Kiképzés az ORFK Oktatási Igazgatóság Dunakeszi Kiképző Központjában

Kurucz Árpád

Szóval, a házlebontáson kívül minden más megoldás esetén számolni kell azzal, hogy valahol mégiscsak ott marad egy izzadságcsepp, egy szabad szemmel alig látható vérszennyeződés, egy hajszál vagy bármi ezekhez fogható apróság, ami még a legóvatosabb tettest is lebuktathatja. Nem létezik olyan tetthely, ahol ne hagyna hátra az elkövető egy-két árulkodó nyomot, amelyet ne tudnának szóra bírni a szakértők. Bármennyire óvatos volt, bármennyire alaposan feltakarított maga után, az elkövető biztosan hagy valamilyen nyomot. A kérdés csak az, sikerül-e időben megtalálni őket.

A magyar rendőrségen 900-930 helyszínelő faggatja napról napra a „szemleköteles tetthelyek” nyomait. Évente 100-110 ezer gyilkosság, rablás, betörés és hasonlóan súlyos bűncselekmény helyszínén gyűjtik mindazt, ami az elkövetők után hátramaradt. Ennyi bűntény esetében van értelme – így mondják. Elvileg a zseblopás áldozatainak a táskájában vagy a zsebében is lehetne „idegen” DNS-t keresni, még talán rögzíteni is, amivel később kétséget kizáróan bizonyítható lenne, ki turkált ott, de erre – a szakemberek szerint – még nem volt példa. Túl költséges – mondják. Még akkor is, ha egy DNS-vizsgálatnak köszönhetően egyetlen szerencsétlen mozdulata is lebuktathatná a rovott múltú zsebest, feltéve, hogy az adatai, az ujjnyoma és a DNS-se korábban már bekerült a nyilvántartásba. Elég egy szőrszál vagy izzadságcsepp, egy aprócska hámszövet, ami ott marad áldozata táskájában, és nyomozni sem kell: néhány héten belül a nyilvántartó komputere kidobja, hogy kit kell előállítani.

És ez a „nagyobb ügyekben” sincs másképp. Gárdonyi Gergely, a BRFK bűnügyi technikai osztályvezetője szerint az elmúlt években a korábbiak többszörösére nőtt a helyszíneken rögzített DNS-minták mennyisége. Ezzel párhuzamosan megduplázódott azoknak a felderítéseknek a száma is, amelyekben a tetteseket lényegében a bűnügyi nyilvántartó számítógépei „fogták el”.

Arra is volt már példa, hogy egy közlekedési affér miatt verekedésbe bonyolódott férfiról pár hónappal az előállítással, ujjnyom- és DNS-mintavétellel zárult incidenst követően derült ki, hogy hamis iratokkal igazolta magát, s hogy eredeti nevén már évek óta körözik.

Technikai felszereltségét tekintve óriási fejlődésen ment át a magyar rendőrség az utóbbi tíz évben. Ez akkor is igaz, ha Budapesten még ma is átlagosan kéthárom órát kell várni lakásbetörésnél a helyszínelőkre. Gárdonyi Gergely ezt azzal magyarázta, hogy 17-18 szemlebizottság járja a helyszíneket Budapesten. Végeznek az egyiken, s máris indulnak a következőre. Elvileg abban a sorrendben követik egymást az „állomások”, amilyen sorrendben a bűntényeket bejelentették. Az élet azonban olykor felülírja ezt a szabályt. A gyilkosságok (Budapesten 30-40 történik évente), valamint azok a tetthelyek, amelyekről forró nyomon kutyát indíthatnak a feltételezett elkövető után, vagy más okból különösen fontos, hogy azonnal ott teremjen egy felkészült nyomkereső, elsőbbséget élveznek. Ilyenkor a „mezei lakásbetörések” kárvallottjai az átlagosnál lényegesen hosszabb várakozásra kényszerülnek.

„A CSI-ban nem így csinálják”, jegyzik meg olykor a károsultak a népszerű amerikai filmsorozatra utalva, akik – míg a helyszínelők nem végeznek – kénytelenek a lépcsőházban, vagy az utcán várni. És ami a legbosszantóbb, hogy senki nem tudja megmondani nekik előre, hogy „még meddig”.

