Most & Itt

Tuttam

Azt kérdezi tőlem az én kedves, drága, aranyos köztévém, ki tudja hányszor egy nap: tuttam? Tuttam, hogy jönnek a migráncsok? Elfoglalják a hazámat, elveszik a munkámat, tesznek a kultúrámra, és nem tisztelik a törvényeimet.

Persze, hogy tuttam. Sőt, még most is tudom. Mernék-e én ebben az országban bármit nem tudni, amit tudnom kellene? Tudok én mindent, ki lettem okítva rendesen. A legjobban azt tudom, hogy az én drága jó köztévém maga a színtiszta igazság, hozzá képest a mesebeli igazmondó juhász egy krónikusan hazudozó hantagolyó. Ami a szívén az a száján az én köztévémnek, semmit el nem hallgat, mellé nem beszél. Nem maszatol, nem ködösít, hírt is csak indokolt esetben hamisít.


Tuttam. Csak már unom. Elegem van belőle. Nem a gonosz migráncsaitokat, hanem az olimpiát akarom nézni. Úszást, vívást, kajakot. Bármit, ami sport, verseny. Tehetség, teljesítmény, tudás.

Népek barátsága, olimpiai eszme. Coubertin báró.

De nem lehet nyugodtan nézni, mert az én drága, évente nyolcvanmilliárd forintba kerülő köztévém napjában több tucatszor megkérdezi tőlem, hogy tuttam-e. Hülyének néz engem ez a belőlem élő drága jó intézmény, azt feltételezi, hogy ha egyszer kérdeznek tőlem valamit, azt nem értem meg.

Hagyjatok békén a hülyeségekkel! Ha nektek ez tetszik, mert csak ezt tudjátok, mondjátok el magatoknak. Pártgyűlésen, fórumokon, ahol egymás között vagytok.

Teli veletek az összes hócipőm. Igen, tuttam, hogy jót akartok nekem, mert azt akarjátok, hogy nekem az legyen a jó, ha félek és rettegek. Merthogy, amíg félek és rettegek, addig sem a rengeteg aljasságra gondolok. Hogy lenyúltátok a háromezer milliárdnyi magánnyugdíj-pénztári megtakarítást. Hogy üzleteltek a letelepedési kötvényekkel. Hogy offshore cégekben tartjátok a pénzeteket.

Hogy csak a csókosaitok gyarapodnak, de az a szegény haza, sehogyan sem tud fényre derülni.

Tudok mindent, csak már elegem van belőletek. Ne zaklassatok engem, fejezzétek be a vegzálásomat. Nem érdekelnek a migráncsaitok. Ilyenkor, olimpia idején. Szász Emesének szeretnék szurkolni. Hosszú Katinkának. Szilágyi Áronnak. A magyar érmeseknek, és azoknak is, akik nem értek el helyezést.

Tuttam persze, hogy ez lesz, mert ismerlek benneteket, mint a rossz pénzt. Tényleg hagyjátok abba. Az én pénzemet költitek, még azt is velem fizettetitek meg, hogy kivágtok minden utatokban lévő fát. Az én adómból hazudtok nekem, az én pénzemen tennétek tönkre az életemet.

Tuttam, hogy milyenek vagytok. Előbb-utóbb ti is megtudjátok, hogy már egyre többen tudják.

Most & Itt
2016.08.11 11:31

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.