Most & Itt

Sokat lopni szabad, keveset bűn

 „Aki nem lop egyszerre,

nem kap rétet estére"

Föld S. Péter ismeretlen költő verse

 

Sajtóhírek szerint a Fideszben nem különösebben aggódnak, amiért egyre többen háborognak az MNB alapítványainak botrányai miatt. Akkora összegekről van szó, így a nem-aggódók, hogy azt az emberek fel sem tudják fogni. Ilyen nagy pénzeket képtelen átfogni a tudatuk, ezért nem is foglalkoznak vele.

Őrület, de van benne rendszer. A nem-aggódó Fidesz, mint sok más esetben, ezúttal is a magyar lélek alapos ismeretére épít. Ez ugyanis egy ilyen ország. Lopni bűn, nem is szeretjük a zsebtolvajokat, a pitiáner csalókat. Ám sokat lopni (és sokakat megtéveszteni) büntetlenül lehet, legföljebb fejcsóválássá fajuló rosszallás lesz belőle.

Ebben az országban az emberek döntő többsége nem hogy milliárdokat, de még milliókat sem látott közelről. Aki néhány milliót mégis, az is csak papíron leírva: amikor annak idején aláírta, hogy mennyivel tartozik valamelyik banknak.

Praktikusan gondolkodnak tehát a Fideszben. Még akkor is, ha ez a megközelítés cinikus és gyomorforgató. De hát a politika és a lopás nem a széplelkek világa. Akinek javíthatatlanul szép a lelke, menjen el alanyi költőnek, vagy fessen tájképeket.

Mindez nem azt jelenti, hogy a magyar ember érzéketlen lenne és közönyös. Épp ellenkezőleg: ha éhező gyereket lát, út szélére kitett kiskutyát, ökölbe szorul a keze. És azonnal összefog, aláír, gyűjt. Segít, ahol tud. Annak idején – erre már csak az idősebbek és az egészen középkorúak emlékeznek – egy tévésorozat (ma szappanoperának mondanánk), főszereplője, az Isaura nevű szép rabszolgalány felszabadítására is egy halom pénzt gyűjtöttek.

A milliárdokkal nem tudunk mit kezdeni, a milliókat is épp, hogy csak felfogjuk. Olyan, ez nekünk, mint az időjárás. Nem örülünk, ha az aszály miatt elszárad a termés, vagy amikor a jég elveri a szőlőt. De hát mit is tehetnénk, mi gyarló földi emberek az égiek ellenében! Felnézünk az égre, káromkodunk egyet, és megyünk a dolgunkra.

Minden úgy van jól, ahogy van. Ha nem így lenne, akkor biztosan másképp lenne.

Sokan maguknak sem merik bevallani, de már visszasírják a néhány évvel ezelőtt politikai földindulást hozó 300 forintos vizitdíjat. Amit, tegyük hozzá, nem mindenkinek kellett volna megfizetni. Csak azoknak, akik orvoshoz mennek. És közülük is számosan felmentést kaptak volna. Szegények, nyugdíjasok, diákok, rokkantak és még egy sor honfitársunk mentesült volna a 300 forint megfizetése alól. Nem tudni persze, mi lett volna, ha a vizitdíjat nem söpri el a népharag, de biztosan több pénz lett volna az egészségügyben. Ami persze még nem garancia a sikerre. Friss példával élve: a felcsúti  Puskás Akadémia a legjobban feltőkésített magyar futballklub, csak a Videoton és az FTC mérhető hozzá pénzügyileg. És hiába a beletalicskázott milliárdok, a Puskás, jelen állás szerint, mégis kiesett az első osztályból.

Mészáros, Garancsi, Vajna, Tiborcz és a többi, kevésbé kirakatban lévő nemzeti hős ezért a jövőben is gond nélkül elteheti az ország polgárai által közösen megtermelt milliárdokat.

A szemünk előtt zajlik a nagy mutatvány, de nem fogja át a tudatunk.

Miért is fogná át? Van elég bajunk, enélkül is.

Most & Itt
2016.05.04 09:25

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.