Először a szemlebizottság vezetője kikérdezi azokat, akik a bűntényt felfedezték, és a tettes után bent jártak a lakásban. Merre jártak? Megfogtak vagy elmozdí­tottak-e bármit is? Csak ezután kezdődhet el a tényleges nyomkeresés. A helyszínelők ilyenkor megkísérlik rekonstruálni a tettes mozgását: hol és mihez érhetett hozzá, hová léphetett, milyen nyomokat hagyhatott a bútorokon, az ajtókon, a falakon. Aztán előkerülnek a nyomelőhívórögzítő lámpák, porok és vegyszerek.

Egyetlen helyszínelő sem kívánt válaszolni arra a látszólag egyszerű kérdésre, hogy egy „átlagos” magyar betörő által felforgatott családi ház helyszínelése mennyi ideig tarthat. „Biztos, hogy egy CSI-nyi idő alatt nem végzünk”, mondták.

Arról sem szívesen beszélnek, hogy melyek voltak azok a legmeglepőbb, mármár extrém helyek, ahol sikerült perdöntő bizonyítékként felhasználható nyomot rögzíteniük. Nem akarnak ötletet adni a tetteseknek, hogy mire vigyázzanak.

Egyébként a magyar helyszínelők közül csak kevesen kísérik figyelemmel a CSI-t. Mihalik Béla, az ORFK Oktatási Igazgatóság Dunakeszi Kiképző Központjának szakoktatója szakmai kíváncsiságból akart megnézni egy epizódot, ám belealudt. Gárdonyi Gergelyhez ha­sonlóan, ő is úgy látja: komoly szakmai, szakértői csapat állhat a produkció mögött. Számos, a hazai gyakorlatban is létező nyomrögzítő, előhívó anyag és eszköz tűnik fel a filmben, olyan berendezések is, amelyeket a hazai helyszínelők szintén ismernek, használnak. Létező holmik, és eszközök – az efféle, tömegszórakoztatásra gyártott film esetén ez már önmagában is dicséretre méltó.

Ujjnyomelőhívás
Kurucz Árpád Azonban éppen a sok valós elem miatt kényszeríti kínos magyarázkodásra a sorozat az igazi helyszínelőket. Azt ugyan senki nem várja el tőlük, hogy ötvenöt perc alatt – mínusz két reklám – megoldják az ügyet. Gyakran kapnak azonban olyan kérdéseket, amelyekre csak a nyomozók vagy a szakértők tudnak felelni. Sokan meglepődnek a válaszukon: miért, hát maguk nem úgy nyomoznak, mint a CSI-ban?

Olyan helyszínelők, mint a CSI-ban, tudniillik nem léteznek Magyarországon. Mindazokat a feladatokat, amelyeket a filmsorozatban egy csoport végez el, az a valóságban három különböző szakma – a helyszínelők, az igazságügyi szakértők és a nyomozók – dolga. És a magyar helyszínelők szerint ez jól is van így. A suszter maradjon a kaptafánál – mondják. A helyszínelőnek az a dolga, hogy találjon meg minden nyomot, ami az adott ügyben majdan bizonyítékként felhasználható. Miután végzett egy helyszínen, jön a következő, majd az azt követő. Gárdonyi Gergely szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy ne érdekelné a helyszínelőket, hogy az egyik vagy a másik tetthelyen vajon elegendő bizonyítékot találtak-e. Sőt, a helyszínelők egymás jelentéseit is elolvassák. Kíváncsiak, ki, hol és mennyire extrém helyen talált nyomot. Egymás tapasztalataiból is tanulnak.

A BRFK legendás esetei között tartják számon az úgynevezett zuhanyrózsás gyilkosságot. Már a szemle kezdetén közölte az orvos, hogy az áldozatot valamilyen kemény, ívelt oldalú tárggyal agyonverték. Egyetlen olyan eszközt sem találtak azonban a lakásban, ami gyilkos fegyverként szóba jöhetett volna. Végül azzal zárták le a keresést, hogy a gyilkos fegyvert a tettes minden bizonnyal magával vitte, és valahol eldobta. Tévedtek. A keresett „lapos tárgy”, a gyilkos fegyver, mindvégig ott volt az orruk előtt. Ez azonban csak akkor derült ki, amikor a nyomozók elfogták a tettest, és ő elmondta, hogy a zuhanyrózsával ölt.

