Helyszíni beszámoló Padangból

- Most aztán lehet látni, hogy ki tartotta be az építési előírásokat és ki nem - mutat ki Pandu, a szeizmológus a kocsi ablakán, jó negyedórával Padang történetének legsúlyosabb földrengése után. Ha az ember szeizmológus mellett ül, más szemmel látja a világot: végül is tényleg, amelyik épület összedőlt, annak a tulajdonosát még jól meg is lehetne bírságolni.

Már ha még él.

Pedig a földrengés az első pillanatban csupán ijesztőnek tűnt, nem tragikusnak. A boltnak, amelyikben voltam, kicsit megremegtek a falai, mintha vonat ment volna el mellette.

Csakhogy a kilencszázezres Padangba nem vezetnek sínek. A boltosok azonnal futottak is az utca közepére, mire megérkeztek az erősebb rengések. Ekkor még úgy tűnt: egy Richter-skála szerinti 7,6-es földrengés leginkább olyan, mintha az ember egy összevissza kanyargó buszon egyensúlyozna. Vagy gördeszkázna.

De csak akkor, ha szerencséje van: az utca ugyanis széles volt, a házak pedig alacsonyak, vagyis kevés dolog tudott leomlani, és az is csupán az út szélére. Ezért minden baj nélkül megtehettem, hogy teljesen ésszerűtlenül az egész földrengés alatt csak arra figyeljek, nehogy a lábam alatt megnyíljék a föld és eltűnjek egy hasadékban, miközben nyilvánvaló, hogy a veszély csak felülről jöhet. Mikor végre megállt a föld és felnéztem, némileg meglepődve vettem észre, hogy az épületekről eltűntek az erkélyek, a kocsikon téglák hevernek, az út mellett pedig síró emberek ülnek. De igazi katasztrófahelyzet ekkor sem látszott: a házak azért álltak, a kocsikkal majd elbíbelődnek a fényezők, az emberek pedig csak ijedtek voltak, vagy legfeljebb apróbb karcolásoktól véreztek. Ez volt a kép, ameddig a szem ellátott - vagyis jó ötven méterig, az utca végéig. A másik utca ugyanis - ahol pár perccel korábban sétáltam már nem ilyen volt. Egy mecset kupolája mintha a földből nőtt volna ki, a sarki szálloda homlokzata pedig leomlott. Az emberek figyelmesen néztek egy sötétszürke foltot a szállodai törmelékhalomban. A folt egy póló volt, kicsit felcsúszott a viselője derekán, ahogy a férfi átölelte a járda szélét. Testének egy részét eltakarta egy nagy betonkocka.

Amúgy nem működik semmi. A mobilhálózat azonnal lebénul, miközben persze mindenki telefonálni próbál. A hatóságok azonnal elzárják a villanyt és a vizet is, mert mindkettő csak még több bajt okozhat.

A padangiak lassan magukhoz térnek. A sérültekhez mentőt hívnak, újraélesztenek, vagy legalább zsebkendőt adnak a vérző embereknek, mindenki eszeveszetten elkezdett rohanni. Az autósok, motorosok dudálva kerülgetik a törmelékhalmokat. Mások kezdik kipakolni a matracaikat, szőnyegeiket az utcára, hogy a szabadban, tehát biztonságban töltsék az éjszakát. De a padangiaknak ezúttal még ennyi szerencse sem adatik: a földrengés után néhány órával elkezd ömleni az eső. S amikor a gépem másnap délben felszáll az épségben maradt reptérről, még mindig zuhog: eláztatva a beomlott házakban maradt értékeket, még tovább nehezítve a mentést és növelve az áldozatok számát.

Indonézia