Sok turista kevés pénzzel

Erős nyári szezont zárt a Balaton, ahová a vendégek négyötöde belföldről érkezett. A főszezonra nem lehet panaszuk a tó környéki vállalkozóknak, ám a gyenge tavasz és a hasonlóan halványnak ígérkező ősz miatt az éves forgalmuk a tavalyihoz képest csökkenni fog.

- A gazdasági válság ellenére a nyár turisztikai szempontból sikeres volt - értékelte a szezont Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke. - Az év eleje óta ugyan 6-6,5 százalékkal kevesebb volt a vendég és a vendégéjszakák száma, ám a nyári hónapok forgalma nem maradt el a tavalyitól. Augusztusban pedig a vendégek száma 4,5, a vendégéjszakáké pedig 16 százalékkal nőtt. Tovább emelkedett a tónál a magyar turisták aránya, ami az elmúlt hónapban már a 80 százalékot is meghaladta.

A balatoni strandok kifejezetten jól teljesítettek: Balatonalmádiban például a tervezett 87 millió forinthoz képest 109 millió forintos bevételt hoztak az önkormányzati fürdőhelyek. Balatonfüreden a két városi strandon naponta átlagosan 3100 vendéget fogadtak, ami a tavalyi adatokhoz képest 3,5 százalékos forgalomnövekedést jelentett. Somogyi Lászlótól, a füredi létesítményeket üzemeltető önkormányzati cég ve-zérigazgatójától megtudtuk: a szezon eleji áremelések miatt a bevételben ez jóval nagyobb, nagyjából 11 százalékos emelkedést hozott.

A megkérdezett balatoni szállásadók ellentmondásosnak minősítették a nyarat. A megszokott nyolcvanszázalékos kihasználtsággal működött például a balatonkenesei négycsillagos Hotel Marina Port, amelynek igazgatója, Szijártó Csaba ennek ellenére azt mondta: az egész évre két számjegyű forgalomcsökkenést vár, amelynek fő oka a tavaszi-őszi konferenciák és a különböző céges rendezvények elmaradása.

A szállásadók általános tapasztalata, hogy a vendégek túlnyomó többsége a korábbi évekhez képest jóval kevesebb pénzt áldozott a nyaralásra. Új jelenség volt az idén, hogy minden eddiginél több nyaralót kínáltak kiadásra a tulajdonosaik. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy az elmúlt évben sok háztulajdonos anyagi helyzete bizonytalanná vált, emiatt megpróbálták a kiadással legalább a nyaraló fenntartási költségeit előteremteni. Többen befektetési célból vágtak bele a házkiadásba: a tavasszal viszonylag olcsón vettek nyaralót, amit aztán kiadtak: egy jó helyen lévő, korszerű és hirdetési újságokban, táblákon, interneten megfelelően reklámozott ház visszafogott számítások szerint is 600-700 ezer forintos bevételt hozhat a tulajdonosnak egy szezon alatt.

Bár végleges adatok még nincsenek, az SCD Group tulajdonában lévő Balatontourist által üzemeltetett legnagyobb kempingekben csupán néhány százalékkal maradt el a tavalyitól a vendéglétszám. Ugyanakkor a vendégkör jelentősen átalakult: tovább nőtt a magyar turisták száma, a holland, a dán és a német vendégek elmaradását pedig az ellensúlyozta, hogy a korábbinál több cseh és lengyel kempingező érkezett.

Nem a turisták számával, hanem a bukszájuk tartalmával volt a baj - így összegezhetők a megkérdezett tóparti büfések, éttermesek tapasztalatai. Szerintük az idén nyáron szokatlanul sok volt a kispénzű nyaraló, a vendégek jó része kétszer is meggondolta, mire költ. Az egyik tóparti vendéglős úgy fogalmazott: "Sokan inkább étkezési jeggyel bevásároltak, és otthon főztek, talán csak az olcsó menüt kínáló éttermek pörögtek igazán."

Akad olyan vállalkozó, aki kifejezetten elégedett a szezonnal. Asztalos György, a Zamárdiban júliusban megnyitott kalandpark tulajdonosa például így összegezte tapasztalatait: "Bejött az üzlet, a vártnál többen látogattak el hozzánk. Beigazolódott, hogy a színvonalas, tartalmas programokra hajlandóak áldozni a vendégek."

Balatoni szezonvég
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.