Attila, Gordon, utoljára mondom nektek, hogy hagyjátok abba!

Nem érdekel, hogy ki kezdte.

Fejezzétek be! Most.

Azt hittem, hogy bölcsebbek vagytok. Ez a történet ugyanis, vegyétek már végre észre, nem rólatok szól. Nem is a pártotokról, de még csak nem is az ellenzékről.

Az országról, ha szabad így mondanom.

Magyarország léte a tét, és ti még mindig civakodtok. Üzengettek a másiknak, hogy kinek vastagabb a bicepsze, és ki hány másodperc alatt futja a százat.

Nem érdekel.

Magyarország jövőjéről van szó. Jó kis ország ez még mindig, igaz, lehetne sokkal jobb is.

Tele van szebbnél szebb vidékekkel. Dunakanyar, Kékestető, Őrség, Hortobágy.

Budapestet és a Balatont majd elfelejtettem.

A több mint ezeréves történelmünkről nem is szólva. Győztes és vesztes csatáinkról, híres és hírhedt vezéreinkről. Haladó hagyományainkról, dicsőséges és dicstelen századainkról.

A tét ,,csupán” annyi, hogy ne az legyen, mint ami most van.

Hogy tíz év múlva ne ez a dal legyen.

Ezért tessék ezt a hülyéskedést most rögtön abbahagyni! Ha másként nem megy, bevonultok egy üres szobába és addig nem jöttök ki onnan, míg fel nem száll a fehér füst.

Gyufát ne felejtsetek el magatokkal vinni.

Pizzát rendelhettek, ásványvizet és Coca Colát. Utóbbi, tudjátok, ősi magyar hungarikum.

Mobiltelefon, internet kikapcs.

Ha másként nem tudtok dönteni, dobjatok fel egy 47 ezer forintost.

Egy hetet adok nektek, utána odamegyek, és megnézem, mire mentetek. Ha egy hét után sem hagyjátok abba, akkor…

…akkor tényleg nem tudom, hogy mi lesz.