|
A Budapesten jelenleg forgalomban lévő tizenegy német riksa mellé hamarosan hatvan kínai jármű érkezik, miután a Riksa Közlekedési Vállalat tulajdonosai kacifántos körülmények között, de végül is megtalálták a keresett járgányokat Kínában
|
A bíróság pénteken elrendelte annak a hét embernek az előzetes letartóztatását, akiket a vámnyomozók szerdán vettek őrizetbe adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt - mondta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője pénteken.
|
|
|
. |
Pillangókéssel megsebesítettek egy buszsofőrt Székesfehérváron; a férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Valóságos sokkot okozott és büntethetetlenségük kapcsán hatalmas vitát keltett Németországban két 13 éves fiatal, akik müncheni otthonában órákon keresztül csaknem halálra kínoztak egy 83 éves, demenciában szenvedő idős asszonyt.
Erős utórengések rázták meg Chile középső részét csütörtökön helyi idő szerint délelőtt, az új államfő beiktatási ünnepségének kezdetén.
Saját történetét meséli unokahúgának elrettentő példaként egy 41 éves ohiói háziorvosnő, aki tudja: diákhitel-tartozásai egész életén – a törlesztések jelenlegi üteme mellett legalábbis 70 éves koráig – végigkísérik majd.
|

| |
Vajon bennünket, nézőket, avagy más célokat szolgálnak a műsorpolitikák?
|
|
Vizsgálják, hogy visszaállítható-e a házi őrizetesek folyamatos rendőri ellenőrzése.
|
|
Amennyire tudni lehet, az öt ládában elhelyezett palackok egy része épségben maradt az Antarktiszon.
|
|
Az amerikai fiatalok számára akár a levegő, létszükségletté vált a szórakoztatóelektronika használata.
|
|
Kresz-módosítások
Lencsés Károly | Népszabadság | 2010. február 3.A járművezető-képzés legkiszolgáltatottabb szereplői talán az oktatók: ők többnyire az autós-motoros iskolák alvállalkozói. Az amúgy siralmas óradíjak harmadát mindjárt vissza is tartják a fővállalkozó iskolák.
Fekete Gy. Attila | Népszabadság | 2010. február 3. Ötvenezer forintért senki nem szerezhet jogosítványt, legfeljebb jogot arra, hogy az első vizsgán megbukjon – állítja Horváth Zsolt Csaba, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke, aki szerint egy jogosítvány tanfolyamostul-vizsgadíjastul 100–130 ezer forint. Van, ahol ezt előre lehet tudni, van, ahol csak menet közben döbben rá a hallgató, hogy átverték.
|
|
Távoli tájakon |
Fokvárosi burleszk |
Veszélyben a szent hegy |
Színek fesztiválja |
Purim Izraelben |
További cikkek
NOL | 2010. március 12.Pillangókéssel megsebesítettek egy buszsofőrt Székesfehérváron; a férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
MTI | 2010. március 12.A bíróság pénteken elrendelte annak a hét embernek az előzetes letartóztatását, akiket a vámnyomozók szerdán vettek őrizetbe adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt - mondta Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője pénteken.
MTI | 2010. március 12.Elektromos sokkolónak tűnő eszközzel kényszerítette a bevétel átadására egy nagykanizsai kaszinó alkalmazottját péntek hajnalban egy férfi, a tettes elmenekült a helyszínről - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI | 2010. március 12.Utazási iroda és gyémántkereskedő ellen is rendőrségi feljelentést tett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), mivel azok feltehetően pilótajátékot folytattak - mondta Binder István a PSZÁF szóvivője.
MTI | 2010. március 12.Két tizenéves diák rabolt ki egy bisztrót a Tolna megyei Decs-Szőlőhegyen; a gyanúsítottakat elfogták - közölte a rendőrség pénteken. A diákokra akár tízévnyi börtön is várhat.
MTI | 2010. március 12.Valóságos sokkot okozott és büntethetetlenségük kapcsán hatalmas vitát keltett Németországban két 13 éves fiatal, akik müncheni otthonában órákon keresztül csaknem halálra kínoztak egy 83 éves, demenciában szenvedő idős asszonyt.
MTI | 2010. március 12. Több tömeges karambol is történt péntek reggel Bajorországban az éjszakai fagyban keletkezett tükörjég, valamint a hirtelen leereszkedett köd miatt.
MTI | 2010. március 12.Ezer forintot rabolt egy tiszaújvárosi férfi. Előzetesbe került.
|
|
Képgalériák |
Évszázados színek a firenzei kápolnában |
Készülődés az ünnepre |
Fokvárosi burleszk |
Veszélyben a szent hegy |
| Nőnap a Föld körül |
Történelmi győzelem az Oscar gálán |
Libanoni fehérnemű divat |
Színek fesztiválja |
|
. |
|
NolBLOG
|
. |
NolTV
|
| |
ajánlottak |
vitatottak |
értékeltek |
|
 Nagyon úgy tűnik, hogy valamit nagyon elkalkuláltak