Kétségtelen, a régi zuhanyrózsa is kemény anyagból készült, és ívelt volt az oldala. Igen messze volt azonban a holttesttől, s mivel látható vérnyomok nem voltak rajta, fel sem vetődött senkiben, hogy az lehet a gyilkos fegyver. „Lecsavartam, majd miután agyoncsaptam az embert, elmostam, és visszatettem a helyére”, mondta a gyilkos, és szavait az utólag elvégzett helyszíni szemle is megerősítette. Az eset óta a BRFK helyszínelői minden helyszínen megvizsgálják a zuhanyrózsát, ha más ötletünk nincs arra, hogy mi lehetett a gyilkos eszköz.

Mihalik Béla, mielőtt az ORFK-n a holnap helyszínelőit kezdte volna oktatni, bűnügyi technikusként Pest megyében dolgozott. Tizenöt év alatt több ezer tetthelyen járt. Egyszer egy idős ember holttestéhez hívták. Úgy tűnt, az elhunytat mellbe szúrták. Kétség sem fért hozzá, gyilkosság történt. Aztán az egyik kredencből, a befőttek mögül előkerült a gyilkos fegyver. Amennyire rekonstruálni lehetett a történteket, az elhunyt önkezével vetett véget életének. Mellkasába döfte a kést, majd azzal a lendülettel kihúzta és elhajította. A kés a befőttesüvegek mögött landolt, senki nem vehette ott észre, amíg a helyszínelők akkurátusan át nem kutatták a házat.

A nyomkereséshez a szakmai ismeretek mellett érzék és jókora tapasztalat kell. Már csak ezért is tartja aggasztónak Pinkóczi József alezredes, az ORFK bűnügyi technikai osztályának vezetője, hogy az elmúlt két évben a bűnügyi helyszínelők csaknem harmada távozott. Sokan a törvények számukra kedvezőtlen változásától tartva nyugdíjba vonultak, másokat akkor vesztett el a rendőrség, amikor hatályba lépett a törvény, amely kimondta: rendőrségi dolgozó nem végezhet szakértői tevékenységet. A rendőrség szakértői választhattak: szaktanácsadóként foglalkoznak korábbi munkájukkal, vagy a szakértői intézetben dolgoznak tovább. Több mint félszázan a lábukkal mondtak véleményt az új törvényről.

A törvénymódosítást akkoriban azzal indokolták, hogy miután a rendőrségi szakértők függnek feletteseiktől, fennáll a veszélye annak, hogy egyes ügyekben nem szakmai lelkiismeretük és szakértői esküjük, hanem felettesük parancsa szerint készítik el jelentésüket. Bár nem tudni egyetlen olyan ügyről sem, amikor a rendőrségi szakértő elöljárója parancsára adott volna hamis szakvéleményt, a törvény hatályba lépett. Azóta évente többmilliárd forintot költ a rendőrség külsős szakértői díjakra. Az ORFK azóta is harcol, hogy visszaszerezze szakértőit és a jogát ahhoz, hogy saját szakértői lehessenek. Mint mondják, a világon nincs még egy olyan rendőrség, amelynek ne lenne saját bűnügyi laboratóriuma, rendőrorvos-hálózata, bármikor, bárhol bevethető szak értői gárdája.

A tompai hármas gyilkosság helyszínén
MTI - A rendőrség felvétele Bár az új rendszer milliárdokat von el a rendőrség költségvetéséből, egyelőre szó sincs arról, hogy azért ne rögzítenének egy tetthelyen minden nyomot, mert nincs rá pénz. A helyszínelők azt mondják, ők nem szelektálnak, amit lehet, rögzítenek. A technika és az új fajta vegyszerek ma már csodára képesek. Talán nem is kell sokat várni már ahhoz, hogy a múlté legyen az ujjnyom-rögzítés megszokott módja, azaz, hogy finom kormot szórnak a felületre, és vékony fóliára rögzítik a lenyomatokat.

