Most & Itt

Százezer dollárt kérek Andy Vajnától

Nagyon Mélyen Tisztelt Andy!

Nem kenyerem a lacafacázás, ezért rögtön a lényegre térek: adjon kölcsönt nekem százezer dollárt! Ígérem, megadom. A Habony Árpi is megadta, nem?

Ismerem Önt, ha nem is személyesen, de az újságokban mindent elolvastam, ami Önnel kapcsolatos. Innen tudom, hogy Ön jó ember. Ez egyébként abból is látszik, hogy hosszú szivarjai vannak, fiatal felesége és nyereséges kaszinói, minőségi étterme, valamint egy kereskedelmi televíziója. Utóbbi újabban a szakmai igényesség és az emberi tisztesség, hogy úgy mondjam, Csimborasszója.

Évi százezer dollár elég lenne, abból már kijönne egy, az Árpiéhoz hasonló életvitel.

Nem tudom, Árpi részletezte-e, mire kell neki a pénz, amit Öntől kölcsönbe kapott, nekem nincsenek titkaim: az a helyzet, hogy a valós jövedelmi helyzetemet meghaladó, fényűző életmódot szeretnék folytatni. Kis ibizai kirándulás, táncos lányokkal súlyosbítva - igény esetén az orromat is hajlandó lennék mozgatni.

Előadom továbbá, hogy a Gucci táskákat nem szeretem, azt a típust, amit Árpinál láthattunk, pedig különösen utálom. Felfordul tőle a gyomrom. Ezzel együtt, rövid időre persze, szívesen kipróbálnám, milyen egy cuccot lóbálni az utcán, mert érdekelne, hogy ettől tényleg többnek gondolhatom-e magam, mint ami valójában vagyok

Szívesen vezetnék továbbá nagy és méregdrága luxusautókat. Nem mintha egy ilyen nagy böhöm járgány a szívem csücske lenne. Őszintén szólva, kiröhögöm ezeket a nagy terepjáróban ülő majmokat. Nem tehetek róla, de az jut az eszembe róluk, hogy a nagy autóikkal a nyúlfarknyi kis szerszámukból adódó frusztrációjukat ellensúlyozzák.

Van egy gyengém Andy, talán megérti: szeretem a szépet a lakásomban. Ezért néhány képet is szívesen kölcsönvennék a Szépművészeti Múzeumtól. Nem sajnálnám rá a pénzt, csak az a baj, hogy nincs annyim erre a célra, mint az Árpinak.

Mint már a bevezetőben is jeleztem, a pénzét minden bizonnyal, de legalábbis valószínűleg visszafizetném a megállapodott határidőre. Ha meg mégsem, merthogy én sem tudhatok mindent előre, ki tudja ma, hogy miként alakul a holnap, akkor bármikor szívesen hasba rúgom Önt, vagy bármely, Ön által erre a célra alkalmasnak tartott idős személyt.

Amúgy én vagyok a fiatalabb, engedd meg Endi, hogy miután ideadtad a pénzt, tegeződjünk.

 

Most & Itt
2016.04.08 10:40

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.