galéria megtekintése

150 éve laknak náluk állatok

1 komment


Borbély Zsuzsa

A világon elsők közt alapított budapesti parkot ma is a legjobbak között tartják számon.

Néhány pillanatra egy egész teremnyi szakmabeli és újságíró változott gyerekké, ahogy Huba, az uhu milliméterekre kerülte el az állatkert születésnapjára összegyűlt fotósokat és a nézők fejét. A Fővárosi Állat- és Növénykert 150. éves születésnapi ünnepségének részét képező bemutató rögtön szemléltette is, miért látogatja évente egymillió ember a parkot.

Az intézmény 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit akkor még Pesti Állatkert néven, a világ első harminc állatkertjének egyikeként. – Kezdetben 110-féle állattal foglalkozott 15 fős személyzet, az egyetlen képzett szakember maga az igazgató, Xantus János volt. Ma nyolcszázhetvenféle állatról gondoskodik 183 képzett ember – érzékeltette a fejlődést Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója. A fejlesztések pedig folyamatosak: a kicsiknek szóló Meseparkot jövőre, az ősvadont bemutató Pannon Parkot három év múlva veheti birtokba a közönség.

 

– Az állatkerti szakma legújabb megoldásai kerülnek Budapestre. Ezt a fejlesztést támogatja a kormány és sok szállal kapcsolódik a Városliget jobbításához, ami sok éve szívügyem – vezette fel a főigazgató a Liget projekt zöldbiztosává történő kinevezésének hírét. Szép, de nehéz kihívásnak nevezte a pozí­ciót.

– Ugyan a Városliget funkcióiról meghozott döntések már kialakították az én új teendőimnek a kereteit, de a feladat végleges tartalmába volt beleszólásom – tette hozzá. Persányi huszonkét éve vezeti az állatkertet, ezzel a legtovább regnáló igazgatóinak egyike. – Ehhez értek, ezt vállaltam és szívesen dolgozok azért is, hogy az állatkertben megtapasztalható minőség a Városligetbe is kiterjeszthető legyen.

Az elefántos főbejárat ünnepélyes megnyitásán Persányi Miklós mellett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Tarlós István főpolgármester és Thomas Kauffels, a Kronberg im Taunus-i Opel Zoo igazgatója, illetve egy kackiás bajszú Xantus János és egy gazdagon ékszerezett Erzsébet királyné is részt vett kedden.

„Utoljára egy majom születésnapján voltam itt" – magyarázta lelkesen egy nő az állatkert Varázshegye felé hömpölygő tömegben. A mesterséges szikla belsejében mutatták be az évfordulóra készített emlékbélyeget, emlékérmet és a Gundel étteremnek a Bagolyvárat mintázó, az 1870-es évek ízvilágát idéző tortáját.

A születésnapi ünnepségek a héten folytatódnak. Szerdán a Zenés utazás a Föld körül című program keretében egész nap koncertekkel várják a látogatókat a park különböző ­pontjain. Az India-házban például a Calcutta Trió koncertezik délután háromtól.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.