Százból egy jut be Michael Jackson búcsúztatására

Több mint másfél millióan igényeltek az interneten az összesen 17 ezer ingyenjegyből, amit a tíz napja elhunyt Michael Jackson holnapi, nyilvános búcsúztatására nyomtattak.

A szerencséseket véletlenszerűen választják ki, és csak a jegygyel, csuklópánttal rendelkezőket, valamint a sajtót és a környéken lakókat engedik a Los Angeles-i Staples Center közelébe. Az ötven fellépésből álló londoni koncertsorozatra készülő "Jacko" két nappal a halála előtt éppen itt gyakorolt.

Az 50 évesen elhunyt Jacksont ugyanolyan típusú, 25 ezer dolláros, 14 karátos, aranyfuttatású koporsóban helyezik majd végső nyugalomra, mint amilyet pár éve James Brownnak, "a soul keresztapjának" is rendelt a családja.

MJ boncolásának toxikológiai eredményére még várni kell, a rajongók addig is a vele kapcsolatos orvosi hírekre alapozva spekulálhatnak. A "popkirály" otthonában egy általában csak kórházi körülmények között tárolt, igen erős szedatívot találtak, amelyet alkalmasnak tartanak szívroham - Jackson halálának oka - előidézésére. Egy nővér szerint az előadóművész könyörgött neki az orvosságért, de azt mástól szerezhette be. Michael Jackson olyan súlyos alvászavarban szenvedett, hogy egyik orvosa szerint a 90-es években külön altatóorvost vitt magával turnéira.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.