya!

A Krasznaja Moszkva nem volt csúcstermék, meglehet, többnyire szuvenírként került az országba. Azt azért csak elérte, hogy elősegítse a háború után a hazai parfümgyártás kivéreztetését. Ami pedig a XIX–XX. század fordulóján még virágzott. A korábbi évtizedekben ismert hazai márkaneveket egyébként meg lehet találni ma is az üzletekben. Két-háromszáz forintért kínálják a Chat Noir (1941: Odolművek Rt., Budapest – R. L.) és az Opera Luxus kölnit az áruházakban. De ezeknek szinte semmi közük az eredeti termékekhez. Olyan, mintha herendi porcelánt árulnánk – műanyagból.

Szuvenír volt? Nem csempészáru, amelyet a Szovjet Hadsereg „ideiglenesen” hazánkban állomásozó tisztjei és közkatonái hoztak be? A drága parfümmel a kiskatonák valószínűleg nem kockáztattak. Amit ők árultak, az a jóval hígabb kiszerelésű kölnivíz lehetett. Az orosz ezt – ogyekolon – tükörfordítással vette át a franciából. Máskor magát a kölnit „oroszosították”. A Rusz nevű illatszer például kifejezetten franciás terméknek számított. Nem is ártott píárjának annyit a keleti tömb, mint a Krasznaja Moszkvának. Amelyről egyszer a Hasekon és Hrabalon nevelődött cseh újságíró azt találta írni, olyan az illata, „mintha egy autóbusznyi szovjet turistanő érkezett volna Prágába”.

– A kölni nem volt drága, két-három rubelért meg lehetett venni a hatvanas években – mesélte egy hazai kolléga, aki Moszkvában tanulva élte át a Krasznaja Moszkvával kapcsolatos első élményeit. – Volt a vécékben egy „önillatosító avtomat”, pár kopeket be kellett dobni, s nyomban jött az illatos spricc. Az alkoholtilalommal sújtott finnek ezt hamar lenyúlták. És elkezdtek árulni egy olyan tablettát, amit bekaptál, s amikor rátöltöttél egy leheletnyi Krasznaja Moszkvát a klóban, az egyvelegtől pillanatok alatt berúgtál. Viszont nem kellett több száz kilométert utazni az alkoholért.

A Szovjetunióban ez nem volt szempont, ott primer módon be lehetett rúgni. Persze nem a Krasznaja Moszkvától, hanem a vodkától. A Krasznaja Moszkva abban különbözött a tömegcikkektől, hogy – például a hússal ellentétben – mindig és mindenhol lehetett kapni. Aki ismerte a volt Szovjetuniót, megérti ennek jelentőségét. Az, hogy a szovjet vezetőréteg Krasznaja Moszkvát használt volna, csacskaság. Az elitfeleségek meg tudták venni az eredeti francia parfümöket. Nem volt szükségük hazaira.

Cárnő csokrából Vörös Moszkva

Hiába francia eredetű, hiába burzsoá, a Krasznaja Moszkva elválaszthatatlan része lett a polgári luxussal mindig is hadilábon álló szovjet illatszeriparnak. Pedig a parfüm több mint száznegyven éves múltja egészen a francia Henry Brocarig vezethető vissza, aki 1864-ben Moszkvába érkezve megnyitotta illatszerboltját. A fiatalember első üzleti sikereit olcsó népi szappanokkal aratta, de másfél évtized múlva az „Imperia Brocara” cég a cári udvar beszállítója lett. Többek között éppen a Krasznaja Moszkva révén, amit Brocar aromásított viaszvirágok képében ajándékozott II. András cár feleségének.

Az illat parfümként a „Cárnő csokra” néven került a piacra. Az elnevezés a forradalom után „vörösödött be”, miután a bolsevik hatalom államosította a néhai Brocar vállalatát a nem túl hangzatos „5-ös számú Szappanfőző Üzem” néven. A Brocarral még együtt dolgozó illatszerész – a szintén francia August Michel – javaslatára a vállalat az új idők illatát megérezve Novaja Zarja (Új Hajnal) néven alakult újjá, a Cárné csokrát Vörös Moszkvaként kínálva a polgártársnőknek.

Bár Brocar termékei a világháború előtt nemzetközi elismerést vívtak ki, a Krasznaja Moszkva inkább külföldön csak szovjet eredete miatt keltett érdeklődést, belföldön pedig széles választék híján volt kelendő.

