12 év börtön az erőszakoskodó apának

Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a madarasi férfit, aki többször megerőszakolta saját kislányát, és rendszeresen bántalmazta gyermekeit.

A jelenleg 57 esztendős, 8 általános iskolai osztályt végzett, rokkantnyugdíjas vádlott 1990-ben nősült meg, házasságából két kislány született. A férfi 1996-ban vált el feleségétől, s mivel az asszony nem foglalkozott gyermekeivel, végül mindkét lány a férfihoz került.

A vádlott először 2006 tavaszán erőszakolta meg kisebbik, akkor tízesztendős gyermekét, majd 2007 tavaszáig többször is megismételte tettét. A lányt bántalmazta, és megfenyegette, hogy meg fogja verni, ha másnak szól a történtekről.

A gyermek a történteket végül elmondta nagynénjének, majd testvérének, egy osztálytársának és egy ismerősének. A vádlott 2005-től – miután édesanyja meghalt – rendszeresen ivott, részegen agresszív volt lányaival, gyakran szidalmazta és verte őket. Leginkább pofozta a lányokat, de előfordult, hogy nadrágszíjjal esett nekik, vagy a hajuknál fogva húzta végig őket a lakáson.

2010. szeptember 24-én Miskén újból bántalmazta kisebbik lányát, mert a gyerek egy fiúval ment el bevásárolni. Amikor a kislány félelmében a szomszédba szökött, és a vádlott ott rátalált, a hajánál fogva húzta ki az udvarra, megfenyegette, hogy meg fogja ölni, majd hazarángatta. A vádlottat ezt követően állította elő a rendőrség.

A táblabíróság az eljárás során valamennyi terhére rótt cselekmény elkövetését tagadó vádlottat folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés és kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtotta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.