A nacionalizmus alkonya
Nem is kell, hogy Matuzsálem legyen valaki: megérhet egy gyönyörű földi dolgot, egy örvendetes...  Bástya elvtárs és a Gólem
Orosz József elvtárs híreit kommentálja Orosz József a Klubrádióban - a derék rádiós igencsa...  A tüdőmet köptem ki, hogy elérjem a vonatot. No jó, ez drámaian költői kép, hiszen taxival mentem ki a szolnoki állomásr...  Mint tudjuk, nem volt rencerváltás, vagy nem volt igazi, mert elsikkasztották a cionista posztkommunista liberálbolsevik...  Nemcsak a sport világában növelte a magyar építőművészet hírét és tekintélyét Ázbej Sándor (1913-1998) építész, az algír...  NDK-s, jugoszláv és lengyel autócsodák
Mint már említettem, a kétütemű kocsikkal itt már nem foglalkozom, ezekre külön ...  Nem szokatlan köreikben a 100 éves kor, sőt az sem, hogy megérjék a 130 évet, de a rekorderek 145 évig is élhetnek. Ezek...  Vidám vasárnapunk délutánján száguldott a Nagy Kígyó.
Egy ifjú tehetség az abszurd felől
Kapitány Máté 1986. áprili...  Akit hobbikertészeti szempontból aggasztana a mai hóesés, megnyugodhat. A növények többségének inkább használ, mint árt ...
 Elégtelenre értékelte a NOL olvasóinak többsége Mesterházy Attila kampánynyitó beszédét. Ahogy az Orbán-beszéd után kiír...  Olvasgatom a különböző fórumokat, tájékozódom jobbról-balról - szó szerint. Egyvalamiben értenek csak egyet a közügyekke...  A Fidesz nem akart kampányolni. Az Orbán-csapat úgy gondolta, kis kolbásztöltögetés Békéscsabán, kevéske ál-barátkozás a...  Hogy a francba lehet az, hogy (a szocik) beengednek egy jobbos céget, és mindenki megszavazza? - ezt az ártatlan kérdést...  Nem elég, hogy patkányozik, börtönnel fenyeget a Fidesz helyettes szóvivője, most már helyi szocialista vetélytársát, Kn...  A legjobb ügynök. Még fedőneve is van: Tomcat. Emlékszünk rá, ugye? A szélsőséges nézeteiről ismert blogger. Magyarorszá...  "Ha azt tekintjük politikai, közéleti sikernek, hogy a Jobbik a mai ismereteink szerint nagy eséllyel parlamenti párt le... 
A szélsőségesek már a spájzban vannak. Jön fel a Jobbik, mint a talajvíz, van, ahol már nem is a harmadik, hanem a más... 
Nem tudom, hogy Hagyó Miklós ártatlan-e a BKV-ügyben. Olyannyira hidegen hagy, hogy egyáltalán nem is érdekel. Tisztáz...  Félek.
Hogy cigány vagyok, vállalom
hogy ember legyek, minden nap megküzdök érte
A hasam táján szorít
enyhe émelygést ér...
 Volt egyszer egy NOL nevű általános iskola.

