- Tovaris Péter?

- Szijjártó Péter külügyminiszter. Ott ki beszél?

- Iván vagyok, a moszkvai külügyből...Ö...ö...mi volt ez a hang?

- Csak összecsaptam a bokámat. Miben lehetek már megint a szolgálatotokra?

- Tovaris Péter, ismered a Fischer Ivánt?

- Futballista?

- Nem. A Budapesti Fesztiválzenekar vezetője.

- Akkor nem ismerem. A fesztiválok nem hozzám tartoznak.

- Intézkedjél, tovaris Péter!

- Miről van szó?

- Ez a Fischer nevű druszám lemondta a szentpétervári Fehér Éjszakákon a fellépést. Tovaris Tarlós elvette a Fesztiválzenekar pénzének a nagyobb részét, ezért több külföldi koncertjüket visszamondták.

- Mit akartok tőlem, Iván?

- Hagyd már ezt a bokacsattogást, tovaris Péter! Azt akarjuk, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar fellépjen Szentpéterváron. 60 millió forint.

- Milyen 60 millió forint?

- Ennyi pénz kell. Egyelőre.

- Rendben. De akkor továbbra is játszhatom a szabadsághőst? Mondhatok olyanokat, hogy a magyar embereknek nem lehet diktálni? Meg még hasonló baromságokat.

- Azt mondasz tovaris Péter, amit csak akarsz. Minket az nem érdekel. Nekünk az a fontos, hogy ez a Fischer nevű és a zenekara muzsikáljon Szentpéterváron.

- Mikorra kell a pénz, Iván?

- Tegnapra.

- Hát... nem is tudom.

- Mi viszont mindent tudunk, tovaris Péter. Tudjuk, miből van a 167 millió forintos családi házad. Hogy mennyit kaszáltok a paksi bulin. A 3-as metró szerelvényein...A Quaestoros haverod, tovaris Tarsoly nekünk már mindent bevallott.

- Jól van, na, nem kell mindjárt ennyire harciaskodni!

- Nyúlj a zsebedbe tovaris Péter, nem érünk rá.

- Ahogy parancsolod Iván... Te jó ég! Egy kéz van a zsebemben!     

- A miénk az, tovaris Péter! A mi kezünk mindenhová elér.