Volt egyszer egy Metropol
Álltunk tegnap a tárgyalóban, amikor közölték, hogy vége. Szerdán már nem lesz lap, megszűnik a Metropol.
Valahogy úgy, mint 1998. szeptember 30-án, szerdán. Ez volt a Kurír utolsó napja. Szerda. Délután megjelent a Kurír szerkesztőségében a tulajdonos Postabank embere, ha jól emlékszem főosztályvezetői rangban volt az illető, és közölte, hogy másnap már nem jelenik meg az újság.
Ilyen egyszerű volt már akkor is egy lapot elhallgattatni.
Volt már ilyen, s lesz ilyen még.
Előzmények akkor is voltak. Elsősorban az, hogy 1998. nyarán lépett hivatalba az első Orbán-kormány. Önmagában már ez is elég lett volna a Kurír megszüntetéséhez, de volt ott más is. A már említett szeptember 30-i reggelen megjelent lapszámban volt egy cikk Pintér Sándorról. Aki már akkor is belügyminiszter volt. Valamint egy bizonyos Dietmar Clodo nevű illetőről is írtak a kollégák, akinek állandó jelzője a magyarországi szóhasználatban bombagyáros volt.
Talán, ha e két emberről két cikk született volna. Egy dicsérő, és egy ledorongoló. De nem két cikk volt, hanem egy: az írás ugyanis a kettejük kapcsolatáról szólt. Úgy kell ezt elképzelni, mintha ma Rogánt és Portikot említenénk egy lapon, és arról írnánk, hogy miként üzleteltek egymással ezek a derék emberek. Egykori lapom, a Kurír folytatását is ígérte a történetnek, de ebből persze már nem lett semmi.
Pintér Sándor és a bombagyáros Clodo kapcsolatának közlése nem tetszett a hatalomnak, ezért megszüntette a lapot. Megtehette: a Postabankon keresztül övé volt az újság.
Nincs két egyforma történet, az akkori Kurírt nyilván nem lehet összehasonlítani a mostani Metropollal. Nem is kell.
Ha hinnék a számmisztikában, most jelentőséget tulajdonítanék annak, hogy a Kurír abban az évben szűnt meg, amikor a Metro/Metropol született.
Béke soraikra.
