Az önérzetes Trabant

Trabantosnak lenni nem volt könnyű. Ahogy Trabantnak lenni sem. Kellett hozzá némi önérzet. Erről szól ez a kép 1975-ből. Akinek volt valaha Trabantja, tudja, mit jelentett az: elfogadni a szerény menetteljesítményt (főleg azt), a papírnak csúfolt karosszériát, a kormányváltót, a keverékbenzint, a magunk után hagyott füstfelhőt. Később vállalni, hogy mindenki elhúz mellettünk az országúton, hogy ledudálnak, kinevetnek, lealáznak (s azt kiabálják: "ennyiért már autót is vehettél volna"). Tarabantos-nak lenni azt jelentette: eszszenciájában megélni a kelet-európai sorsot. Így hát trabantosnak lenni nem volt könnyű. Ahogy Trabantnak lenni sem.

Mindezt vállalni nagy gombóc önérzet kellett. E hátrányos helyzetből fakadó önérzetet szinte a forgalmival együtt kapta a tulajdonos. Ám az érzés egy idő után átfordult öniróniába, s a trabantos már mosolyogni is tudott szerencsétlen mivoltán. Sőt aztán már voltak olyanok, akik direkt vagányságból vettek Trabit, mert fölfedezték a kis kocsiban rejtező virgonc életigenlést. A vicces "mégis morált".

Ezeket el kellett mondanom ennek az 1975-ben készült Práter utcai fényképnek a magyarázatához. A fotó főszereplője, a feliratos öreg járgány itt, a járda mellett ugyanis az öniróniába fordult trabantos önérzet esete. Mégpedig minősített esete, a duplán hendikepes változat. Mert a kis P-50-es nem elég, hogy Trabi, még öreg (öregecskedő) is. Amit nemcsak helyes, legömbölyített kasznijáról láthatunk, hanem a rendszámáról is. Ha még emlékszünk a hárombetűs rendszám bevezetése előtti időkre, tudhatjuk, hogy a C-s kocsik számítottak akkoriban a legöregebbnek. Amikor a kép készült, már valahol a Z körül tartott az ábécé. Apám ekkoriban vette meg a család első kocsiját, naná, hogy egy Trabantot, s emlékszem: az ZG-s volt (ZG 64-49). Egy 601-es típus, mint amilyenek itt a képen is láthatók a P-50 körül. Jé, de mennyi! Úgy látszik, a valaha jómódú Práter utcában is sokan gyakorolták már ekkoriban a fent említett kelet-európaiságot. Bizony, jutott hozzánk bőven az 1957 óta gyártott keletnémet csodából, melyből akkorra már több mint egymillió példány hagyta el a zwickaui gyárat.

A kép egyébként kitűnő adalék az autókra applikált szellemes feliratok fejlődéstörténetéhez is. Igen, ez a divat már a hetvenes években is hódított. Akkoriban lett például szokás a casco matrica betűit kivágva csao-t ragasztani a hátsó szélvédőre (mellesleg nagy népszerűségnek örvendett a tévében Egri János vetélkedője, a Játék a betűkkel). Ma pedig ez a feliratos hóbort egyenesen reneszánszát éli. Előre gyártott, kész szövegeket lehet kapni az autósboltokban. Ki-ki megválaszthatja a habitusához illőt. De ilyet, hogy "Én is autó vagyok!", már nem nagyon látni. Túl szerény. Egy veterán hátára manapság azt szokták írni: "Öreg vagyok, de ki vagyok fizetve!"

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő-sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.

Virgonc életigenlés 1975-ben a Práter utcában
Virgonc életigenlés 1975-ben a Práter utcában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.