Most & Itt

Törvényen kívül

Körülbelül kétezren lehettek a téren azok a lányok és legények, akik szombaton délután a törvénytelenséget elkövették. Nem titokban, mindenki...

Körülbelül kétezren lehettek a téren azok a lányok és legények, akik szombaton délután a törvénytelenséget elkövették. Nem titokban, mindenki szeme elől elrejtőzve bújtak bele a fekete mellénybe, és húzták a fejükre a szebb napokat látott sapkákat, öltöztek a letűnt korokat idéző maskarákba.
Mindenki szeme láttára, a televíziós kamerák figyelő tekintete előtt történt a törvénytelenség.

A Jobbik elnöke és a jogerős bírósági végzéssel betiltott Magyar Gárda főparancsnoka újjáalakította a törvényen kívül helyezett mozgalmat.
Megtehették, senki sem szólt ellene semmit.


Nem a rendőrségre gondolnék most elsősorban – szegény fakabátok, még meg sem kapták a bírói végzés írásos változatát. Némi túlzással: ők is csak a sajtóból értesültek arról, hogyan döntött a bíróság.
Meg nem is az ő dolguk lenne a jog értelmezése. Merthogy bohócruhában tényleg ki lehet menni az utcára - ez minden magyar állampolgárnak szíve joga. Akár ketten-hárman is viselhetnek ugyanolyan öltözéket, talán még öten is - ki tudja megmondani, hol kezdődik a tömeg? Hogy meddig tart egy kötetlen séta, és hol kezdődik a törvények kijátszása?

 

Még olyan idős bohóc is, mint az egypártrendszer elismert hadtörténésze, később hadügyminiszter, s nem utolsósorban Deutch Tamás volt apósa is belebújt a leharcolt eszmeiségű öltözékbe. Öreg mutatványos már Für Lajos, kivénhedt csataló, de Morvai Krisztina, aki szintén feketébe öltözött, valójában még csak most kezdi harci pályafutását. Meg is fenyegették szépen Európát, hogy majd ebben a viseletben veszik át az Európai parlamenti mandátumukat.
Legyen ez persze Európa baja, hogy miként fogadja majd ezeket a furcsa embereket. Normális frakcióba már nem ülhetnek, elkülönítik őket, mint a ragályos beteget, nehogy másokat is megfertőzzenek.


Újjáalakult hát a Magyar Gárda, politikailag persze, merthogy jogilag továbbra is törvénytelen a működésük. Ha a rendőr gárdistát lát gárdista egyenruhában, persze, nem kell még intézkednie vele szemben: hiheti őt zárt osztályról szökött ápoltnak, jelmezbálba készülő vicces embernek, ám ha e különös öltözék viselőjének valaki parancsnokként Vigyázz!-t, vagy éppen Pihenj!-t vezényel, nos, akkor a rendőrnek jogában áll majd közbelépni.


A legszomorúbb, hogy ország-világ szeme láttára történt a szombati szégyen, és senki közjogi méltóságnak szava nem volt hozzá. A mi köztársasági elnökünk talán nem is volt idehaza, lehet, szabadságát tölti valamely bazsarózsában gazdag bánáti településen. Ilyenkor az ember ugye kikapcsolja a mobilját, nem olvas újságot, nem nézi a tévét, csak a határtalan szabadság van mindenütt, és lazulás ezerrel.
És a legfelsőbb bíróság annyi hányattatás után megválasztott első embere sem mondott semmit.
Minek is mondott volna – anélkül is tudjuk, mi van.
Sunyi hallgatás van, cinkos némaság.


Egyedül a Fidesz elnöke tett egy alig félreérthető bejelentést. Miközben politikai adócsalók gyülekezetének nevezte politikai ellenlábasát, közölte az őt hallgató közönséggel, hogy amennyiben ő lesz az ország következő miniszterelnöke, a kormányában sem MSZP-s, sem pedig Jobbikos nem lesz.
Mintha bármikor is felvetődött volna az utóbbi években, hogy az MSZP és a Fidesz koalícióra lépnek egymással.


A Fidesz tehát nem eszik egy tálból a szocialistákkal – ezt a vezénylő Tábornok szombati beszéde nélkül is tudtuk. Hogy a Jobbikkal soha nem fognak kormányozni? Volt már ilyen - nem is olyan régen, alig több mint tíz évvel ezelőtt. Amikor a választások első fordulója előtt azt mondta a Fidesz elnöke, hogy a kisgazdákkal nem, nem soha! Aztán, alig néhány nap elteltével, láttuk mi lett. Családi ebéd Torgyánék leányfalui nyaralójában, aranyló húslevessel (Torgyánné Marika és Orbánné Anikó recepteket cseréltek) – és már meg is alakult az Orbán-Torgyán kormány.


Most nem várható Orbán-Vona kormány. Csak akkor, ha nem lesz más lehetőség. Ha Vona hiányzik majd a kétharmadhoz, akkor talán tényleg nem. Ha a hatalomhoz kell a Jobbik segítsége – nos, akkor jöhet majd az aranyló húsleves Orbánék, vagy Vonáék kulipintyójában.


Mindez persze még valamelyest odébb van, egyelőre még a szombaton történt törvénytelenséget kellene valahogy lenyelnünk. Demokrata gyomor ugyan nehezen emészti meg a diktatórikus gombócot, ám ha sokáig hallgatnak, akiknek szólniuk kellene, ezt is megszokjuk mint minden mást.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Most & Itt
2009.07.13 12:07

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.