Van egy ember ebben az országban, akinek az elmúlt nyolc év maga volt a gyötrelem, az állandó üldöztetés. Rettegett éj...  Kitalált személy vagyok!
Kitaláltam magamat.
Ez azt jelenti, hogy nem akarom felfedni az igazi személyem, ezen aztán mo...  Egy vicc, de nem csak az.
 Írjak a humánumról? Egyre kevésbé találom, hová lett?
...................
Budapesten, a Tüker 12.sz. telepén születtem... 
...."Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvései... 
Süket Margit  Paneltömb, szokványos játszótér, '90-es évek vége felé.....
A kisszoba ablakból néztem ki magamnak. Fentről egész jóképű... 
a Hold a zenitben delelbennem meg akkorára nőtt a tengerhogy eláztattam a Napota sós víz befagyotts vézna Holdhoz bújta...  Palya írása nyomán
|
| |
nézettek |
vitatottak |
értékeltek |
|
 Ne legyen sok adat, kezdődjön frappánsan, lehet egy kis személyes történet és idézet mindenképp legyen benne. A szakértő... 

 Papp Richárd antropológus a zsidó viccekről beszél a Bethlen téri hitközség épületében.  A Nol Presszóban Parti Nagy Lajost kérdeztük, hogy Berlinben, vagy Budapesten érzi jobban magát, mit rendelne egy falusi...  doktor Mádly Zsolt  A múltkori meteor ipari kamerán Törökbálint  A Terror Háza igazgatónőjét is elérte a Nol 14 kérdése. 

 Videósunk a Tények szerkesztőségében töltött egy napot, ahol György Bence szerkesztőség vezető kalauzolta. Megörökítette...  A tévépalota 2006-os ostromáról.  Gyurcsány Ferenc november 15-én exkluzív interjút adott a NOLTV-nek Komáromban.  Harmadik futball világbajnokságukra készülnek. Anyagiakban nem dúskálnak és belefáradtak a szponzorok utáni hajszába. A ...  Figyelemfelkeltő akciót tartottak az Emberek az Állatokért Való Etikus Bánásmódért, azaz a PETA aktivistái a budapesti W...  Eörsi Mátyás az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának elnöke a szlovák-magyar tárgyalásokról  A kisvárosban még kedden is nagyon sok rendőr vigyázott a rendre. Több tucat embert lehetett látni, aki a betiltott Magy...  Gyilkolt a kirúgott kolléga és a biztonsági őr Csepelen.
A BRFK felvétele a csepeli kettős gyilkosság rendőrségi helyszí...  A Népszabadság birtokába jutott az a videófelvétel, amely Fót város önkormányzatának keddi testületi ülésén készült. A v...  Késik az Ipolyra tervezett hidak újjáépítése a szlovák-magyar határtérségben. A Petov és Pösténypuszta, illetve a Rárós ...
 Vágó István, a Demokratikus Charta egyik meghatározó alakja az eheti Nol-Totó vendége. Mit szeret Hagyó Miklósban a kvíz...  Snétbereger Ferenc ma a világ egyik legelismertebb gitárművésze, kissé szakszerűtlenül leegyszerűsítve: akusztikus dzses...  Az író sajátos stílusában válaszolta meg a 13+1 kérdést, köztük például azt: miért nem sörözött az egyetemi évek alatt C...  amikor Kuala Lumpurban ért minket a Kínai Újév  A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán és a Schola Hungaricában tanult. Előadóként korábbi együttesével, a 180-as Csopor...  A Nol Presszóban Mácsai Pál, színész, rendező, az Örkény Színház művészeti igazgatója válaszolt kávézással, repüléssel, ...  Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos, Bíró Kriszta, Fischer Ádám, Veiszer Alinda
osztották meg velünk a melegfelvonulással ka...  Az anyával vagy apával történő úszás előterében mindig az öröm áll. A foglalkozások alatt a szülő és baba közös tapaszta...  A Népszabadság Online nyerte az Év Honlapja pályázat média kategóriájának minőségi díját. Egy éven át használhatjuk az É...  Megnéztük az Aida főpróbáján, milyen egy operaelőadás a hátulról, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Hogyan készül, m...
|
|
|