A parfüm túlélte ugyan a Szovjetunió széthullását, az átlagos fogyasztók azonban ma már meglepődnek azon, hogy a Krasznaja Moszkva egyáltalán még létezik. Igaz, hiába keresni a nagy forgalmú áruházakban, de nem arról van szó, hogy a szovjet eredetű cégek kozmetikai termékei onnan száműzve lennének, elvégre a Csornij Zsemcsug vagy a Csisztaja Linyija termékei ott is bőven megtalálhatók. A Krasznaja Moszkvát azonban a saját boltjaiban kínálja a Novaja Zarja, az olcsó kategóriában, 42 milliliteres kiszerelésben 196 rubelért (kb. 1300 forint).

– Ma ez már afféle retróillat. Sokkal inkább szuvenír a külföldieknek vagy a nosztalgiázó nagymamáknak, semmint parfüm – mondta lapunknak Oleg Csazov. A fiatal illatszerész ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ez a parfüm valójában nem a régi: bár ma is a citrusfélékből származó neroliolajjal és bergamottal indít az illat, amelyet az ilang-ilang, a rózsa és a jázmin „illathangjegyei” követnek, hogy aztán a vanília, az írisz és a tonkabab aromája zárja le a „dallamot”, ám az ma már sokkal rövidebb ideig tart, mint az eredetinél. A mostani csupán egy hígabb verzió. Ez csak erősíti a Krasznaja Moszkva szuvenírjellegét, ami már távol áll az illatot még udvari beszállítóként megálmodó Brocar „cárnői csokrától”.

Az Ázsia Centerben sincs

A szovjet parfüm említése igen ritka a magyar nyelvű szövegekben. Néhány blogbejegyzésen kívül – amely csak érintőlegesen említi a bolsevizmus szagos csúcstermékét – alig találunk értékelhető forrást. Venedikt Jerofejev alkoholevangéliumában (Moszkva – Petuski) a vodka és a kölni keveréke is elemzés tárgyát képezi. De nem a KM, hanem egy másik, itthon kevésbé ismert márka, a Sipr szerepel benne (a Budapesten élő Andrej Ogoljuk hadisírkutató szíves közlése).

Pünkösti Árpádnál lehet találni egy érdekes említést. Író-riporter kollégánk egy Amerikában karriert befutott üzletasszonnyal készített évekkel ezelőtt interjút. Alanya járt annak idején a szovjet parfümgyárosnál, Polina Molotovánál. Akinek még kölnisüveget is tervezett.

Egy pesti bevásárlóközpont parfümériájában azért megpróbáltuk ellenőrizni, a vevők és az eladók emlékeznek-e még a zajos múltú termékre.

– Mire gondoltak, miféle parfümre? – kérdezte a harmincöt év körüli eladónő.

– Egy nagyon régi illat után kutatunk. Lehet, hogy nem is hallott róla.

– Kizárt – felelte a talpraesett hölgy.

– Krasznaja Moszkvájuk volna-e? Széles mosoly a válasz.

– Különleges kívánság. Csak az Ázsia Centerben tudják megvenni.

Ha gondolják, odatelefonálok, ismerem a kollégát.

Miközben a számot tárcsázza és beszél, egy idős, szemüveges hölgy lép hozzánk. – Ugye ez csak vicc?

– Nem az.

– Senki sem fogja azt mondani, hogy szerette. Ebben az országban mindenkinek büdös volt.

– De miért?

– Mert így rögzült. Amúgy ez: stimmel. Az ifjú hölgy elképzelni se tudja, milyen fertelmes illata volt.

Az „ifjú hölgy” lelombozva teszi le a kagylót. – Náluk sincs. Egy világ omlott bennem össze. Még senki se kereste, most mégis zavar, hogy nem tudok szerezni.

Megegyezünk abban, hogy amint rálelünk valahol, behozzuk, s leemeljük a kupakját.

Ezután történt, hogy visszatértünk az árverező oldalra, s megnyomtuk az enter gombot.

POLINA MOLOTOVÁT Gyemcsuzsina néven is emlegetik, ami oroszul gyöngyöt jelent. A Bolsevik Párt tagjáról, Vjacseszlav Molotov külügyi népbiztos feleségéről van szó. Molotovék mindennapos kapcsolatban álltak Sztálinnal. A mutatós Polina – az első politikusfeleség, aki nercbundában járt – a harmincas évek elején hozta létre illatszercégét, a TeZse Parfümvállalatot. A szovjet parfümipar zászlóshajója a Krasznaja Moszkva lett. Ami sokáig afféle repiajándéknak számított. Polina Molotova mókusszőr kabátot viselt, amikor 1949-ben letartóztatták. Öt év kényszermunkára ítélték, testvéreit megölték. Úgy jött ki a börtönből, hogy nem tudta: meghalt Sztálin. Amikor megmondták neki, elájult. 1897. február 27-én született, s 1970. április 1-jén halt meg. Hogy ő volt a Krasznaja Moszkva „anyja” a bolsevik időkben, a lexikonok nemigen hozzák szóba.