Pinkóczi József azt mondja: az ORFK folyamatosan figyeli a rendőri célokra használható eszközöket és anyagokat gyártó cégek honlapjait, járják a szakkiállításokat. A legjobb eszközöket és anyagokat próbálják beszerezni. Nem elég egy nyomot megtalálni és rögzíteni. Fontos, hogy az ügy elévüléséig, de legalább a nyomozás végéig az meg is maradjon. Ma már léteznek olyan eljárások, amelyekkel egy nyom többféle bizonyítékot is szolgáltathat. Egy ujjnyomból sok esetben DNS is rögzíthető. Ehhez azonban olyan technikával kell dolgozni (például speciális szkennerekkel), ami nem teszi tönkre, mielőtt DNS-mintát vennének belőle. A rendőrség központilag évente 210 millió forintot költ külföldi nyomrögzítő és előhívó anyagokra, s még hatvanat a hazaiakra. Egyes megyei főkapitányságok (köztük a BRFK is) saját költségvetésükre tízmilliós nagyságrendben vásárol még anyagokat és eszközöket a helyszínelőiknek.

Pinkóczi József szerint különösen fontos, hogy a helyszínelőket minden eszközzel ellássák, ami ahhoz kell, hogy egy tetthelyen valamennyi nyomot megtalálják. A gyanúsítottak és a tanúk vallomása is vitatható, olykor nem is elég pontos ahhoz, hogy kellően meggyőző legyen.

Ezzel szemben a helyszínen talált nyomok, legfőképp a DNS-maradványok, eldönthetik az ügy kimenetelét. Nem véletlen, hogy egy-egy nagy horderejű ügyben - lásd a tompai hármas gyilkosságot - napokig is eltarthat a helyszínelés. Tompán például mintegy 600 különféle nyomot rögzítettek.

Bűnüldözés molekuláris módszerekkel

Világviszonylatban is az egyik legmodernebb technológiával dolgozó laboratórium kezdte meg működését nemrég Budapesten. A molekuláris labort a GenoID Kft. építette meg a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet (BSZKI) számára: évente több mint 3000 bűnjel mintájából nyerik ki, és analizálják a bűnelkövetők azonosítását lehetővé tevő genetikai örökítőanyagot.

A világ több mint 75 országában készítenek adatbázist, amely bűnelkövetők DNS-mintáját tartalmazza. A tervek szerint az Európai Unió tagállamai hamarosan megosztják egymással adatbázisaikat.

A felderítési háttérmunka sikeressége érdekében több EU-tagállamban, mint például Franciaországban, Nagy-Britanniában, Hollandiában a rendőrségi, igazságügyi intézetek együttműködnek a magánszférával.

Nagy-Britanniában a bűntett helyszínén talált DNS-minta az esetek 68 százalékában megtalálható a nemzeti DNS-adatbázisban is, ami jelentős elrettentő hatással bír.

2006–2007-ben, ha a bűntett helyszínén DNS-t találtak, a brit rendőrség felderítési aránya 26-ról 43 százalékra emelkedett.

A DNS-adatbázis az elkövetőktől levett szájnyálkahártya-mintából készül és a DNS olyan szekvenciáit tartalmazza, amelyek egyedi módon azonosítják a személyeket, azonban semmilyen egészségügyi információt nem hordoznak. A DNS-minta az ártatlanság megállapítására is tökéletesen alkalmas lehet. A bűntett helyszínén talált bármilyen minta (vér, bőr, haj, köröm, nyál, csont stb.) alkalmas a személy azonosítására, mivel a benne található örökítőanyag (DNS) azonos.

A bűntett helyszínén talált mintából kinyert DNS-nek azokat a szekvenciáit elemzik, amely szekvenciákat a bűnelkövetőktől levett mintákban is megvizsgáltak. Ha azonosságot találnak egy helyszíni minta és egy adatbázisminta között, a rendőrség feltételezheti, hogy a személy részt vett az adott bűncselekményben.

Kapcsolódó cikkek: Korrupt rendőrök ellen nyomoznak | Vádemelési javaslat a vétkes szegedi sofőr ellen | Azonnal meghalt a kamionnal ütköző autó sofőrje | Nagyon cselesek voltak a nyomozók | Tüzet nyitottak rá pécsi háza előtt