Több emelet a tűz fogságában

Egy harminckilenc éves nő és tizenhárom éves fia meghalt, a család másik gyermeke, egy tizenhat éves lány életveszélyes állapotban került kórházba abban a lakástűzben, amely szombaton este keletkezett egy tízemeletes miskolci panelházban. A tűz okát még nem ismerik, az épület statikailag veszélyessé vált.

Egy miskolci, az avasi városrészben lévő tízemeletes panelház felső négy szintjének négy lakása leégett szombaton késő este. A ház egy hatodik emeleti lakása gyulladt ki, és a lakóépület külső szigetelésén a tűz felfelé gyorsan továbbterjedt. Egy hetedik emeleti lakás egyik helyiségében egy anya két gyermekével "csapdába esett" - s a tűzoltók találtak rájuk. A középkorú nő és 13 éves fiának az életét nem sikerült megmenteni, a 16 éves lány életveszélyes állapotban került kórházba. Az épület hét lakója kórházba került, többségük füstmérgezéssel: közülük hármat már hazaengedtek, további három sérült - információink szerint - hétfőn hagyhatja el a kórházat. A hetedik az a súlyos agykárosodást szenvedett 16 éves lány, akit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház tájékoztatása szerint újra kellett éleszteni. Az apa - mint arról a családot ismerőktől értesültünk - nem tartózkodott otthon, mert kamionsofőr egy svájci cégnél, s éppen úton volt, amikor a tragédia történt.

Hat lakás teljesen kiégett, több mint tíz lakhatatlanná vált a miskolci Középszer utcában

A miskolci panelház hatodik emeleten fellobbant tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen. A tűzoltók megkezdték a vizsgálatot. Több forrásból származó információ szerint ezúttal nem a pókhálókkal, porral szennyezett szellőzőkön keresztül terjedt a tűz, ahogy panelházakban többször megtörtént már. Több megfigyelő szerint megállapítható, hogy ezúttal az utólagos külső szigetelés során az épületre ragasztott anyagon erősödtek fel a lángok. Ezt a feltevést azonban a tűzoltók egyelőre nem erősítették meg: a miskolci tűzoltóság ügyeletén érdeklődésünkre közölték, hogy a vizsgálat lezárultáig nem nyilatkoznak a paneltűzről. Azt megtudtuk, hogy az épületet két éve a panelprogram keretében újították fel. A mostani tűz okai közül nem lehet kizárni az elektromos zárlatot, vagy az ágyban dohányzás következményeit sem.

A gyorsan terjedő lángokat körülbelül egy óra alatt fékezték meg a helyszínre kivezényelt miskolci, tiszaújvárosi, szerencsi és kazincbarcikai tűzoltók. A lakók közül többen bennrekedtek a tűzben, s volt akit a tűzoltók emelőkosárral mentettek ki otthonából. A megrendült lakók közül többen is felidézték, hogy már csak a lángokat, az őket körülvevő poklot látták, többen hallották, amikor az ablakok kirobbantak a helyükről, és ekkor már csakis a menekülésre tudtak gondolni.

Leskó György, a polgári védelem miskolci kirendeltségének vezetője elmondta: a tűz miatt a lépcsőházat kiürítették, az otthonokban nincs gáz- és és vízszolgáltatás. Villany részlegesen van már, mert vasárnap délután az ötödik emeletig visszakapcsolták az áramot, hogy legalább a hűtőszekrényekben tárolt élelmiszerek ne romoljanak meg. Harminchárom lakónak el kellett hagynia az otthonát. Többen a szemközti iskolában töltötték a szombat éjszakát, mások rokonaiknál aludtak. Az alsó emeletek lakóit vasárnap délelőtt visszaengedték a lakásukba egy rövid időre, hogy a legszükségesebb holmijukat magukhoz vehessék.

Tegnap délután egy órakor a katasztrófavédelem szakemberei - az önkormányzat illetékeseivel - lakógyűlést tartottak a Középszer utcai társasház lakóinak. Ezen elhangzott, hogy a statikai szakértői vizsgálatok szerint az épület tartóelemei több helyen megsérültek a hatodik szinten, ahol a tűz tombolt, így azokat ki kell majd cserélni. Úgy tudjuk, a vasbeton fémelemei deformálódtak. A hatodik emelet fölötti szinteken a lángok, az alsóbb szinteken pedig az oltással járó beavatkozások okoztak károkat a lakásokban. A takarítás befejezése után a végleges felújításig időlegesen aládúcolják a szintet.

A megbeszélésen a lakók közül többen kifogásolták, hogy a tetőre vezető ajtóhoz csak a tizedik emeleti lakóknak volt kulcsuk, vagyis ez a menekülési útvonal nélkülük a többiek számára nem volt járható.

Az önkormányzat ingatlanügyeivel foglalkozó MIK Zrt. tizennyolc szükséglakást jelölt ki az érintettek számára. A katasztrófavédelem biztosít fekhelyeket azoknak, akiknek a bútorait a tűz, vagy az oltás során keletkezett károk miatt nem lehet használni. Vasárnap estig két család igényelt szükséglakást, a többiek rokonoknál, ismerősöknél helyezkednek el addig, amíg vissza nem költözhetnek otthonaikba - közölte Leskó György.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.